A kör közepétől távol állok,
innen suttogva felétek kiáltok.
Figyeljetek rám, itt megtaláltok,
ha keresnétek rosszak! És jók.
Ha egyszer odébb állok,
történni semmi sem fog,
az égvilágon. El nem búvok,
ha akartok, így rám találtok.
Bástya elvtárs már sz@rt
sem ér? Senkit sem zavar?
Akit megölni senki sem akar?
Strófát, prózát hiába csavar?
Kedvesek és megvetettek,
engem tényleg nem kerestek,
nem tartotok érdemesnek,
hogy versemen „nevessetek”?
Nem azt kérdtem teher-e röhögni,
egy „szép volt, jó volt”-ot böfögni.
Inkább azt, mertek-e versenyre kelni,
pályaműre jeligével nem utalni?
Úgy látom én nem körbe, hanem
egyetlen síkidomba sem férek bele.
Sem alakom, de még terjedelmem
sem szolgálja a sablon-igényeket.
Például okádnom kell, hogy szánalmas
görcsös próbálkozásokat sem bíztak
a véletlen érvényesülést kipörgetni alkalmas
Fortuna kerekére, mi így kacskán fordulhat.
Itt kérem, nem az számít mit ír, hanem ki,
előbb légy barátom ki írásra adod fejed valaki
aztán, ha bevásárlólistát a pulton találod hagyni,
ne lepődj meg lesz merész aki, ki akarja adni.
Néha írok jót, esetenként jobbat
elismerem ennél többet rosszat,
de tényként él bennem a gondolat,
manapság hány géniusz köztünk sorvad.
Hány József Attila adja fel keserűen,
mert megmutatni magát egyszerűen
nem képes ott, hol a zöm a nagybetűvel
bíbelődik még s nem egy mesterművel.
Attól ki olvasni képtelen magasztosat,
tartalmasat, a költő mi az ördögöt is várhat.
Ki kezébe egy esemesnél hosszabbat
akkor vett, mikor célozta a papírkosarat.
Nekik gyártanak ma mindent, a színház
nekik tárja ki általuk át nem lépett kapuját.
Az ő igényük elégíti ki sok könyváruház,
a filmipar, a rádió, internet: ez árulás!
Ha a mérnökök olyan igénytelenné válnának,
mint a legtöbb ki magát titulálja értő olvasónak,
minden torony ledőlne és leszakadnának a hidak,
autók ha indulnának, első körben csapódnának falnak.
A kör közepét kívánom a homlokomra
és pontos lövészt, ki a célt el nem hibázza,
mert ha agyvelőm elsőre el nem találja,
azt is megbánja, hogy született-e világra.
Akkor aztán verni fogom a tamtamot
toborzok olvasni, írni képes és hajlandó
maga mellett langyost nem tűrő publikumot,
akik megvalósíthatják az érték-örző programot.
innen suttogva felétek kiáltok.
Figyeljetek rám, itt megtaláltok,
ha keresnétek rosszak! És jók.
Ha egyszer odébb állok,
történni semmi sem fog,
az égvilágon. El nem búvok,
ha akartok, így rám találtok.
Bástya elvtárs már sz@rt
sem ér? Senkit sem zavar?
Akit megölni senki sem akar?
Strófát, prózát hiába csavar?
Kedvesek és megvetettek,
engem tényleg nem kerestek,
nem tartotok érdemesnek,
hogy versemen „nevessetek”?
Nem azt kérdtem teher-e röhögni,
egy „szép volt, jó volt”-ot böfögni.
Inkább azt, mertek-e versenyre kelni,
pályaműre jeligével nem utalni?
Úgy látom én nem körbe, hanem
egyetlen síkidomba sem férek bele.
Sem alakom, de még terjedelmem
sem szolgálja a sablon-igényeket.
Például okádnom kell, hogy szánalmas
görcsös próbálkozásokat sem bíztak
a véletlen érvényesülést kipörgetni alkalmas
Fortuna kerekére, mi így kacskán fordulhat.
Itt kérem, nem az számít mit ír, hanem ki,
előbb légy barátom ki írásra adod fejed valaki
aztán, ha bevásárlólistát a pulton találod hagyni,
ne lepődj meg lesz merész aki, ki akarja adni.
Néha írok jót, esetenként jobbat
elismerem ennél többet rosszat,
de tényként él bennem a gondolat,
manapság hány géniusz köztünk sorvad.
Hány József Attila adja fel keserűen,
mert megmutatni magát egyszerűen
nem képes ott, hol a zöm a nagybetűvel
bíbelődik még s nem egy mesterművel.
Attól ki olvasni képtelen magasztosat,
tartalmasat, a költő mi az ördögöt is várhat.
Ki kezébe egy esemesnél hosszabbat
akkor vett, mikor célozta a papírkosarat.
Nekik gyártanak ma mindent, a színház
nekik tárja ki általuk át nem lépett kapuját.
Az ő igényük elégíti ki sok könyváruház,
a filmipar, a rádió, internet: ez árulás!
Ha a mérnökök olyan igénytelenné válnának,
mint a legtöbb ki magát titulálja értő olvasónak,
minden torony ledőlne és leszakadnának a hidak,
autók ha indulnának, első körben csapódnának falnak.
A kör közepét kívánom a homlokomra
és pontos lövészt, ki a célt el nem hibázza,
mert ha agyvelőm elsőre el nem találja,
azt is megbánja, hogy született-e világra.
Akkor aztán verni fogom a tamtamot
toborzok olvasni, írni képes és hajlandó
maga mellett langyost nem tűrő publikumot,
akik megvalósíthatják az érték-örző programot.