120

Huszonegy tagbaszakadt
akasztani való alak.
De ha jobb szemmel nézem,
egy-két jóravaló akad.

Egy-két nem több szavamra,
a többiektől felmászom a falra,
honnan körmömmel fékezve
csúszom le összetörten a padlóra

Nem csak kenyeret, agysejtet
is pusztítanak percenként vagy ezret
s teszik ezt oly természetességgel,
az ember nem is hisz a szemének.

Mint az iszap elterülnek
Mindent elfoglalnak, kitöltenek.
Megkerülhetetlen akadályként
lefékeznek, jégre tesznek.

Ütöm, vágom őket hiába.
Úgy van ez kitalálva,
tetszik tudni okosra verni
nem lehet senkit, a csudába.

Ha megsérülnek, lerokkannak,
még a végén nyakamon maradnak,
aztán pesztrálhatom tovább őket.
Ez a büntetésem, nekem a „tanárnak”.