Tollkoptató Művészeti Kezdemény
Kövessen
  • Főoldal
  • Rólam
    • Magamban beszélek...
  • Ízelítő írásaimból
    • Mesék >
      • Félperces mesék
      • A láthatatlan bátorság
      • Az élet vize
      • Elfogadás
      • Kicsit rossz, kicsit jó
      • Férjválasz
      • Mese a láthatatlan erőről
      • Szépek szépe
      • Ez már valami
      • A fenyő
      • Okosék országa
      • Nyúlkrampusz
      • Nyúlkrampusz 2
      • A meg nem értett tehetség
    • Líra >
      • Haiku >
        • Az évszakok játéka
      • Limerick >
        • Harc a zavaron
        • Englishman in Europe
        • Pokol
        • Lukat a csövön
        • A biogazdász
        • A nőorvos
        • Az "erényes" nő
        • Távolság
        • Férfiak
        • Euro limerickek
    • Próza >
      • 40 perc
      • A verseny
      • Az inkvizíció
      • Együtt
      • Megy a juhász a szamáron...
      • Nemiség és egyebek...
      • Eső szalonna
      • -Tlan, -tlen
      • Vérvétel
      • A törzsvásárlói kártya
      • Az ember, aki ráért
      • A macska
  • Műhelytitkok
    • Félreértelmező szótár
  • Szövegmágus
    • Megrendelési információk >
      • Árlista, megrendelés
  • Melegen ajánlom
    • Bonyolítok
    • Scribd
    • Miskolci Muzsikusok
    • Hangfelhő/Soundcloud
    • Még több vers
    • Még több kortárs vers
    • Még több kortárs irodalom
  • Közös többszörös
    • Poéma
    • Poét
    • Piszkozat
    • Pearltrees
  • Elmélkedések
  • Szikrák
  • Szó nélkül soha!
  • Hallgasson
  • Könyvesboltom
  • Tégy mindent rendbe!
  • Kapcsolat

Öninterjú magammal 3.

30/5/2012

0 Comments

 
  • Újabb nekirugaszkodás. Szigorúan maradjunk a költőknél, akikről tudjuk, hogy írók is.
  • Így van. Maradjunk. Látom nem hagy nyugodni a téma.
  • Megmondom őszintén nem, de kíváncsian várom a mai kifacsart folytatást, magyarázatot.
  • Rendben. Csapjuk ki gyorsan a biztosítékot: szerintem főállású költő, nem lehet jó költő.
  • Akkor ki a fészkes fene?
  • Bárki, csak nem ő. Emlékszel mit mondtam? Nem az számít ma mit írsz, hanem, hogy ki írja. De az éremnek két oldala van. Ha egyébként saját környezetében, munkahelyén elismert személy fogalmaz meg bölcs gondolatokat – ha mindenkivel nem rúgta még össze a port - nagy valószínűség szerint a „mi kutyánk kölke” elv alapján jobban meghallgatásra talál, mint egy „vándorkszörűs”.
  • Igen ebben lehet valami, de csak akkor ha köztiszteletben áll.
  • Persze. De ezt le is szögeztük. A másik oldala érdekesebb számomra. Sajnos a tapasztalataim – amiket költők önvallomásaival támasztottam alá – azt mutatják, hogy finom legyek, a hivatásos költők finoman szólva probléma (és munka) kerülő emberek. Most mindenki levonhatja a maga következtetését, de fontosabb lenne józanul gondolkodni. Ha valaki egész életében másra sem vette a fáradtságot, mint, hogy alibi állásokat szerezzen, ami mellett nem túl eredeti és nem utánozhatatlan műveit megalkossa, mikor jutott ideje megismerni bármit is azon a szűk rétegen kívül, amit úgy hívnak kortárs irodalom. Számomra nem hiteles, aki semmihez sem ért. Szenvedni, világfájni ráérnek azután, hogy nyolc órát lerántottak valahol az irodalmon, kávéházakon és kocsmákon kívül. Egy hentes egyszerű, botcsinálta rímei hitelesebbnek hatnak, amennyiben a disznóölésről szól a vers, mint a cizellált, kicifrázott, de súlytalan, sehová sem vezető, semmire sem mutató, öncélú szógörgetegek.
  • Ezek apám, azért elég kemény szavak!
  • Kemény időket élünk és magát költőnek tartó firkásznak, ebből ki kell vennie a szerepét. Nem lehet már elbújni a kávéházakban – egyrészt nincsenek is klasszikus kávéházak – és nem lehet a mámorba menekülni.
  • Miért ne lehetne? Mindenki azt csinál, amit akar...
  • ...persze, csak akkor ne nevezze magát költőnek. Semmi gond! Lehet az asztalfióknak is írni, de ha valaki úgy érzi, írástudóként meg szeretné fogalmazni a tapasztalatait – amelyek mellesleg, nem is kizárólagosan az övéi – úgy, hogy abból mindenki - vagy a mindenki egy csoportja – könnyen, élvezetesen értsen és ezáltal valamit előmozdítson, a fejlődést segítse, akkor tessék dolgozni, hivatalt vállalni, gyereket nevelni és utána írni. Meglátjuk mennyi alkotás fog születni.
  • Valami azt súgja, hogy nem vagy kibékülve a mennyiségi mutatókkal sem.
  • Ha valaki a technika által kínált lehetőségek miatt lesz költővé, akkor az egészet megette a fene. Ilyen erővel, akár a Mars programban is részt vehetne. Persze az is áldozatokkal jár, na és komoly felkészüléssel,erre persze egy „csak” költő nem képes. Ő inkább leül a kis laptopja elé és lekarmol néhány kecskerímet, bedob egy-két felest és elégedetten hátradől. Mi végre?
  • Az elégedettséget sajnálod tán tőlük?
  • Amennyiben a túlélés, az életművészkedés keverve egy kis önbódítással bárkinek is elégedettséget okoz, úgy nem. Mert ezt nem sajnálni, hanem lesajnálni lehet csak. Ha valaki liberális gondolkodású és elfogadó, akkor az én vagyok, de nem fogadom el ezt a magatartást, a fent részletezett feltételek fennállása mellett.
  • Kemény vagy!
  • Azt hittem demagóg. Én azt mondanám szókimondó. Tudod szeretem nevén nevezni a gyereket...

0 Comments

Öninterjú magammal 2.

4/5/2012

0 Comments

 
  • Ez az apostol téma nem hagy nyugodni.
  • Az a jó. Esz a fene.
  • Esz ám.
  • Az a jó ha esz, ha nagyon esz. Akkor hamar eljutsz a „megvilágosodásig”.
  • Térjünk vissza inkább a költők szerepére.
  • Szeretném tisztázni, a költőt gyűjtőfogalomként használom. Minden író embert ebbe a kategóriába sorolok. Egyszerűsítek ugyanakkor egyértelműsítek.
  • Értem, nehogy összekeverjük az irodistával.
  • Valahogy úgy.
  • Felelősség. Ezt a kérdéskört járjuk végig ha szabad javasolnom.
  • Mindent szabad, a kérdés, hogy elfogadom-e a javaslatot. Vicc volt. Persze.
  • Jót nevettem. Pedig idáig úgy tudtam kifinomult a humorérzékem.
  • Tévedni emberi dolog. „Alea iacta est” ahogy a művelt ember mondaná. Ja, nem. Ez más. Tévedtem, bocs!
  • Ezekkel a sziporkákkal felhagyhatnál!
  • Ok chef! A felelősség kérdése, mely téged olyannyira gyötör. Véleményem szerint – mint azt már korábbi interjúban kifejtettem – hatalmas. Most annyival egészíteném ki, hogy lehetne. Óriási lehetne, de nem az.
  • És miért nem?
  • Először is mert nem olvasnak eleget az emberek. Aki olvas, az sem azt amit kellene.
  • Kellene? Van ilyen kánon?
  • Ha az életünk végességét számba vesszük, akkor mindenképpen érdemes egy határt húzni. Ez csak azokra érvényes, akik tudni szeretnék, miért így vagy, úgy alakul az élet, az életük. Akik csak beleélnek a vakvilágba és a problémamegoldásuk abban merül ki, hogy részegen szidják a rendszert, azoknak nem kell olvasniuk. Azt hiszem egy bizonyos stádium után felesleges. Lehet annyira mélyre süllyedni, ahonnan már nincs visszaút. Ők előbb utóbb a civilizáltabb, de akár a magyar társadalom peremére sodródott tagjainak tekinthetők.
  • Miért, van különbség?
  • Ha ezt a kérdést komolyan tetted fel, most felállok és befejeztük az egészet.
  • Ne kapd fel a vizet! Nem úgy értettem.
  • De. Úgy értetted, mert máskülönben ekkora zöldséggel nem rukkoltál volna elő. Óriási különbség van a magyar és a civilizált társadalmak között. Lehetnénk elméletileg mi is civilizáltak, csak ahhoz fel kellene hagyni egy s mással.
  • Mire célzol?
  • Ez egy külön interjú témája lehetne. Kivételesen ne mossuk egybe a dolgokat!
  • Rendben van, te vagy a főnök.
  • Vagyok én egy nagy csudát! Ne nyalj nekem, mert attól hányok!
  • Jó, ne fussuk a köröket! Szóval tételezzük fel, hogy olyan civilizált országban élünk, ahol az emberek kanonizált irodalmi élményeiket már kielégítették és most valami újra vágynak. Nem szeretem a sci-fit, de legyen. Ha mindent elolvastak, amit egy európai értelemben vett művelt embernek el kell olvasnia – és én itt most teszek a változó világ dumára – akkor nem nagyon lesz igény arra a sok szemétre, amit ma irodalom fedőnév alatt az olvasók, a gyenge akarattal bíró, könnyebb ellenállás felé mozduló olvasók elé tárnak. Anélkül, hogy a „Kánont” elolvasnák sincs igényük rá, csak ezt nem tudom nekik elmagyarázni. Ugyanis a csordaszellem közösségi elbutulást igényel. Nehéz nemet mondani az agyatlan masszának. Bezzeg, ha klasszikuson nőtt volna fel az illető, jó pár megoldási modellt ismerne, de hát...
  • Ne bezzegelj, mert ezt meg én nem bírom! Ezt a legkönnyebb mondani. Megoldást adj!
  • Ott van az orrod előtt, sőt mindenki orra előtt. Csak nem kellene olyan magasra tartani. Nem kell azt hinnünk, hogy tévedhetetlenek vagyunk. A kisgyermek naivitásával kell az ismeretlen dolgokhoz állnunk. Amit nem tudunk, kérdezzük meg! Nem kérdezni, hanem butának maradni szégyen. Persze nem véletlenül nem érkeznek a kérdésekre válaszok. Tudatlanság, kétszínűség, megtévesztési, elterelési szándék is állhat a hallgatás, vagy a kérdésgyilkos válaszok mögött.
  • Kérdésgyilkos válasz?
  • Ha emlékszel még a matekórákra, amikor a föld alá bújtál volna nehogy felszólítsanak. Miből eredt ez a teljes tudatlanságod?
  • Nem tanultam. Eleget. Nem érdekelt.
  • És miért nem érdekelt? Mert nem volt érdekes és nem is értetted. Sem érdekessé nem tették a tárgyat, se nem válaszolták meg a feltett kérdéseidet. Ha mégis, egy életre elment a kedved a kérdezéstől. Egyszer lehet kérdezni egy matektanártól, jó esetben kétszer is, de háromszor. Kizárt.
  • Lehet, hogy elvesztettem a fonalat, de miként kapcsolódik ez a témánkhoz?
  • Valami olyasmiről beszélgettünk, hogy költő prófétaszerepben, bocsánat apostol, na meg az olvasás szükségszerűsége. Mivel nem olvasunk, vagy nem olyat, amilyet kellene – nem illene, hanem kellene – nem kapunk készen megoldási modelleket a valós életben felmerülő problémáinkra. A józan gondolkodáshoz némi integráció szükséges, de a semmit nem lehet integrálni, így születnek a hamvában holt ötletek. Erről bárki tanubizonyságot szerezhet napi szinten honfitársaink probléma megoldásának elszenvedő alanyaiként. Akinek van olyan szomszédja, aki kisgyermekeivel, csak artikulátlanul üvöltözve képes kommunikálni, annak egyetlen kérdés merülhet fel: minek szül az ilyen? De szül és az empátia szikráját sem lehet fellelni benne. De ez egy anya elvileg, itt nem empátiáról, hanem anyaságról kellene beszélnünk. Tudja egyáltalában ez a nő mit csinál? Kötve hiszem.
  • És ha olvasott lenne, akkor tudná?
  • Nézd! Nevelni sokféleképpen lehet, de leghatékonyabban példamutatással. Ha a szülei nem tudtak neki kellő mintául szolgálni, valaki mást tekintett követendőnek és esetünkben feltételezhetjük, hogy nem Brunszvik Erzsébetet. Nem lehet példa, akiről nem is tudunk, hogy létezik. Létezett viszont Mari, vagy Böske a galeriből, aki olyan g..ijól elküldte a jó édes anyjába azt a tahó Pityut, hogy csak na. És ez vésődött be, de mélyen, nagyon mélyen.

0 Comments

    Archívum

    April 2016
    May 2015
    March 2015
    February 2015
    November 2014
    March 2014
    November 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012

    Címkék

    All
    Anonimitás
    Apostol
    Folyóirat
    írás
    író
    Irodalom
    Költő
    Könyvkiadás
    Magánkiadás
    öninterjú
    Próza
    Vers

    RSS Feed

Powered by Create your own unique website with customizable templates.