Mostanság nagy divat lett visszakacsintgatni letűnt korok feledésbe merülő képviselőire, hogyan éltek, miként szerettek, mit ettek, mibe öltözködtek, hol laktak – kivéve a hajléktalanokat, akik már akkor sem laktak sehol – milyen divatot követtek ( mit, vagy kit majmoltak ), hogyan múlatták az időt és a többi és a többi, napestig sorolhatnám, de nem teszem, mert egyrészt éppen napeste van, tehát haladéktalanul abba kellene hagynom az írást, ha saját magammal nem akarnék összetűzésbe kerülni, másrészt teljesen eltérnék a tárgytól és mire visszakeverednék hozzá talán már az egész történetet be is fejezném. Happy end nélkül azonban ez nem, hogy nem ildomos, hanem egészen sértő is lenne.
Olvasom az újságban, hogy Erzsébet királynő ruháit kívánták bemutatni sznobéknak, akarom mondani az érdeklődő publikumnak, aki mindenféle vásári komédián edződve ( értsd tévéhíradó nézése ) magas ingerküszöbével nehezen volt becsalogatható egy szimpla kiállításra. Jól tudták ezt a rendezők is, ezért egy cselhez folyamodtak. Nem pusztán a ruhákat - pontosabban azok utánzatát – állították ki, hanem tették ezt olyatén módon, hogy azok után minden férfiember megnyalja mind a 10 ujját – és itt most csak az ujjakról beszélek – a hölgyközönséget pedig egye meg a sárga irigység.
Egy fiatal modellt igyekeztek a mérethű ruhautánzatokba begyömöszölni. Tolták innen ( tolták volna többen is, de a vőlegénye is részt vett a rendezvényen )húzták amonnan és húzd pajtás, amíg húzhatod, amíg meghúzhatod ( erre sor nem került ), de a csinos töltött galamb ( értsd modell ) az istennek sem akart beleférni a ruhákba. Csak úgy szakadt a selyem, csak úgy pergett a csipke, repedt a szövet itt, és az urak nadrágján is kinek-kinek vérmérséklete szerint , de nem és nem, a hölgy nem tudott Sisi bőrébe, pontosabban ruhakölteményeibe belebújni.
Fantasztikus kezdeményezés, nagyszerű ötlet, hosszan tartó előkészület és eredmény 0?
Hiszen minden rendelkezésre állt ennek a csodás produkciónak a legteljesebb kivitelezéséhez csak egy valami, akarom mondani valaki nem: Erzsébet királynő.
Olvasom az újságban, hogy Erzsébet királynő ruháit kívánták bemutatni sznobéknak, akarom mondani az érdeklődő publikumnak, aki mindenféle vásári komédián edződve ( értsd tévéhíradó nézése ) magas ingerküszöbével nehezen volt becsalogatható egy szimpla kiállításra. Jól tudták ezt a rendezők is, ezért egy cselhez folyamodtak. Nem pusztán a ruhákat - pontosabban azok utánzatát – állították ki, hanem tették ezt olyatén módon, hogy azok után minden férfiember megnyalja mind a 10 ujját – és itt most csak az ujjakról beszélek – a hölgyközönséget pedig egye meg a sárga irigység.
Egy fiatal modellt igyekeztek a mérethű ruhautánzatokba begyömöszölni. Tolták innen ( tolták volna többen is, de a vőlegénye is részt vett a rendezvényen )húzták amonnan és húzd pajtás, amíg húzhatod, amíg meghúzhatod ( erre sor nem került ), de a csinos töltött galamb ( értsd modell ) az istennek sem akart beleférni a ruhákba. Csak úgy szakadt a selyem, csak úgy pergett a csipke, repedt a szövet itt, és az urak nadrágján is kinek-kinek vérmérséklete szerint , de nem és nem, a hölgy nem tudott Sisi bőrébe, pontosabban ruhakölteményeibe belebújni.
Fantasztikus kezdeményezés, nagyszerű ötlet, hosszan tartó előkészület és eredmény 0?
Hiszen minden rendelkezésre állt ennek a csodás produkciónak a legteljesebb kivitelezéséhez csak egy valami, akarom mondani valaki nem: Erzsébet királynő.
RSS Feed
