- Te Géza, azt olvastam valahol, hogy az írók egyfajta energiavámpírok, csak ők nem energiát, hanem mást szipkáznak ki az emberekből.
- Az ötletekre, történetekre gondolsz? Igen, ez így van. Tudod egy bizonyos idő után már nem túl sok eredeti ötlete van az embernek és kénytelen a külvilághoz fordulni újabb töltetért.
- Te is így csinálod? Nem is tudtam. Ejnye Géza, most csalódtam benned!
- Valóban? Na ne csináld ezt velem Jolánkám! Úgy teszel, mintha nem tudtad volna, hogy az ötletek nem csak úgy maguktól születnek, hanem bizony azokat szerzik. Tudod? Szerzik, érted? Mint a zeneszerzők a zeneszámokat.
- De az mégiscsak más. Az, az olyan …. az olyan más és kész.
- Már miért lenne más? Itt van például a Nőnap. Írnom kellene valamiféle méltatást és sem ötletem. Na nem azért, mert a nők nem eléggé fantasztikusak, hanem inkább azért, mert minden már olyan lerágott csont. Gondolod, hogy a zeneszerzők, akiktől minden héten megkövetelik azt a bizonyos mennyiségű dallamot, csak úgy kiszívják az ujjukból? Ááá, dehogy! Sok zenét meghallgatnak ők, mire az első hangjegyet levésik, úgy, ahogyan sok emberrel kell beszélgetnem, hogy valami elfogadható témára akadjak. Kiváltképp, ha ennyire speciális az alkalom, mint a Nőnap.
- Ezt nem is gondoltam volna. Rólad sem.
- Most megbotránkoztál?
- Nem, nem, csak olyan furcsa az egész. És mondd, ki lenne ideális beszélgetőpartner egy nőnapi méltatás megírásához? Egy nő?
- Mondjuk, de nem feltétlenül. Minden esetre egy női beszélgetőpartner nem jön soha rosszul, még ha nem is születik belőle nőnapi köszöntő. Máskor még lehet meríteni az elmondottakból.
- Most arra célzol, hogy a nők csak locsognak össze-vissza mindent?
- Nem drágám, arra te célzol. Én ilyet nem állítottam.
- De igen Géza, ha nem is konkrétan ezt mondtad, de sugalmaztad. Szinte megerőszakoltál a nyelveddel.
- Mi van? Meg vagy te húzatva? Mit csináltam én, te szerencsétlen konyhatündér?
- Na tessék! Kibújt a szög a zsákból! Szóval én csak arra vagyok neked jó, meg hogy főzzek-mossak rád?! Azért nem vagyok annyira hülye...
- Mennyire?
- Annyira, hogy lássam, már hónapok, évek óta megfigyelsz és lopod az ötleteket.
- Csak megszületett ötletet lehet ellopni, az nem ötletlopás, hogy a csacsogásból képzek valamiféle használható szöveget.
- De igenis lopás! Nem csak ötlettelen, tehetségtelen kripli vagy, hanem még hazudozol is! Szégyelld magadat!
- De miért is?! Mert meghallgatlak?
- Te nem meghallgatsz, hanem kihallgatsz. Még jó, hogy jegyzőkönyvbe nem veszed és alá nem iratod két tanúval.
- Honnan tudod, hogy nem írok jegyzőkönyvet?
- Miért? Írsz? Miért? Írsz? Mutasd meg! Látni akarom! Most!
- Dehogy írok, csak vicceltem!
- Mutasd meg, mert különben … nem állok jót magamért!
- De nincs mit megmutatni, nem érted? Fogd már fel!
- Látni akarom, mert különben – hozzávágja a vasaláshoz használt nedves rongyot – a következő a vasaló lesz!
- Bolond vagy? Elment az a csöppnyi józan eszed is?
- Aha, szóval nem vagyok neked elég jó!? Csöppnyi józan ész? Géza! Sok mindent gondoltam rólad, de azt, hogy ilyen tróger legyél azt azért nem, hogy a fene enne meg! – felborítja a vasalóállványt – Holnaptól azt eszel, amit magadnak főzöl!
- De Jolánkám....!
- Te nekem itt ne Jolánkámozz, mert egyrészt megmondtam, hogy utálom, ha így szólítasz másrészt meg sehogy se szólíts engem, te mocskos disznó!
- Rendben. Nem szólítalak Jolánkámnak. Jó lesz így? Szóval Jolánkám, izé Jolán! Emlékszel még milyen fantasztikus volt az a pár nap, amit a Velencei tónál töltöttünk tavaly!
- Ne terelj Géza, ne terelj!
- Most emlékszel, vagy nem? Azok a csodás naplementék, az a kiszolgálás, este a cigány a vendéglőben. Emlékszel?
- Igen. És?
- Arra emlékszel-e, hogy nem bírtad megfejteni, miből telt nekünk ilyenre?
- Persze, hogy emlékszem. Csak nem betörtél? Géza, te rablógyilkos lettél?
- Dehogy is! Egy kabarétréfámat megvette egy kiadó és abból a pénzből tudtunk elugrani arra a néhány felejthetetlen napra. Örömet akartam okozni. És olyan jól jött az a kis pénz, de ha elmondom, hogy gyakorlatilag egy írással sikerült ennyit keresnem, azt mondtad volna, hogy hazudok, mert te soha nem nézted semmibe ezt a „firkálást”. Ezért hagytalak meg abban a hitben, hogy hónapról hónapra spóroltam „össze” a zsebpénzemből.
- Egy írással? Te most viccelsz!?
- Miért viccelnék. Azt az írás is egy utcán elkapott párbeszéden alapult.
- Tényleg? Ez tök jó! Ennyi az egész? Hallgatózol és leírod?
- Azért ennyire nem egyszerű. Egyrészt nem hallgatózok, csak nem engedem el a fülem mellett, másrészt pedig egy kicsit ki kell színezni.
- Ó, hát ez igazán nagyszerű! Így is lehet pénzt keresni?! Nem hittem volna.
- Igen lehet! Ugye milyen jó?
- Valóban. És máskor is csinálsz ilyet? Máskor is elmegyünk valahová az árából? Mondjuk a Balatonhoz? Írsz valamit mostanában?
- Elmegyünk drága Jolán! Elmegyünk. Éppen most lettem készen az új epizóddal egy folytatásos családregénnyel, amit a rádióban sugároznak hetente. Már csak egy rész hiányzott … Ez!
0 Comments
Leave a Reply. |
Archívum
April 2015
Címkék
|