Nagyon zsibbadt

         -Zsibbadsz már?

-Hát nem panaszkodom, nem lenne egyszerű, most talpra ugrani.
-Akkor úgy tűnik a foglalkozás elérte célját. Különben is nem kell, csak úgy ugrándozni, mint valami bakkecske.
-Nem erről van szó. Alapvetően nem működünk rendeltetésszerűen. Ez téged egyáltalán nem zavar?
-Nem. Vess meg érte, de nem!
-Én utálok ilyen kiszolgáltatott helyzetben lenni. Sosem szerettem.
-Nézd! Ízlések és pofonok. Ha te állandóan készenlétben akarsz lenni én nem foglak megakadályozni, de ne várd, hogy támogassalak. Azért ez már kicsit nonszensz lenne nem gondolod?
-Gondolom?! Meg vagy te húzatva. Mi csak két láb vagyunk, mi nem tudunk gondolkodni.
-Lábfejek. Pontosítsunk! És ne feledd mindig a fejétől bűzlik a hal. A lábfejétől. Tehát nekünk központi szerepet kell betöltenünk. Irányítószerepet. A gazda életében.
-A gazda nagy ívben tesz ránk. Ha egy cseppet is érdekelnénk, nem ült volna törökülésben és most nem lennénk elzsibbadva.
-Akkor ezek szerint panaszkodsz. Te ezt valamiféle büntetésként éled meg?
-Nem, majd jutalomként fogom fel. Na, szerintem lépjünk le!
-Ez ma az első értelmes gondolat, ami elhangzott itt altájon.
-Igen ám, csak egy a gond. Mégsem tudunk lelépni.
-Ugyan miért nem?
-Egyrészt a központi vezérlőközpontból nem jött utasítás erre vonatkozóan, másrészt pedig el vagyunk zsibbadva...