A kezem szokás szerint tele volt és a postaláda tartalmát csak a számban tartva tudtam felvinni. Csak a lakásban néztem át, mivel is lepett meg és ki. Számlalevél számlalevél hátán, mint ahogy az szokott lenni, ám egy szokatlan színezetű boríték felkeltette figyelmemet. Kezembe véve láttam csak, hogy ez nem is nekünk, hanem a szembe szomszédnak jött, csak véletlenül hozzánk kézbesítették. Történt már ilyen máskor is, nem nagy ügy, az ember csak átugrik este és odaadja, ami nem az övé.
Már második napja halogattam ennek a „nem nagy ügynek” a rendezését, de vagy a lustaságom, vagy a feledékenységem győzött. Nem szerettem volna, ha szegény asszony fizetési késedelembe esik miattam, ezért azzal a feltett szándékkal, hogy most már biztosan, de tényleg és még ma, kikészítettem az asztalra a borítékot.
Nem kell mondanom, hogy nem, de tényleg nem és ma sem. Ottmaradt és a képembe röhögött.
Már nem volt merszem közvetlenül lakótársam kezébe adni – itt most a borítékról beszélek – ezért úgy határoztam, hogy magammal viszem a levelet és bedobom a ládájába. Akkor majd engem nem szidhat, legfeljebb a postát, vagy a szolgáltatót, de azt szidhatja levél nélkül is.
Elhatározásomnak megfelelően cselekedtem. Keblemre szorítva a levelet a ládához osontam, majd zsupsz bedobtam és mint aki jól végezte dolgát – mert igenis jól végeztem – angolosan távoztam.
Este csengettek az ajtón. Késő volt már, senkit nem vártam. Meglepődve tapasztaltam, hogy a szomszéd állt az ajtóban és egy levelet szorongatott a kezében.
Éreztem, hogy vége a világnak, a rossz ezennel elnyeri méltó büntetését. Már éppen bocsánatot akartam kérni, amikor megelőzve közölte, hogy a postaládájába tévedésből egy nekem címzett számlalevelet dobtak és áthozta nekem. A kezembe nyomta, elköszönt és hazament.
Az asztalhoz vezetett az első utam és beletúrtam az ott heverő levélkupacba. (Rossz szokásom, de ezeket a leveleket nem nyitom ki azonnal, hiszen tudom mi van bennük és valamiért azt hiszem, hogyha zárva maradnak, akkor a fizetési kötelezettség sem terhel.) A szomszéd levele gúnyosan rám vigyorgott a stósz aljáról, ami reggel még a teteje volt és ami felül volt, most alulra került. Így keverhettem össze a leveleket és így maradt nálam, ami nem az enyém, a sajátomat pedig sikerrel kézbesítettem a szomszédnak.
Azt hiszem reggel az egész köteg levelet bedobom a szomszéd postaládájába. Nagy valószínűséggel ügyesebben válogat ő, mint én. Sőt továbbfejlesztett változatban a fizetésem egy részét közvetlenül neki utaltatom és megkérem, hogy fizesse is be helyettem, amit be kell. Valószínűleg nem lenne több elmaradásom.
Már második napja halogattam ennek a „nem nagy ügynek” a rendezését, de vagy a lustaságom, vagy a feledékenységem győzött. Nem szerettem volna, ha szegény asszony fizetési késedelembe esik miattam, ezért azzal a feltett szándékkal, hogy most már biztosan, de tényleg és még ma, kikészítettem az asztalra a borítékot.
Nem kell mondanom, hogy nem, de tényleg nem és ma sem. Ottmaradt és a képembe röhögött.
Már nem volt merszem közvetlenül lakótársam kezébe adni – itt most a borítékról beszélek – ezért úgy határoztam, hogy magammal viszem a levelet és bedobom a ládájába. Akkor majd engem nem szidhat, legfeljebb a postát, vagy a szolgáltatót, de azt szidhatja levél nélkül is.
Elhatározásomnak megfelelően cselekedtem. Keblemre szorítva a levelet a ládához osontam, majd zsupsz bedobtam és mint aki jól végezte dolgát – mert igenis jól végeztem – angolosan távoztam.
Este csengettek az ajtón. Késő volt már, senkit nem vártam. Meglepődve tapasztaltam, hogy a szomszéd állt az ajtóban és egy levelet szorongatott a kezében.
Éreztem, hogy vége a világnak, a rossz ezennel elnyeri méltó büntetését. Már éppen bocsánatot akartam kérni, amikor megelőzve közölte, hogy a postaládájába tévedésből egy nekem címzett számlalevelet dobtak és áthozta nekem. A kezembe nyomta, elköszönt és hazament.
Az asztalhoz vezetett az első utam és beletúrtam az ott heverő levélkupacba. (Rossz szokásom, de ezeket a leveleket nem nyitom ki azonnal, hiszen tudom mi van bennük és valamiért azt hiszem, hogyha zárva maradnak, akkor a fizetési kötelezettség sem terhel.) A szomszéd levele gúnyosan rám vigyorgott a stósz aljáról, ami reggel még a teteje volt és ami felül volt, most alulra került. Így keverhettem össze a leveleket és így maradt nálam, ami nem az enyém, a sajátomat pedig sikerrel kézbesítettem a szomszédnak.
Azt hiszem reggel az egész köteg levelet bedobom a szomszéd postaládájába. Nagy valószínűséggel ügyesebben válogat ő, mint én. Sőt továbbfejlesztett változatban a fizetésem egy részét közvetlenül neki utaltatom és megkérem, hogy fizesse is be helyettem, amit be kell. Valószínűleg nem lenne több elmaradásom.
RSS Feed
