A hathatós intézkedéseknek köszönhetően (kijárási tilalom és statáriális bíráskodás) drasztikusan csökkent a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma.
Arról ugyan nem érkezett értesülés, hogy a magánterületeken, illetve a nyilvánosságtól elzárt helyeken mennyivel emelkedtek a deliktumok száma, mivel a kijárási tilalom a rendfenntartó erőkre is vonatkozott. Egy úgynevezett magasabb rendőrség felügyelte, hogy a rendőrök az állomáshelyüket el ne hagyhassák, még véletlenül se szeghessék meg a szigorú parancsot.
Kialakult egy eléggé tarthatatlan helyzet. Mivel a kijárási tilalom bevezetése egyik percről a másikra - hiszen folyamatosan harcban állunk, csak még az nem tisztázott, ki is az ellenség - történt meg, így azok a rendőrök és persze mindenki más is, aki éppen munkában volt, vagy szolgálatát teljesítette a munkahelyén rekedt, aki pedig szabadnapos volt, vagy éppen a szeretőjénél, esetleg egy kocsmában múlatta az időt, nos azokról jobb nem is beszélni.
Hetente egyszer volt egyfajta lakosságcsere, amikor néhány óra leforgása alatt a dolgozók az otthonukba, az otthon kucorgók pedig a munkahelyeikre siethettek.
A legjobban a hajléktalanok jártak, mert a rendelet bevezetésével egyidejűleg számukra is kellett fedelet tálalni, így egy csapásra felszámolták a csövezést is, így, ha az emberek az utcán sétálhattak volna, bizony már nem láthattak volna mindenfelé részegeskedő, kellemetlen külsejű alakot a parkokban lófrálni.
A gyerekek nem hoztak haza többet rossz osztályzatot, de ők maguk sem tértek haza, így a szülök ismét magukra és egymásra tálalhattak, aminek viszont kilenc hónap múlva meg is lett a látszatja az ország demográfiai térképén. A tanárok nem tudtak számon kérni, hiszen fogalmuk sem volt, hogy az előző héten iskolát látogató és az őket tanító tanárok éppen hol tartottak a tananyagban, de ha tudták volna is, sem sokat tudtak volna kezdeni az adattal, hiszen ezek más gyerekek és más tanárok voltak, akik mást tanultak. Ugyanazt az ebédet ették egész héten, hiszen a konyha sem tudott más alapanyagot beszerezni, de nem is mondok igazat, mert hetente itt is beiktatták a menüváltást a szakácsokkal együtt.
Minden kellemetlenség ellenére a kormány teljesítette ígéretét és két héten belül rendet tett az országban. Igaz, hogy nem tudni mitől számították azt a bizonyos két hetet és azt sem, hogy miből gondolták, hogy ez a káosz rendnek tekinthető, de ilyen mély filozófiai és morális kérdésekbe most ne bocsátkozzunk, mert a végén az azonnali és teljes cenzúrát is bevezetik, nem csak a mostani részlegest hagyják belefulladni önmaga rendszabályozásába.
Csend és rend honolt tehát a tájon, de a hamu alatt izzott a parázs. A kasszafúrók a hűtőszekrényen, a zsebtolvajok a saját családtagjaik táskáin, a rablók egy felöltöztetett szobainas előtt, a gyilkosok pedig sertéscombokon gyakorolták mesterségüket, nem beszélve az iskolai ellenőrző könyveket meghamisítókról, az egész nap gyúró verőlegényekről, a pincelőtereken gyakorlatozó bérgyilkosokról a "Ki nevet a végénben" csalókról a saját lányaik előtt magukat mutogató szatírokról, feleségüket megerőszakolókról a lépcsőházakban ittasan korlátról lecsúszkálókról. A kényszerpihenő alatt rengeteget nézték a tévét valamint - de csak akkor, ha bűnöződinasztiáról volt szó olvasgatták az öregek feljegyzéseit a különböző fortélyokról, praktikákról, amivel sokkal hatékonyabban tudták ádáz terveiket megvalósítani, mert azért ne feledjük a héten egy napon szabad volt a vásár.
Arról ugyan nem érkezett értesülés, hogy a magánterületeken, illetve a nyilvánosságtól elzárt helyeken mennyivel emelkedtek a deliktumok száma, mivel a kijárási tilalom a rendfenntartó erőkre is vonatkozott. Egy úgynevezett magasabb rendőrség felügyelte, hogy a rendőrök az állomáshelyüket el ne hagyhassák, még véletlenül se szeghessék meg a szigorú parancsot.
Kialakult egy eléggé tarthatatlan helyzet. Mivel a kijárási tilalom bevezetése egyik percről a másikra - hiszen folyamatosan harcban állunk, csak még az nem tisztázott, ki is az ellenség - történt meg, így azok a rendőrök és persze mindenki más is, aki éppen munkában volt, vagy szolgálatát teljesítette a munkahelyén rekedt, aki pedig szabadnapos volt, vagy éppen a szeretőjénél, esetleg egy kocsmában múlatta az időt, nos azokról jobb nem is beszélni.
Hetente egyszer volt egyfajta lakosságcsere, amikor néhány óra leforgása alatt a dolgozók az otthonukba, az otthon kucorgók pedig a munkahelyeikre siethettek.
A legjobban a hajléktalanok jártak, mert a rendelet bevezetésével egyidejűleg számukra is kellett fedelet tálalni, így egy csapásra felszámolták a csövezést is, így, ha az emberek az utcán sétálhattak volna, bizony már nem láthattak volna mindenfelé részegeskedő, kellemetlen külsejű alakot a parkokban lófrálni.
A gyerekek nem hoztak haza többet rossz osztályzatot, de ők maguk sem tértek haza, így a szülök ismét magukra és egymásra tálalhattak, aminek viszont kilenc hónap múlva meg is lett a látszatja az ország demográfiai térképén. A tanárok nem tudtak számon kérni, hiszen fogalmuk sem volt, hogy az előző héten iskolát látogató és az őket tanító tanárok éppen hol tartottak a tananyagban, de ha tudták volna is, sem sokat tudtak volna kezdeni az adattal, hiszen ezek más gyerekek és más tanárok voltak, akik mást tanultak. Ugyanazt az ebédet ették egész héten, hiszen a konyha sem tudott más alapanyagot beszerezni, de nem is mondok igazat, mert hetente itt is beiktatták a menüváltást a szakácsokkal együtt.
Minden kellemetlenség ellenére a kormány teljesítette ígéretét és két héten belül rendet tett az országban. Igaz, hogy nem tudni mitől számították azt a bizonyos két hetet és azt sem, hogy miből gondolták, hogy ez a káosz rendnek tekinthető, de ilyen mély filozófiai és morális kérdésekbe most ne bocsátkozzunk, mert a végén az azonnali és teljes cenzúrát is bevezetik, nem csak a mostani részlegest hagyják belefulladni önmaga rendszabályozásába.
Csend és rend honolt tehát a tájon, de a hamu alatt izzott a parázs. A kasszafúrók a hűtőszekrényen, a zsebtolvajok a saját családtagjaik táskáin, a rablók egy felöltöztetett szobainas előtt, a gyilkosok pedig sertéscombokon gyakorolták mesterségüket, nem beszélve az iskolai ellenőrző könyveket meghamisítókról, az egész nap gyúró verőlegényekről, a pincelőtereken gyakorlatozó bérgyilkosokról a "Ki nevet a végénben" csalókról a saját lányaik előtt magukat mutogató szatírokról, feleségüket megerőszakolókról a lépcsőházakban ittasan korlátról lecsúszkálókról. A kényszerpihenő alatt rengeteget nézték a tévét valamint - de csak akkor, ha bűnöződinasztiáról volt szó olvasgatták az öregek feljegyzéseit a különböző fortélyokról, praktikákról, amivel sokkal hatékonyabban tudták ádáz terveiket megvalósítani, mert azért ne feledjük a héten egy napon szabad volt a vásár.
RSS Feed
