Találkoztam egy boszorkánnyal. A rosszabbik fajtából.
Kérem szépen ez a boszorkány nem tudott repülni seprűn, még akkor sem, ha nem vett fel bugyit, hogy jobban kapaszkodjon. A mozsarat nem bírta el, de ha elbírta volna is, akkor sem tudott volna repkedni, mert Baba Jaga már elorozta előle. Innen származik a mondás, hogy „Aki korán kel, sárgarezet lel”.
Azon már meg se lepődjenek, hogy varázsolni sem tudott, illetve ez így nem teljesen pontos. Elbűvölni tudott, gonosz átkot szórni nem, kivéve, ha a buszvezető kaján vigyorral a képén pont az orra előtt zárta be ajtót. Így aztán picit késve ért az iskolába, ahol időnként megfordult – és nem azért, hogy ártatlan lelkeket zsákmányoljon – és a gyerekeket bevezette egy olyan világba, amely maga volt a varázslat. A zenebohócok mintájára ő zeneboszorkány lett, aki úgy érezte küldetése a pici szívek megdelejezése, amelyek így már könnyedén fogadták be a zenetörténelem remekeit.
Más területeken is hibát hibára halmozott ez a rossz boszorka. Mivel rosszalkodni nem tudott, jótékonykodni kezdett. Ez a jóság a boszorkányoknál – na és persze az ördögöknél, krampuszoknál – kifejezetten rossznak számított, így egyhamar ki is zárták a boszorkányok önsegélyező egyletéből, aminek sok értelme így sem volt, mert hatáskörük nem nyúlt túl a legszorosabban vett – lásd bővebben spanyolcsizma – önsegélyezésen, így a tagok mással sem foglalkoztak, minthogy visszaosszák maguknak azt, amit befizettek.
Képes volt ez a megátalkodott szent boszorka ott segíteni, ahol tudott, pedig nem is volt úttörő, illetve az volt, amennyiben a boszorkány-szüfrazsett mozgalom kezdeti szakaszában kifejtett tevékenységét vesszük górcső alá. Etette a galambokat, nem törődve a kockázattal, hogy akár közéjük ékelődhetett a szentlélek is, ami, vagy aki kifejezetten károsan hat egy boszorkányra, még, ha az rossz, vagyis jó is, mert mire ezt kimagyarázza a szentléleknek, hát még az atyának és a fiúnak ...
Szóval a pozitív előjelű, rossz, de nem gonosz boszorkány nem találta a helyét, pedig de gyakran tette fel azt a kérdést, hogy: „Csak tudnám, hol a pokolban vagyok?!”
Mivel ott nem lehetett, hiszen jó létére rossznak minősült, a Kopár hegyet pedig befásították, továbbá megzenésítették, bizony nagy bajba került.
Keresnie kellett egy helyet, ahol megvetheti lábát, ahol a jóságát elviselik, rosszaságát észre sem veszik. Kereste szegény éjt nappallá téve, kereste az égen – na jó mondjuk ott nem, hiszen megbeszéltük, hogy nem tudott repülni – és kereste a földön és csodák csodájára ott meg is találta. A föld alkalmas volt akár boszorkányok befogadására is, de mondjuk normális élet vezetéséhez már nem kifejezetten.
Persze az egész föld nem volt alkalmas arra, hogy belakja, hiszen számára veszélyes helyekből nem volt kevés. Az egészségére különösen káros volt a templomok, szent zarándokhelyek, iskolák, kórházak, a különféle szociális intézmények klímája, ahol rengeteg feladatot talált magának. Igyekezett mindenkinek segíteni legjobb tudása és lehetősége szerint, de ez szúrni kezdte a szemét az ott dolgozóknak, akik bosszút forraltak ellene.
Elhatározták, hogy olyan feladatot szabnak, amibe bizton beletörik a bicskája.
Többször is kitértem a történet során, hogy ez biz egy rossz boszorkányról szól. Egy elromlott boszorkányról, aki nem hozza a nemzetközileg is elismert ISOLITA BOSZ szabványt, de olyannyira nem, hogy a vasorra is mágnesből volt. Ezzel derékfájósokat tudott gyógyítani, egyrészt úgy, hogy amelyikük meglátta, ahogy a nagy orrával közelít feléjük, ijedtében felpattant és elszaladt – tehát meggyógyult – a valóban ágyhoz kötött betegeknek viszont tényleg segített a mágneses terápia, amit orrhegyre koncentráltan kaptak meg, így felgyorsult gyógyulási folyamatuk és hamarosan elhagyhatták a kórházat, ahol a kutya sem foglalkozott a felfekvéseikkel.
Aztán van a mágnesnek egy másik jótékony hatása, miszerint vonzza a vasat. Egy szempillantás alatt az orrára tapadt a kollégák elképzelt bicskája – némelyik el is és nem bele is tört (az orrába). A kollégák így maradtak bicska, ármány és újabb ötletek híján, amire a legjobb főnök – aki manapság a legjobbnak számít munkáltatói oldalról nézve – is észrevette és mindegyikőjüket haladéktalanul elbocsájtotta. Csak a rossz boszorkánnyal kötött határozatlan idejű szerződés valamennyi feladat ellátására, kinek így a munkaköri leírása a több ezer oldalt is meghaladta. Szerencsére ezt soha nem adták át neki, mert attól féltek, hogy ha meglátja elrepül, attól függetlenül hogy nem rúgták volna ki. De ez a szál kezd egyre kuszábbá válni, ezért merem kijelenteni nagy bizonyossággal, hogy ha a bicskák pengéje alumíniumból készült volna az én mesém is tovább tartott volna.
Kérem szépen ez a boszorkány nem tudott repülni seprűn, még akkor sem, ha nem vett fel bugyit, hogy jobban kapaszkodjon. A mozsarat nem bírta el, de ha elbírta volna is, akkor sem tudott volna repkedni, mert Baba Jaga már elorozta előle. Innen származik a mondás, hogy „Aki korán kel, sárgarezet lel”.
Azon már meg se lepődjenek, hogy varázsolni sem tudott, illetve ez így nem teljesen pontos. Elbűvölni tudott, gonosz átkot szórni nem, kivéve, ha a buszvezető kaján vigyorral a képén pont az orra előtt zárta be ajtót. Így aztán picit késve ért az iskolába, ahol időnként megfordult – és nem azért, hogy ártatlan lelkeket zsákmányoljon – és a gyerekeket bevezette egy olyan világba, amely maga volt a varázslat. A zenebohócok mintájára ő zeneboszorkány lett, aki úgy érezte küldetése a pici szívek megdelejezése, amelyek így már könnyedén fogadták be a zenetörténelem remekeit.
Más területeken is hibát hibára halmozott ez a rossz boszorka. Mivel rosszalkodni nem tudott, jótékonykodni kezdett. Ez a jóság a boszorkányoknál – na és persze az ördögöknél, krampuszoknál – kifejezetten rossznak számított, így egyhamar ki is zárták a boszorkányok önsegélyező egyletéből, aminek sok értelme így sem volt, mert hatáskörük nem nyúlt túl a legszorosabban vett – lásd bővebben spanyolcsizma – önsegélyezésen, így a tagok mással sem foglalkoztak, minthogy visszaosszák maguknak azt, amit befizettek.
Képes volt ez a megátalkodott szent boszorka ott segíteni, ahol tudott, pedig nem is volt úttörő, illetve az volt, amennyiben a boszorkány-szüfrazsett mozgalom kezdeti szakaszában kifejtett tevékenységét vesszük górcső alá. Etette a galambokat, nem törődve a kockázattal, hogy akár közéjük ékelődhetett a szentlélek is, ami, vagy aki kifejezetten károsan hat egy boszorkányra, még, ha az rossz, vagyis jó is, mert mire ezt kimagyarázza a szentléleknek, hát még az atyának és a fiúnak ...
Szóval a pozitív előjelű, rossz, de nem gonosz boszorkány nem találta a helyét, pedig de gyakran tette fel azt a kérdést, hogy: „Csak tudnám, hol a pokolban vagyok?!”
Mivel ott nem lehetett, hiszen jó létére rossznak minősült, a Kopár hegyet pedig befásították, továbbá megzenésítették, bizony nagy bajba került.
Keresnie kellett egy helyet, ahol megvetheti lábát, ahol a jóságát elviselik, rosszaságát észre sem veszik. Kereste szegény éjt nappallá téve, kereste az égen – na jó mondjuk ott nem, hiszen megbeszéltük, hogy nem tudott repülni – és kereste a földön és csodák csodájára ott meg is találta. A föld alkalmas volt akár boszorkányok befogadására is, de mondjuk normális élet vezetéséhez már nem kifejezetten.
Persze az egész föld nem volt alkalmas arra, hogy belakja, hiszen számára veszélyes helyekből nem volt kevés. Az egészségére különösen káros volt a templomok, szent zarándokhelyek, iskolák, kórházak, a különféle szociális intézmények klímája, ahol rengeteg feladatot talált magának. Igyekezett mindenkinek segíteni legjobb tudása és lehetősége szerint, de ez szúrni kezdte a szemét az ott dolgozóknak, akik bosszút forraltak ellene.
Elhatározták, hogy olyan feladatot szabnak, amibe bizton beletörik a bicskája.
Többször is kitértem a történet során, hogy ez biz egy rossz boszorkányról szól. Egy elromlott boszorkányról, aki nem hozza a nemzetközileg is elismert ISOLITA BOSZ szabványt, de olyannyira nem, hogy a vasorra is mágnesből volt. Ezzel derékfájósokat tudott gyógyítani, egyrészt úgy, hogy amelyikük meglátta, ahogy a nagy orrával közelít feléjük, ijedtében felpattant és elszaladt – tehát meggyógyult – a valóban ágyhoz kötött betegeknek viszont tényleg segített a mágneses terápia, amit orrhegyre koncentráltan kaptak meg, így felgyorsult gyógyulási folyamatuk és hamarosan elhagyhatták a kórházat, ahol a kutya sem foglalkozott a felfekvéseikkel.
Aztán van a mágnesnek egy másik jótékony hatása, miszerint vonzza a vasat. Egy szempillantás alatt az orrára tapadt a kollégák elképzelt bicskája – némelyik el is és nem bele is tört (az orrába). A kollégák így maradtak bicska, ármány és újabb ötletek híján, amire a legjobb főnök – aki manapság a legjobbnak számít munkáltatói oldalról nézve – is észrevette és mindegyikőjüket haladéktalanul elbocsájtotta. Csak a rossz boszorkánnyal kötött határozatlan idejű szerződés valamennyi feladat ellátására, kinek így a munkaköri leírása a több ezer oldalt is meghaladta. Szerencsére ezt soha nem adták át neki, mert attól féltek, hogy ha meglátja elrepül, attól függetlenül hogy nem rúgták volna ki. De ez a szál kezd egyre kuszábbá válni, ezért merem kijelenteni nagy bizonyossággal, hogy ha a bicskák pengéje alumíniumból készült volna az én mesém is tovább tartott volna.
RSS Feed
