Éjt nappallá téve

Háromnegyedóra még a napból
a hormon csendesebben tombol,
mormol a lelkiismeret kiakasztva
vizesen a verandára. Aztapaszta.

Még le sem nyugvodt, kél is a nap,
egyre hangosabban csöpög a csap.
Kelljünk komácskám, vár a munka,
örökké a gyönyörtől megfosztva!

És est és reggel és tíz óra,
visszafelé tekert vízóra,
beszívott füst, kifújt pára,
soha nem jutunk el bálba.

Marad a retek a lábujj közén,
hokedlire szögező köszvény,
sötét, majd világos forever,
egyszer volt, hol nem volt egy ember.