Száz éve történt épp.
Vagy korábban,
Vagy későbben.
Ez a fránya naptár
Cicáz a napokkal
Lehet, hogy pont nem ott,
Vagy nem úgy tán,
Nem annyian,
Nem azok voltak, kik
Az Aurórát babrálták.
Mennyi bizonytalan,
Mennyi sokatmondó tényező!
Ami semmit nem árul el,
Többet már nem tesz hozzá,
Igaz el sem vesz belőle.
Hazugság volt, minden bizonnyal,
Nyugtassuk csak magunkat e szókkal!
És homályosítsuk azok emlékét,
Akik érte haltak!
Vagy miatta,
Vagy általa,
Akik rajongták
És akik rettegték.
Ne is beszéljünk róla,
Merüljön feledés tóba!
Ha majd felbukkan ismét,
Akárhány fejű szörnyként,
Harapni fog és karmolni.
El is csendesül talán,
Vagy épp ellenkezőleg:
Felidézi az önkényt.
Akkor majd nézünk kerek szemekkel,
A csodálkozást döbbenet váltja,
Üres lapokon futkos pillantásunk,
Miért nem meséltek erről iskolában?
Szemétdombra vetettük,
Mit nem szabadott volna,
Ilyen, vagy olyan okból,
Végleg elfelejtenünk.