Én nem tudom,
te hogy vagy vele,
de a kiégett gyep,
a megolvadt aszfalt,
s felette remegő levegő,
a darázscsípésre emlékeztető
nap égette, húzódó bőr,
a testeden végig, egészen,
ahogy megfürdesz a verítékben
reménytelenül keresve árnyékot,
mert az a fákkal együtt elfogyott,
a lassan Holdbélivé váló táj
egyre elviselhetetlenebbül fáj
és lassan elpusztít a hőség
hiszen a klímaváltozás is ökörség,
és biztos csak én öregszem gyorsan,
mert nem bírom magam e korban,
megsúgom: már jó ideje ez a helyzet,
de nem is huszonnyolc, hanem negyven
ahol a higany szála ma parkol.