Torz gondolatok ködén át a vaktükörben
megpillantottam az uralkodó félelmet.
A fejemen ült fenn, valahol ott középen
s széles vigyorral, sápadt arcomon nevetett.
Hallgatta tehetetlenségem bilincseit,
szünös-szüntelen hiába ráztam, csörgettem,
és bár megfenyegettem, elorzom kincseit,
továbbra sem ő, hanem tőle én rettegtem.