Már nem fáj és fel sem háborít,
már megszokottá vált a bornírt,
rendkívüli lett a közönséges,
mondd, hogyan lett ez lehetséges?
Már nem emlékszel, hogy volt régen?
Csak tegnapelőtt, nem száz éve.
Ha tényleg nem, e vita meddő,
belém kövesedett az idő.
Nekem fáj és engem háborít,
engem szívem, lelkem irányít,
a közönségest így megvetem,
de a szépet s jót nem feledem.