Nyomasztó álom létrájának fokai
egyenként törtek lábam alatt,
a csüggedéstől a kakas mentett, aki,
nem volt rest meghívni a hajnalt.
Az érkezett vörösen lobogó hajjal,
felhőbe temette lángszín arcát,
az álom, mikor szemem éppen lehunytam
visszakúszott megvívni harcát.
Későn ébredtem, túlságosan is későn,
a véső már átjárta agyam,
s este lett, amire felmásztam a lépcsőn;
immár erősnek érzem magam.
Már meg mernék vívni oly álomlidérccel,
aki elmúlt éjjel kísért el,
de a biztonság kedvéért most, még egyszer,
vacsorára pacalt nem eszem.