A ponyva

Talán mégis megoldás ma
az olvasásra a ponyva,
hisz ez nélkülözi mind
mi a rongyrázásban kín.

Nincs itt drámai felhang,
nincs felütés sem tragédia,
a szöveg is érhető formában
rögzült s az író így tálalja.

Nem ad hozzá értelmezőszótárt
csak strapabíró kanalat, villát,
mellyel az emelkedettet elverheti,
ha a leszólt lapokra a kezét teszi.

Babusgassa azok írását,
aki minden testnyílását,
országos írónak, költőnek
nyelvével valaha betömte.

Másoknak a pórias szórakozás
örömét engedjék meg, ne hágják át,
hadd mulassanak a könnyen falhatón,
ha az amúgy ráadásul marha jó.

Nem kell nekik a mély művészet,
melybe annyi művész belevészett,
nem kell a sok rímtelen rím,
mit elszavalni pokoli kín.

Hogy miért alkuszom meg a kevéssel?
Mert a padlás s pince szintén zenésszel
van tele, de a muzsika nem szól,
vagy ha igen, hát akkor szalagról.

Kell-e a ponyva? Mondom: persze,
ám, hogy ponyva kell-e válasz erre
nemleges, de ha nem tud jobbat,
aki tudna, veszítse az olvasókat!

Majd rádöbben akkor talán,
elefántcsont tornya falán
lukat ütni nem lenne haszontalan,
már ha ő nem az, kit a valóság zavar.

Szétnézhetne, mi merre, hány centi,
mi az, mi az embereket érdekli,
de most mondom, meg ne lepődjön
nem ő az, nehogy hanyatt dőljön.

Nagy ívben tesznek a világlátására
a zavaros költői hitvallásra,
amely a semmiből táplálkozik
és milyen fura nem éhezik.

Kevesebb sallang, több konkrétum
erre vevő a t. publikum,
minden mást, ha kevés a tag,
olvasatlan marad és hallgat.

S aki megszólaltatni képtelen
a bázisát a közönséget,
az köt mondandójára bogot
és gyárt pár kötetnyi újabb lomot.

Viselje kezének nyomát az írás,
de ne legyen szakadatlan sírás,
még ha meg is szakadt valami bent,
a központ maradjon hűvösen fent.

Ismerje fel a mit és a hogyant,
és azt írja le, ne csak az olyat,
ha kell olcsó cafatokra vésse
de így lesz drága a végterméke.