Álmomban vasárnap vásároltam

Álmomban vasárnap vásároltam.
Áru volt és pénzem is akadt még,
pedig rég hátunk mögött hagytuk elsejét,
de én mást sem csináltam, csak pakoltam.

Hátrahagytam a családot, templomot,
barátokat , ja azok nincsenek,
inkább lestem a sok termék, hogy incselek'
velem és így szervez istentelen programot.

És én csak dúltam, a kocsit meg toltam,
mit hét közben gondolán maradni
hagytam, alig bírtam kosaramba kaparni,
a fizetésem meg csak szórtam, szórtam.

Mert más egyben elkölteni, mint sokszor,
tény és való jobban sokkal ez utóbbi,
hogyan fogy a lé napról napra látni,
mennyi álom maradt még, így a polcon.

Időm is kevesebb, de sebaj!
Azt sem értelmesen töltöm,
ily strapa után leginkább csak döglöm,
és a család sem mondja, hogy „Haj!”

Ők is ki vannak mosva,
mint az a bizonyos
büdös, és bélbolyhos.
Ezt teszi a munka és a skóla.

De eljő végre a vasárnap,
sebek nyalogatásának kora,
  de zárva a Teszkó, Osan s Kora.
Megnő ázsiója a szombatnak.

Vagy az Ázsiája? A hömpölygő
tömeget figyelve bazár képe
sejlik fel, vagy a dzsunkák népe,
ki csónakból árul s dereglyéről.

A tumultus legalább ekkora,
de majd megtanulja e nép
az előrelátás fortélyét,
s e brancsot többé meg nem választja.

  De, ha mégis, mert kétszer már
hibázott végzetest akkorát, mondhatni,
hülyesége bilincsébe fog megrohadni,
elmegyek, engem más vidék vár.