A kifacsarodott jellem

A kifacsarodott jellem
minden reggel
fordítva kel fel,
magára önti Jancsi jelmezét
elveszíti csepp eszét,
a józanat, mit titkol serényen
és ordítva fellép
világot jelentő deszkáinkra,
ripacskodik valami dinka
darabot, ropog ott merészen
míg az enyészet lehetetlen
jellemére az emlékezés
fátylát, s ha ez is kevés,
a köznevetség zsákját hányja.

Belegabalyodva küszködik
magában magával s veszít,
majd agyat új próbára hevít,
de hamar kihűl s megdermed,
utánozva alakját az Embernek,
de bőrébe nem férve visít,
mint csúf fia egy szép emsének.
Még erejéből telik nekifut újra,
hogy törje szándékát rútra
s végül e törekvését siker
koronázza – a víz is kiver -
a zengő füttyöt dicséretnek
hallja, s elképzelt elismertsége
biztatja bőszen a másnapi rosszra.