Tollkoptató Művészeti Kezdemény
Kövessen
  • Főoldal
  • Rólam
    • Magamban beszélek...
  • Ízelítő írásaimból
    • Mesék >
      • Félperces mesék
      • A láthatatlan bátorság
      • Az élet vize
      • Elfogadás
      • Kicsit rossz, kicsit jó
      • Férjválasz
      • Mese a láthatatlan erőről
      • Szépek szépe
      • Ez már valami
      • A fenyő
      • Okosék országa
      • Nyúlkrampusz
      • Nyúlkrampusz 2
      • A meg nem értett tehetség
    • Líra >
      • Haiku >
        • Az évszakok játéka
      • Limerick >
        • Harc a zavaron
        • Englishman in Europe
        • Pokol
        • Lukat a csövön
        • A biogazdász
        • A nőorvos
        • Az "erényes" nő
        • Távolság
        • Férfiak
        • Euro limerickek
    • Próza >
      • 40 perc
      • A verseny
      • Az inkvizíció
      • Együtt
      • Megy a juhász a szamáron...
      • Nemiség és egyebek...
      • Eső szalonna
      • -Tlan, -tlen
      • Vérvétel
      • A törzsvásárlói kártya
      • Az ember, aki ráért
      • A macska
  • Műhelytitkok
    • Félreértelmező szótár
  • Szövegmágus
    • Megrendelési információk >
      • Árlista, megrendelés
  • Melegen ajánlom
    • Bonyolítok
    • Scribd
    • Miskolci Muzsikusok
    • Hangfelhő/Soundcloud
    • Még több vers
    • Még több kortárs vers
    • Még több kortárs irodalom
  • Közös többszörös
    • Poéma
    • Poét
    • Piszkozat
    • Pearltrees
  • Elmélkedések
  • Szikrák
  • Szó nélkül soha!
  • Hallgasson
  • Könyvesboltom
  • Tégy mindent rendbe!
  • Kapcsolat

Elfekvő

16/4/2014

0 Comments

 
Az infúzió lecsepegett,
konzílium már nem látogat,
medikusok közt egy-egy,
használja ki, hogy gyakorolhat.

Magatehetetlenül heverek,
várom a megváltó halált,
- de életemben épp ez lenne kerek -
betolják még az ágytálat alám.

Bíznak, biztatnak olcsó hazugsággal,
de érzem már ők is unják,
zsúfolt kórterem, tele foglalt ággyal,
karjukat mellükön összefonják.

Valami többségi akaratról sutyorognak,
szemlesütve, szégyenkezve,
kérdéseimre dacból nem válaszolnak.
Ismerik a mertet a miértre?

„Mások akarták, a sokak, azok, nem mi,
agonizálni egy hangyányit tessék még,
hogy messziről is úgy lehessen látni,
ebben a kórházban minden rendben mén!”

Csak a méltóságomat zúzzák naponta porrá,
jelenem nincs, jövőm sohasem volt.
Úgy érzem magam, mint egy elvarázsolt ország,
ami nem több a térképen, mint egy apró folt.

Ebbe az apró plecsnibe belenyomorítottak
tízmillió embert kajánul vigyorogva,
de azok mosolyogva, ujjongva gyalogoltak,
arra, hol már régen ki volt ásva a csapda.

Ők a verem alján csücsülnek és a holdat lesik,
én az ágyhoz szegezve nyelem a könnyem.
Saját ostobaságukat egész komolyan veszik.
Nekem e sötétségben meddig kell még élnem?
0 Comments



Leave a Reply.

    Archívum

    January 2015
    December 2014
    November 2014
    October 2014
    September 2014
    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014

    Kategóriák

    All
    Fáradtság
    Humor
    Reggel

    RSS Feed

Powered by Create your own unique website with customizable templates.