A láthatatlan bátorság
A láthatatlan bátorság
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy nagy kerek erdő. A kerek erdő közepén élt egy kis nyúl. Ez a kis nyuszi bizony meglehetősen gyávának született, és bizony ahogy telt múlt az idő egy fikarcnyit sem lett merészebb. Rettegésben élte mindennapjait. Szülei sem nevelték bátornak, de hiszen, mint az ahogy a nyulaknál megszokott, szintén nagyon gyávák voltak. Jó nyúllá akarták nevelni kicsinyüket, aki egyszerűen csak úgy viselkedik mint egy nyúl, tehát nem hősködik, nem kekeckedik, csak meglapul szépen, és iszkol ha kell.
A nyuszika azonban nem akarta szülei életét élni. Érezte ő többre hivatott mint ők, talán ő lesz a nyulak megmentője. Ezt a tervet azonban csak titkon dédelgette magában.
A nyuszi nagyon félt a vadásztól. Sok társa esett már áldozatul az ember mohóságának. Szegény nyuszika nem szerette volna ha zsákmányként végzi, ezért tanácsért fordult a bölcs bagolyhoz, hogyan is tűnhetne el a vadász szeme elől. A bagoly elmesélte neki, hogy az Üveghegyen túl fakad egy csodaforrás, melyből ha iszik valaki az láthatatlanná válik.
Pontosan megtudakolta merre és hogyan találja meg a forrást, összekészítette a batyuját és útnak indult.
Ment mendegélt 3 napon és 3 éjen át amíg az Üveghegy lábához nem ért. Emlékezett rá, hogy a bagoly azt mondta itt forduljon balra. Sajnos a nyuszika nem mindig tudta melyik mancsa a jobb, és melyik a bal. Összehunyorította szemét és elindult. Kisvártatva vízcsobogásra lett figyelmes. Hűs levegő csapta meg arcocskáját. Megérkezett a forráshoz. Nagy boldogan felé hajolt és egy jóízűt kortyolt belőle. Hideg borzongás futott végig rajta. Érezte, valami történt vele, de nem tudta mi. Különös, de jó érzés kerítette hatalmába. Bár sokat talpalt, fáradtságot feledve bátran visszaindult.
Elhatározta móresre tanítja a vadászt. Egész úton azon járt a feje, hogyan használja ki láthatatlanságát. De sokáig nem volt ideje gondolkodni, mert hirtelen elé toppant a vadász. A nyuszika első pillanatban megrettent, aztán eszébe jutott, hogy láthatatlan. Gondolta megijeszti a vadászt és elkezdett visítani. De olyan hangosan és olyan kétségbeesetten visított, hogy a vadásznak a földbe gyökerezett a lába. Aznap reggel olvasta a faluban a hirdetőfalon, hogy veszett nyulak kóborolhatnak a vidéken. A vadász mindenképpen el akarta kerülni, hogy a nyúl hozzáérjen, de az fenyegetően közeledett. A puskáját sem volt ideje lekanyarítani a válláról, de ha sikerült is volna neki, akkor sem ment volna semmire vele, hiszen aznapra már kivadászta magát, és egy fikarcnyi lőszere sem maradt. Így előbb lassan, majd a nyúl támadásával megegyező ütemben hátrálni kezdett, és felkészült, hogy a nyúl esetleg ráugrik és megharapja. A nyuszi látván a vadász kétségbeesését, most már morogni kezdett. Igazából ez a morgás olyan volt mint egy kölyök palotapincsié, de a hatás nem maradt el. A vadász csak hátrált és hátrált, amíg egy általa korábban a medvének ásott gödörbe bele nem pottyant.
A nyúl elégedetten húzta ki magát és széles vigyorral elindult a fészke felé, közben jót derült a pórul járt vadász segélykiáltásain.
Hamarosan haza is ért. Apjának is el akart dicsekedni új „tudományával” és óvatosan a káposztát kapálgató öreg mögé lépett és ráordított. Az öreg nagyon megijedt, megfordult, és úgy fordulásból fültövön vágta kisfiát. A nyuszi nem értette az egészet. Hogyan láthatta őt az apja. Aztán elé szaladtak testvérei és édesanyja is fennhangon köszöntötte.
A nyuszi remegni kezdett, majd elsötétült előtte a világ. Úgy vágódott el mint egy ólajtó.
Míg eszméletlen volt álmot látott. Ismét az Üveghegy lábánál volt. Ismét választania kellett merre menjen tovább. De álmában beugrott neki, hogy bal helyett ő jobbra ment és egy másik varázsforrásból ivott.
Aki ebből a vízből ivott olyanná vált mint amilyen képet magáról a lelkében őrzött, amilyen mindig is szeretett volna lenni, és amelyet kénytelen volt álarc mögé rejteni.
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy nagy kerek erdő. A kerek erdő közepén élt egy kis nyúl. Ez a kis nyuszi bizony meglehetősen gyávának született, és bizony ahogy telt múlt az idő egy fikarcnyit sem lett merészebb. Rettegésben élte mindennapjait. Szülei sem nevelték bátornak, de hiszen, mint az ahogy a nyulaknál megszokott, szintén nagyon gyávák voltak. Jó nyúllá akarták nevelni kicsinyüket, aki egyszerűen csak úgy viselkedik mint egy nyúl, tehát nem hősködik, nem kekeckedik, csak meglapul szépen, és iszkol ha kell.
A nyuszika azonban nem akarta szülei életét élni. Érezte ő többre hivatott mint ők, talán ő lesz a nyulak megmentője. Ezt a tervet azonban csak titkon dédelgette magában.
A nyuszi nagyon félt a vadásztól. Sok társa esett már áldozatul az ember mohóságának. Szegény nyuszika nem szerette volna ha zsákmányként végzi, ezért tanácsért fordult a bölcs bagolyhoz, hogyan is tűnhetne el a vadász szeme elől. A bagoly elmesélte neki, hogy az Üveghegyen túl fakad egy csodaforrás, melyből ha iszik valaki az láthatatlanná válik.
Pontosan megtudakolta merre és hogyan találja meg a forrást, összekészítette a batyuját és útnak indult.
Ment mendegélt 3 napon és 3 éjen át amíg az Üveghegy lábához nem ért. Emlékezett rá, hogy a bagoly azt mondta itt forduljon balra. Sajnos a nyuszika nem mindig tudta melyik mancsa a jobb, és melyik a bal. Összehunyorította szemét és elindult. Kisvártatva vízcsobogásra lett figyelmes. Hűs levegő csapta meg arcocskáját. Megérkezett a forráshoz. Nagy boldogan felé hajolt és egy jóízűt kortyolt belőle. Hideg borzongás futott végig rajta. Érezte, valami történt vele, de nem tudta mi. Különös, de jó érzés kerítette hatalmába. Bár sokat talpalt, fáradtságot feledve bátran visszaindult.
Elhatározta móresre tanítja a vadászt. Egész úton azon járt a feje, hogyan használja ki láthatatlanságát. De sokáig nem volt ideje gondolkodni, mert hirtelen elé toppant a vadász. A nyuszika első pillanatban megrettent, aztán eszébe jutott, hogy láthatatlan. Gondolta megijeszti a vadászt és elkezdett visítani. De olyan hangosan és olyan kétségbeesetten visított, hogy a vadásznak a földbe gyökerezett a lába. Aznap reggel olvasta a faluban a hirdetőfalon, hogy veszett nyulak kóborolhatnak a vidéken. A vadász mindenképpen el akarta kerülni, hogy a nyúl hozzáérjen, de az fenyegetően közeledett. A puskáját sem volt ideje lekanyarítani a válláról, de ha sikerült is volna neki, akkor sem ment volna semmire vele, hiszen aznapra már kivadászta magát, és egy fikarcnyi lőszere sem maradt. Így előbb lassan, majd a nyúl támadásával megegyező ütemben hátrálni kezdett, és felkészült, hogy a nyúl esetleg ráugrik és megharapja. A nyuszi látván a vadász kétségbeesését, most már morogni kezdett. Igazából ez a morgás olyan volt mint egy kölyök palotapincsié, de a hatás nem maradt el. A vadász csak hátrált és hátrált, amíg egy általa korábban a medvének ásott gödörbe bele nem pottyant.
A nyúl elégedetten húzta ki magát és széles vigyorral elindult a fészke felé, közben jót derült a pórul járt vadász segélykiáltásain.
Hamarosan haza is ért. Apjának is el akart dicsekedni új „tudományával” és óvatosan a káposztát kapálgató öreg mögé lépett és ráordított. Az öreg nagyon megijedt, megfordult, és úgy fordulásból fültövön vágta kisfiát. A nyuszi nem értette az egészet. Hogyan láthatta őt az apja. Aztán elé szaladtak testvérei és édesanyja is fennhangon köszöntötte.
A nyuszi remegni kezdett, majd elsötétült előtte a világ. Úgy vágódott el mint egy ólajtó.
Míg eszméletlen volt álmot látott. Ismét az Üveghegy lábánál volt. Ismét választania kellett merre menjen tovább. De álmában beugrott neki, hogy bal helyett ő jobbra ment és egy másik varázsforrásból ivott.
Aki ebből a vízből ivott olyanná vált mint amilyen képet magáról a lelkében őrzött, amilyen mindig is szeretett volna lenni, és amelyet kénytelen volt álarc mögé rejteni.
