Tollkoptató Művészeti Kezdemény
Kövessen
  • Főoldal
  • Rólam
    • Magamban beszélek...
  • Ízelítő írásaimból
    • Mesék >
      • Félperces mesék
      • A láthatatlan bátorság
      • Az élet vize
      • Elfogadás
      • Kicsit rossz, kicsit jó
      • Férjválasz
      • Mese a láthatatlan erőről
      • Szépek szépe
      • Ez már valami
      • A fenyő
      • Okosék országa
      • Nyúlkrampusz
      • Nyúlkrampusz 2
      • A meg nem értett tehetség
    • Líra >
      • Haiku >
        • Az évszakok játéka
      • Limerick >
        • Harc a zavaron
        • Englishman in Europe
        • Pokol
        • Lukat a csövön
        • A biogazdász
        • A nőorvos
        • Az "erényes" nő
        • Távolság
        • Férfiak
        • Euro limerickek
    • Próza >
      • 40 perc
      • A verseny
      • Az inkvizíció
      • Együtt
      • Megy a juhász a szamáron...
      • Nemiség és egyebek...
      • Eső szalonna
      • -Tlan, -tlen
      • Vérvétel
      • A törzsvásárlói kártya
      • Az ember, aki ráért
      • A macska
  • Műhelytitkok
    • Félreértelmező szótár
  • Szövegmágus
    • Megrendelési információk >
      • Árlista, megrendelés
  • Melegen ajánlom
    • Bonyolítok
    • Scribd
    • Miskolci Muzsikusok
    • Hangfelhő/Soundcloud
    • Még több vers
    • Még több kortárs vers
    • Még több kortárs irodalom
  • Közös többszörös
    • Poéma
    • Poét
    • Piszkozat
    • Pearltrees
  • Elmélkedések
  • Szikrák
  • Szó nélkül soha!
  • Hallgasson
  • Könyvesboltom
  • Tégy mindent rendbe!
  • Kapcsolat

Az ismeretlen szerző nem érti, miért segítenek az írók a konkurenciának

3/11/2014

1 Comment

 
Számos – igaz amatőr kategóriába sorolható profi – író weboldala nem áll többől, mint néhány soros bevezetőből, egy rövid életrajzból, megjelentetett művek és azok megvásárlási lehetőségeiből, közösségi oldalak, követési helyek feltüntetéséből és folyamatosan – vagy éppen nem – tartalommal feltöltött blogszerűségből, melyben az írás művészetének mikéntjéről értekeznek, illetőleg a saját alkotói tapasztalataikat osztják meg a nagyérdeművel.

Dinamikussá ezt a statikusnak tűnő tartalmat a közösségi alkalmazások segítségével teszik, tehát még azt sem bízzák a véletlenre, hogy ráakad-e a „konkurens” író, vagy költő.

Rá kell akadnia, amennyiben nem vak, vagy teljességgel érdektelen, tehát ennek esélye egyáltalán nem zárható ki.

Miért állítom ezt? Mert a tapasztalataim szerint jócskán bolyonganak az irodalom vadasparkjában olyan látogatók, akik vattacukorral etetnék a fókákat. Ha olvasnának, nem írnának és talán akkor mindenkinek könnyebb lenne egy picit.

Mert bizony csak kevesen képesek egyidejűleg írni és olvasni is. Ha olvasnak, azt reményeim szerint megvásárolt példányokból teszik, ezzel is támogatják és új alkotásra ösztönzik a kiadókat. /Az írókat nem, vagy csak a valóban kivételezett réteget, mert írásból ma itt ( itt és most ) nem lehet megélni. Kiadni viszont mindig megéri./

A másik aspektusról se feledkezzünk meg: aki olvas, nem ír ( addig is ) és ha más műveket olvasva saját magát könnyűnek találtatva felhagy az írással, máris egy újabb nyertest üdvözölhetünk. Rengeteg időt nyer ugyanis, és az idő pénz. Amit nem ír le, azt nem akarja kiadatni, így jóval több pénze marad, másrészt egy kudarcélménnyel kevesebb.

De miért lengetik a segítség vörös posztóját az irodalom bikái előtt a látszólag befutott szerzők?

(A valóban befutottak írnak vagy olvasnak, de ilyen marhaságokra nincs idejük, kivéve ha megfizetik, lásd bővebben kreatív írás tanfolyam, pontosabban egyetemi képzés a Pázmányon, de ennél többet igazán nem szeretnék elárulni.)

Sokat gondolkodtam a válaszon, de a tutit nem tudom. Talán borzasztásképpen ( ez nem lesz jó, mert nem magyarok ), talán nagyképűségből ( ez sem teljesen igaz, mert nem kioktatják az olvasót, hanem szelíden biztatgatják. ) Ha más nem marad, akkor még az is elképzelhető, hogy, őszinte szándék vezérli őket, mert hajlamosak voltak nem elfelejteni, egykor milyen nehézségekkel küzdöttek ők is. Milyen jó lett volna, ha akkor valaki megfogja és vezeti a kezüket lejjebb és lejjebb és lejjebb...

Kizárom a tehetségtelenség miatti apátia megtörésének, az unalom űzésének ilyen módját, hiszen ezt levezethetnék egy újabb kötet megírásával is.

Ám ők újabb kötetek mellett veszik a fáradtságot és ajánlgatják egymást, tanítgatják, akinek erre szüksége van.

Semmi sincs ingyen, tartja az ősi mondás és bár nem állnak rendelkezésemre adatok a megnövekedett forgalomról, annyit bátran feltételezhetek, a lapra bevonzott olvasóközönség talán nem minden esetben siklik el a megvásárolható művek listája felett sem.
„Kedves segítőkész ember igényes oldal biztos jókat is ír és nem is kerüli és nem is kerül egy nagy vagyonba” - hangozhat az értelmezgetés, elemezgetés, melynek végeredményeként egyszer – kétszer „megnyomódik” az a bizonyos „Buy” gomb.

Nincs ebben semmi átverés, vagy legalábbis nem több, mintha egy könyv fülszövege alapján próbálnánk eldönteni, hogy a kezünkben tartott könyv megfelelhet-e kényes ízlésünknek, nem félrevezetőbb, mint a kritikáért, véleményért cserébe könyvet programban résztvevők hevenyészett kritikái, recenziói.

Írtam már ilyet és már az első véleményemmel kivertem a biztosítékot. Nem holmi fantasy-t, vagy langyi lányregényt veséztem ki, hanem a mély-irodalom - szerintem eladhatatlan – egyik prominens képviselőjét, melynek magyarra fordítása többe kerülhetett, mint amennyit a szerző a mű megírásáért kapott.

Tapasztalatom szerint egy hét alatt munka, vagy egyéb állandó elfoglaltság mellett, mélységében nem lehet négy-öt könyvet megismerni, főleg nem hosszútávon.

Nekem senki ne mesélje be, ha nem kiadóként dolgozik, hogy naponta egy könyvet – tehát nem füzetet - elolvas úgy, hogy még érdemi vélemény megírására is futja idejéből és teszi mindezt puszta szórakozásból.

Ennyire lehet és kell tehát komolyan venni az ipari méreteket öltött könyvforgalmazás fellendítésére irányuló törekvéseket.
Akkor már inkább hiszek az önzetlen segítségben, mikor tippek és trükkök szintjén árasztják el és fogadják be az általánosságokat nem nélkülöző és épp ezért használhatatlan tanácsokkal, az arra nyitottakat, illetve rászorulókat.

1 Comment

Az ismeretlen szerző felteszi a kérdést: e, vagy nem-e ez itt?

3/11/2014

0 Comments

 
Mint már korábban kifejtettem elkötelezett vagyok az e világ felé. Óriási lehetőségeket látok az elektronikus megoldásokban, sőt néha hajlamos vagyok nagyobb jelentőséget tulajdonítani ennek a megjelenési, megjelentetési formának, mint az talán valójában megérdemel.

Hogy ki milyen potenciált lát benne, döntse el maga. Én egy picit talán borúsabban látom a helyzetet, mint korábban.

Íróember lévén fontos számomra, hogy hányan olvasnak, akár engem is. igyekszem érdekes, izgalmas, vicces, elgondolkodtató írásokkal bombázni az olvasóközönséget több-kevesebb sikerrel. Hajlamos vagyok olykor megfeledkezni az önkifejezés elsőbbségéről – holott ez lenne az írás lényege.

A közízlés mindenáron történő kiszolgálása maga a vég. Így írni nem csak felesleges, hanem káros is. Mégis gyakran esem ebbe a hibába. /Megígérem, a jövőben csak olyat fogok írni, ami az ínyemre való, figyelmen kívül hagyom, hogy valaki egyáltalán pillantást vet-e rá, vagy sem./

Ha abban megállapodtunk, hogy cél az olvasás ösztönzése, akkor azt is érdemes megvizsgálnunk, mit is kínál valójában az e piac. Én abban bíztam, hogy a különféle mobilalkalmazások a rettenetesen elkényelmesedő embertársaink számára elérhető közelségbe hozzák az olvasás élményét.

Nézzünk egy kicsit jobban a mélyére a dolgoknak! Nem korfüggő ugyan az, hogy ki vásárolhat ebook olvasására alkalmas mobiltelefont, de azt hiszem, hogy jellemzően a fiatalabb korosztály az, amely nem idegenkedik az újszerű kütyüktől, aki nem félve nyúl a konnektoros könyvespolcra.
Abban is egészen biztos vagyok, hogy ezeket a készülékeket is azért kreálták, hogy lehetővé tegyék az ember számára, aki egyre kevésbé tálalja helyét e világban az állandó jelenlét lehetőségét, a „Fontos vagyok” érzését. Ezért ezeken az eszközökön első sorban közösségi oldalak alkalmazásai futnak és nem kortárs versek lapjai peregnek egymás után. A megosztás és nem a felhalmozás érzése vezérli az egész napon át képernyőjét cirógató fiatalt, akinek a kötelező olvasmány valóban kötelezettséget jelent és ha csak tört részét is elolvasta volna a kívánatos műveknek, máris nem lenne önértékelési problémája.

Nem hiszek abban, hogy ezek az eltévedt, magukat kereső báránykák lennének a mai magyar kortárs irodalom felvevőközönsége. Célközönsége lehetnek, de igazi élvezői szemlátomást soha. A klasszikusokról szándékosan nem is beszélek, mert ellenük kimondva, kimondatlanul keresztes hadjáratot hirdettek az elérendő célállomás kitűzése nélkül. Talán a legnagyobb baj a klasszikus írókkal, hogy nem voltak restek több száz, vagy akár ezer oldalt is lekörmölni, azt pedig nem várhatjuk el, hogy ma valaki el is olvassa e terjedelmes műveket. Egészen egyszerűen nincs idő rá a folyamatos jelenlét biztosítása mellett.
Amíg valaki az internet előtt kísérli meg megváltani a világot és gyártja a rengeteg szemetet, addig nem fordít egy percet sem a saját maga épülésére. Görgetve legfeljebb egy-egy újságcikket, vicceket, apró szösszeneteket lehet élvezetesen olvasni. Azt pedig nem tételezem fel, hogy valaki az online vezeklőövet választja, ha bűnhődni akar a kultúra szent templomában.
Nincsen szó itt arról, hogy bármilyen mű azért válogatódna ki, mert nem szól a ma emberének, de szó van arról, hogy akár az irodalmárok jelentős hányada is arról győzködni az olvasás területén szűz embertársait, hogy van például Jókainál jobb /mondjuk van/.
Nem jól felfogott érdekből nem olvasnak az emberek, vagy olvasnak szelektáltan, hanem mert nincs rá idejük.
Örök igazság, hogy idő arra van, amire csak szeretnénk, de isten ments, hogy valakit a saját hazugságával szembesítsek.

Ott tartottam, hogy a hordozható mobilalkalmazások nem alkalmasak arra, hogy a szem kigúvadása nélkül egy terjedelmesebb írást el lehessen rajta olvasni. Egy kivételt ismerek el és ez az e-könyv olvasó.

Kérdés, hogy a mindent az egybe felfogás képviselői vajon vásárolnak-e e-könyv olvasót, vagy megelégszenek a könnyen megsemmisülő érintőképernyővel. Tovább szűkült tehát a kör. A modern technikától idegenkedőket is legalább két részre lehet felosztani. De én azt mondom, ha lúd, legyen kövér. Némely elvakult partizán képes a PC, vagy a laptop monitorján is szöveges táplálékot a magáévá tenni. Nem látom magam előtt a komputer monitorja előtt kucorgó X,Y,Z generációs olvasót, aki éppen a Háború és békét próbálja a magáévá tenni.

A mobilvilág élőlényei számára számos lehetőséget fejlesztettek ki.
Tisztában vagyok vele, hogy a magyar viszonyok nem feltétlenül állnak szinkronban a külföldi tapasztalatokkal, lehetőségekkel, de kérem én itt élek, ezen a nyelven alkotok, azt szeretném, ha itt értenének meg és nem kellene lefordítani minden szavamat, hogy olvasókat szerezzek. Nem a saját dicsőségemre, hanem az ő boldogulásukra, szórakoztatásukra, hogy végre elégedett, mosolygós, felszabadult embereket lássak magam körül. Én egy ilyen társadalomban szeretnék élni, de meg kell változnia egy sereg körülménynek, hogy ezek a kánaáni állapotok beköszöntsenek. Ehhez azonban elengedhetetlen a gondolatközlés. Nem lehet 140 karakterben megváltani, megváltoztatni a világot, kivéve, ha ez egy parancs, hogy éppen hová dobják le a mindent elpusztító atombombát.

Magyarországon az elektronikus irodalom pusztán élettani tényezők miatt sem töltheti be funkcióját. Nem az elektronikus sajtóról beszélek, hanem az irodalomról. Hozzátartozik még egy elképesztő körülmény is az e-irodalom terjedésének, térnyerésének visszafogottságáról szóló, azt ábrázoló gondolatrohamhoz: az ár.

Megdöbbenve tapasztalom, hogy az ebookok ára nem marad el lényegesen a nyomtatott könyvek áraitól. A kiadók kapzsisága határtalan, némely író önteltsége szintén. Én biztos nem fizetnék ki mondjuk 3000 forintot egy verseskötetért, még ha azon Villon elektronikus aláírása is szerepelne.
Érthetetlen jelenség ez annak tükrében,hogy pont a nyomdaköltség, ami kiesik a láncolatból, ami ugye a legjelentősebb tétel.

Az elektronikus anyagok, megoldások nagy hátránya, hogy feltörhetőek, másolhatóak. Persze egy könyv is beszkennelhető, de az sok idő és pont ez hiányzik a modern ember életéből - csak tudnám mivel foglalatoskodik máskülönben - és ezt az időt, nem fordítja ilyesfajta középkori megoldásokra. Ha viszont eleve elektronikus formában talál rá mondjuk délben, kis ügyeskedéssel estére jó esetben csak a szűkebb rokonság, rosszabb esetben a fél világ torrenten keresztül részesülhet az író szellemi táplálékából.

Már egy ideje gyanítom, hogy nincs vége a Gutenberg-galaxisnak.

0 Comments

    Archívum

    April 2016
    May 2015
    March 2015
    February 2015
    November 2014
    March 2014
    November 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012

    Címkék

    All
    Anonimitás
    Apostol
    Folyóirat
    írás
    író
    Irodalom
    Költő
    Könyvkiadás
    Magánkiadás
    öninterjú
    Próza
    Vers

    RSS Feed

Powered by Create your own unique website with customizable templates.