Számos – igaz amatőr kategóriába sorolható profi – író weboldala nem áll többől, mint néhány soros bevezetőből, egy rövid életrajzból, megjelentetett művek és azok megvásárlási lehetőségeiből, közösségi oldalak, követési helyek feltüntetéséből és folyamatosan – vagy éppen nem – tartalommal feltöltött blogszerűségből, melyben az írás művészetének mikéntjéről értekeznek, illetőleg a saját alkotói tapasztalataikat osztják meg a nagyérdeművel.
Dinamikussá ezt a statikusnak tűnő tartalmat a közösségi alkalmazások segítségével teszik, tehát még azt sem bízzák a véletlenre, hogy ráakad-e a „konkurens” író, vagy költő.
Rá kell akadnia, amennyiben nem vak, vagy teljességgel érdektelen, tehát ennek esélye egyáltalán nem zárható ki.
Miért állítom ezt? Mert a tapasztalataim szerint jócskán bolyonganak az irodalom vadasparkjában olyan látogatók, akik vattacukorral etetnék a fókákat. Ha olvasnának, nem írnának és talán akkor mindenkinek könnyebb lenne egy picit.
Mert bizony csak kevesen képesek egyidejűleg írni és olvasni is. Ha olvasnak, azt reményeim szerint megvásárolt példányokból teszik, ezzel is támogatják és új alkotásra ösztönzik a kiadókat. /Az írókat nem, vagy csak a valóban kivételezett réteget, mert írásból ma itt ( itt és most ) nem lehet megélni. Kiadni viszont mindig megéri./
A másik aspektusról se feledkezzünk meg: aki olvas, nem ír ( addig is ) és ha más műveket olvasva saját magát könnyűnek találtatva felhagy az írással, máris egy újabb nyertest üdvözölhetünk. Rengeteg időt nyer ugyanis, és az idő pénz. Amit nem ír le, azt nem akarja kiadatni, így jóval több pénze marad, másrészt egy kudarcélménnyel kevesebb.
De miért lengetik a segítség vörös posztóját az irodalom bikái előtt a látszólag befutott szerzők?
(A valóban befutottak írnak vagy olvasnak, de ilyen marhaságokra nincs idejük, kivéve ha megfizetik, lásd bővebben kreatív írás tanfolyam, pontosabban egyetemi képzés a Pázmányon, de ennél többet igazán nem szeretnék elárulni.)
Sokat gondolkodtam a válaszon, de a tutit nem tudom. Talán borzasztásképpen ( ez nem lesz jó, mert nem magyarok ), talán nagyképűségből ( ez sem teljesen igaz, mert nem kioktatják az olvasót, hanem szelíden biztatgatják. ) Ha más nem marad, akkor még az is elképzelhető, hogy, őszinte szándék vezérli őket, mert hajlamosak voltak nem elfelejteni, egykor milyen nehézségekkel küzdöttek ők is. Milyen jó lett volna, ha akkor valaki megfogja és vezeti a kezüket lejjebb és lejjebb és lejjebb...
Kizárom a tehetségtelenség miatti apátia megtörésének, az unalom űzésének ilyen módját, hiszen ezt levezethetnék egy újabb kötet megírásával is.
Ám ők újabb kötetek mellett veszik a fáradtságot és ajánlgatják egymást, tanítgatják, akinek erre szüksége van.
Semmi sincs ingyen, tartja az ősi mondás és bár nem állnak rendelkezésemre adatok a megnövekedett forgalomról, annyit bátran feltételezhetek, a lapra bevonzott olvasóközönség talán nem minden esetben siklik el a megvásárolható művek listája felett sem.
„Kedves segítőkész ember igényes oldal biztos jókat is ír és nem is kerüli és nem is kerül egy nagy vagyonba” - hangozhat az értelmezgetés, elemezgetés, melynek végeredményeként egyszer – kétszer „megnyomódik” az a bizonyos „Buy” gomb.
Nincs ebben semmi átverés, vagy legalábbis nem több, mintha egy könyv fülszövege alapján próbálnánk eldönteni, hogy a kezünkben tartott könyv megfelelhet-e kényes ízlésünknek, nem félrevezetőbb, mint a kritikáért, véleményért cserébe könyvet programban résztvevők hevenyészett kritikái, recenziói.
Írtam már ilyet és már az első véleményemmel kivertem a biztosítékot. Nem holmi fantasy-t, vagy langyi lányregényt veséztem ki, hanem a mély-irodalom - szerintem eladhatatlan – egyik prominens képviselőjét, melynek magyarra fordítása többe kerülhetett, mint amennyit a szerző a mű megírásáért kapott.
Tapasztalatom szerint egy hét alatt munka, vagy egyéb állandó elfoglaltság mellett, mélységében nem lehet négy-öt könyvet megismerni, főleg nem hosszútávon.
Nekem senki ne mesélje be, ha nem kiadóként dolgozik, hogy naponta egy könyvet – tehát nem füzetet - elolvas úgy, hogy még érdemi vélemény megírására is futja idejéből és teszi mindezt puszta szórakozásból.
Ennyire lehet és kell tehát komolyan venni az ipari méreteket öltött könyvforgalmazás fellendítésére irányuló törekvéseket.
Akkor már inkább hiszek az önzetlen segítségben, mikor tippek és trükkök szintjén árasztják el és fogadják be az általánosságokat nem nélkülöző és épp ezért használhatatlan tanácsokkal, az arra nyitottakat, illetve rászorulókat.
Dinamikussá ezt a statikusnak tűnő tartalmat a közösségi alkalmazások segítségével teszik, tehát még azt sem bízzák a véletlenre, hogy ráakad-e a „konkurens” író, vagy költő.
Rá kell akadnia, amennyiben nem vak, vagy teljességgel érdektelen, tehát ennek esélye egyáltalán nem zárható ki.
Miért állítom ezt? Mert a tapasztalataim szerint jócskán bolyonganak az irodalom vadasparkjában olyan látogatók, akik vattacukorral etetnék a fókákat. Ha olvasnának, nem írnának és talán akkor mindenkinek könnyebb lenne egy picit.
Mert bizony csak kevesen képesek egyidejűleg írni és olvasni is. Ha olvasnak, azt reményeim szerint megvásárolt példányokból teszik, ezzel is támogatják és új alkotásra ösztönzik a kiadókat. /Az írókat nem, vagy csak a valóban kivételezett réteget, mert írásból ma itt ( itt és most ) nem lehet megélni. Kiadni viszont mindig megéri./
A másik aspektusról se feledkezzünk meg: aki olvas, nem ír ( addig is ) és ha más műveket olvasva saját magát könnyűnek találtatva felhagy az írással, máris egy újabb nyertest üdvözölhetünk. Rengeteg időt nyer ugyanis, és az idő pénz. Amit nem ír le, azt nem akarja kiadatni, így jóval több pénze marad, másrészt egy kudarcélménnyel kevesebb.
De miért lengetik a segítség vörös posztóját az irodalom bikái előtt a látszólag befutott szerzők?
(A valóban befutottak írnak vagy olvasnak, de ilyen marhaságokra nincs idejük, kivéve ha megfizetik, lásd bővebben kreatív írás tanfolyam, pontosabban egyetemi képzés a Pázmányon, de ennél többet igazán nem szeretnék elárulni.)
Sokat gondolkodtam a válaszon, de a tutit nem tudom. Talán borzasztásképpen ( ez nem lesz jó, mert nem magyarok ), talán nagyképűségből ( ez sem teljesen igaz, mert nem kioktatják az olvasót, hanem szelíden biztatgatják. ) Ha más nem marad, akkor még az is elképzelhető, hogy, őszinte szándék vezérli őket, mert hajlamosak voltak nem elfelejteni, egykor milyen nehézségekkel küzdöttek ők is. Milyen jó lett volna, ha akkor valaki megfogja és vezeti a kezüket lejjebb és lejjebb és lejjebb...
Kizárom a tehetségtelenség miatti apátia megtörésének, az unalom űzésének ilyen módját, hiszen ezt levezethetnék egy újabb kötet megírásával is.
Ám ők újabb kötetek mellett veszik a fáradtságot és ajánlgatják egymást, tanítgatják, akinek erre szüksége van.
Semmi sincs ingyen, tartja az ősi mondás és bár nem állnak rendelkezésemre adatok a megnövekedett forgalomról, annyit bátran feltételezhetek, a lapra bevonzott olvasóközönség talán nem minden esetben siklik el a megvásárolható művek listája felett sem.
„Kedves segítőkész ember igényes oldal biztos jókat is ír és nem is kerüli és nem is kerül egy nagy vagyonba” - hangozhat az értelmezgetés, elemezgetés, melynek végeredményeként egyszer – kétszer „megnyomódik” az a bizonyos „Buy” gomb.
Nincs ebben semmi átverés, vagy legalábbis nem több, mintha egy könyv fülszövege alapján próbálnánk eldönteni, hogy a kezünkben tartott könyv megfelelhet-e kényes ízlésünknek, nem félrevezetőbb, mint a kritikáért, véleményért cserébe könyvet programban résztvevők hevenyészett kritikái, recenziói.
Írtam már ilyet és már az első véleményemmel kivertem a biztosítékot. Nem holmi fantasy-t, vagy langyi lányregényt veséztem ki, hanem a mély-irodalom - szerintem eladhatatlan – egyik prominens képviselőjét, melynek magyarra fordítása többe kerülhetett, mint amennyit a szerző a mű megírásáért kapott.
Tapasztalatom szerint egy hét alatt munka, vagy egyéb állandó elfoglaltság mellett, mélységében nem lehet négy-öt könyvet megismerni, főleg nem hosszútávon.
Nekem senki ne mesélje be, ha nem kiadóként dolgozik, hogy naponta egy könyvet – tehát nem füzetet - elolvas úgy, hogy még érdemi vélemény megírására is futja idejéből és teszi mindezt puszta szórakozásból.
Ennyire lehet és kell tehát komolyan venni az ipari méreteket öltött könyvforgalmazás fellendítésére irányuló törekvéseket.
Akkor már inkább hiszek az önzetlen segítségben, mikor tippek és trükkök szintjén árasztják el és fogadják be az általánosságokat nem nélkülöző és épp ezért használhatatlan tanácsokkal, az arra nyitottakat, illetve rászorulókat.
RSS Feed