Tollkoptató Művészeti Kezdemény
Kövessen
  • Főoldal
  • Rólam
    • Magamban beszélek...
  • Ízelítő írásaimból
    • Mesék >
      • Félperces mesék
      • A láthatatlan bátorság
      • Az élet vize
      • Elfogadás
      • Kicsit rossz, kicsit jó
      • Férjválasz
      • Mese a láthatatlan erőről
      • Szépek szépe
      • Ez már valami
      • A fenyő
      • Okosék országa
      • Nyúlkrampusz
      • Nyúlkrampusz 2
      • A meg nem értett tehetség
    • Líra >
      • Haiku >
        • Az évszakok játéka
      • Limerick >
        • Harc a zavaron
        • Englishman in Europe
        • Pokol
        • Lukat a csövön
        • A biogazdász
        • A nőorvos
        • Az "erényes" nő
        • Távolság
        • Férfiak
        • Euro limerickek
    • Próza >
      • 40 perc
      • A verseny
      • Az inkvizíció
      • Együtt
      • Megy a juhász a szamáron...
      • Nemiség és egyebek...
      • Eső szalonna
      • -Tlan, -tlen
      • Vérvétel
      • A törzsvásárlói kártya
      • Az ember, aki ráért
      • A macska
  • Műhelytitkok
    • Félreértelmező szótár
  • Szövegmágus
    • Megrendelési információk >
      • Árlista, megrendelés
  • Melegen ajánlom
    • Bonyolítok
    • Scribd
    • Miskolci Muzsikusok
    • Hangfelhő/Soundcloud
    • Még több vers
    • Még több kortárs vers
    • Még több kortárs irodalom
  • Közös többszörös
    • Poéma
    • Poét
    • Piszkozat
    • Pearltrees
  • Elmélkedések
  • Szikrák
  • Szó nélkül soha!
  • Hallgasson
  • Könyvesboltom
  • Tégy mindent rendbe!
  • Kapcsolat

Július 14-re

15/7/2012

0 Comments

 
Picture
Évekkel ezelőtt,
teljesen véletlen,
a képernyő előtt,
üresen lézengtem.

Kapcsolgattam céltalan
és akkor hirtelen,
egy parádéba toppantam,
de ez nem volt véletlen.

A naptárra pillantva
a tantusz akkor esett le,
csaknem nyárnak idusa,
aznap volt július 14-e.

Nagy ünnepre virradt,
a Bastille fala,
a porba ez nap omlott
mondja a história.

A nagy forradalom napja,
mit a francia nép máig
köszönt, emléke polcára rakja,
és hátat soha nem fordít.

Büszke a köztársaságára,
akárhányadik is ez,
nemet mondott a monarchiára,
diktatúrára százegyszer.

Nem röstelli szájára venni,
a francia köztársaság nevet,
s számos szókapcsolatban ismételni,
úgy, hogy ezen senki nem nevet.

Ők kivívták, miről Európa
sokáig csak álmodott.
Megmutatták, van alternatíva,
pedig érte tenger vér kifolyt.

Nem maguknak csak,
az egész világnak vetették el:

a nép joga, hogy arcul csap
bárkit, kitől jogait veszi el.

Volt mintájuk, az athéni görög,
az antik démosz-eszmény,
Kiemelték, mi követendő, örök,
s faragtak a hasznosságnak emelvényt.

Mi nem mindenki,
csak a szűk többség
igényét elégíti ki
megnevezték: önkény.

Ez volt mitől vágytak
szabadulni örökre,
s ezért kemény fába vágtak.
Ezt tette Frankhon büszke népe.

Mindenki mindenkiért
és mindenki egyért,
egy mindenkiért,
és egy ugyanúgy az egyért.

E pár sorba
lehetne gyűjteni,
mi hangzatosabban
is tudna szólani.

De nem a szép szavak,
a kivívott alapjogok
melyek leírva tán rútnak látsszanak,
énekelve bíz csodás dallamok.

De ezt a szimfóniát
valamiért a széles,
hatalmas világ
hallgatni és játszani is képes.

Ennyire egyként hangzik,
a világ elnyomottai szívében
a dallam? Az arc sugárzik,
mutatva, béke honol a lélekben.

Nem a hatalmas ünnepe,
nem ő ujjong álló nap,
annak nem boldogság július 14-e,
ki tőkés, vagy őt szolgáló pap.

Nem várja hetek óta
a közvetítést Párizsból,
nincs e vigalomtól megbabonázva,
ki nem akar hallani a jussunkról.

Aki feledné a történelem
eme dicső fejezetét,
hogy ránk erőltethesse
a saját agyszüleményét.

Abban a világban senki nem
egyenlő, nem dumál,
nem szabad, s testvér sem.
Pedig felebarátról, hogy prédikál...

Ott születéssel és nem tehetséggel
szerezne magának előnyt.
Úgy tekint az eleve elrendelésre,
mivel nyerheti a mezőnyt.

Örülök, hogy a versenyben
köszönhetően az ősöknek,
időnként a pór is nyert,
de nem mindig, jegyezd meg!

Ne légy elégedett
félsikerrel, mert
fél az vereséget jelent
és nekünk egész Viktória kell!

Nem önözve, nem harácsolva,
mit kivívunk, mindenkié.
Aki erre igényt nem tart ma,
kap az is, spajzolja csak el. Az övé.

Ha majd kevély zsírját
felemésztette mind,
nyissa csak ki ajtaját
s ott lesz majd a kincs.

Szabadságát mohón falja majd
és fejét a falba átkozódva veri,
mi tenger jóság, miről lemaradt.
Az menthetetlen, ki nem ezt teszi.

(Beismerni későn jobb,
mint végig hazudozni
tévedni emberi dolog,
de csak az eltiport tud megbocsájtani.)

0 Comments



Leave a Reply.

    RSS Feed

    View my profile on LinkedIn

    Archives

    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012

Copyright ©
Minden jog fenntartva!
All rights reserved!