Ha nem ordítok
az egyenlő a hallgatással.
Decibel-károkat mentesíteni
képtelen vagyok.

Ha nem ordítok
megszűnök, mint tényező.
Az agyhoz a fülön át
jut el a beszélő.

Nem tudom túlüvölteni
az üres agyakban a csendet.
Már berekedtem rég,
én nem tehetek rendet.

Itt és most nincs igény 
rendre s fegyelemre.
Félelmükben zajongóknak 
nincs szükségük csendre.

Proletárnak neveztek
mert átszámoltam
a fizetésnek nevezett
pénzmaradványomat.

A mérleget eltitkolom,
büszkének rá lennem
nem lehet semmi okom
de annak se ki aláz engem.

Nekem nincs fám a kertben
aranygyümölccsel teli,
kinek telik többre,mint nekem
szememre vetni, hogy meri?

Mindig tanultam, dolgoztam,
tettem a dolgom folyvást,
méghozzá szorgalmasan,
s ezért kaptam letolást?

Ha szitokszó a proletár
és proletár az, kinek nem jut,
az leszek, az vagyok már
én vállalom e luxust!

Alig, hogy cirokseprőt
kezébe kapta,
az egész úton elterülő
aszfaltot cirógatta.

A szegély melletti sávra
kotorta most,
az emberi lét haszna
bizonyítékát; a koszt.

Másik mester vesszővel
paskolta a síneket.
„Minek görbül, úgy kell ennek!”
sorolta az érveket.

Szállt a por, párát játszott,
mint ahogy forró föld gőzölög.
A venyige dorombolva cicázott
az érintetlen szenny fölött.

Kisebb mocsok nem termett,
csak átrendeződött,
szépen elegyengetve a retket
a slendriánság győzött.

Ha azt mondom dijon-i mustár,
egy éhező gyereket látsz már?
Ha azt mondom orosz kaviár,
a falat szádban lassabban jár?

Ha azt mondom penészes kenyér,
megjelenik-e a puffadó kövér?
Ha azt mondom karitatív ebéd,
látod-e ki felelős mindezért?

Ha ez oda-vissza működik,
ész-szív szorult beléd is.
Ha ez életkép felháborít
tetteid tükrözzék érzéseid!

A gyökér élettani fogalom.
A természetrajz kedveli.
Írják: karó és bojtos
és talán van még valami.

Már ami tápanyagot
a földből szív ki
és nem jár két lábon,
mert ezt ki sem lehet kapálni.

A növények alsó hányadára,
amit nem látunk,
arra gondolok, nem másra,
amiről iskolában tanultunk.
 
Azokat nehéz csak rendszerezni,
ismeret kell hozzá, nem csak szem.
Tessenek csak körülnézni:
az gyökér-ember eléggé feltűnő nem?

Nem ugyanaz katonának lenni,
vagy csak katonáskodni.
Egyik gyilkol,
ha akad rá ok,
a másik csattogtatja bokáját
s hozzáigazítja sunyi pofáját.

Emez nem játszott eleget
ezért megveti az életet,
amaz nintendós
húsz éves dedós,
eszét játszó Paprika János
elfuserált legendagyáros.

A katona szarva közt a tőgyit,
a kabalaállatka pattog ha kérik.
Előbbi tudja, de kerüli,
utóbbi ostoba, kiköveteli,
a drága vér, hogy ömöljön
más, ő dicsőségére dögöljön.

Nem téves a konklúzió;
nem mindegy okoskodó
hülyét, vagy hülyéskedő
okost sodor a lét-szellő
utunkba. Komolyan azt lehet
venni kinek korlátlan a hitele.

Majdnem emberekkel,
önigazolás nepperekkel
a házból se mozduljunk ki!
De ha vándorútra valaki
elindul szakember vezesse
ne annak látszó menyecske.

Túl sok az eladó ara,
elnyúzott férjek garmada
kínok közt tapasztalja
kit is fogadott házába.
Harcra nem jó csak katona,
bármi másra meg szoldátka.

Így toborozz hadsereget jó barát,
vizsgáld lakájhadad állagát!
Persze csak ha fontos a siker,
ha számít a versenyben ki nyer,
mert seggnyalásban elárulhatom
első a magát megjátszó majom.

Nem volt óriás.
Ember volt.
Halandó.
Komolyan vette játékát
híven szokásához.
Tudta csak így jó.

Hatvanhat évet töltött készüléssel
szüntelen, gyilkos próbákkal.
Mit magából adott, szívesen tette,
s mi mind gazdagodtunk ezzel.
Negyvenhat év munkájával
mostanra emésztette fel e testet.

Másként mint beleéléssel,
vagy belehalással
játszani nem mert.
Meg is lett az eredménye.
Halotti leplét tapsolással
függönnyé nem varázsolja ember.

Szét csak a meg nem kopó emlékezet
képes húzni. Arcába így nézhetünk
csak hálás közönségként.
Létezik a színpadon egy üres szeglet,
hol képzeletbeli súgóként csendben ül,
bátorító jelenlétként.

Magába szívja a deszka, az árok,
a zsinórállvány, a reflektor.
Az örökös tag pillérré vált.
Amit ma színházban hallok, látok
bennem személyével összeforr.
Ott, s nem sírjánál várom a találkozást.

Egy kis manó belemászott
 az orromba.
 A szőrömbe kapaszkodott
 s csak csavarja.

 Nem elég kényelmes neki
 a kvártély
 izeg-mozog, fészkelődik
 a kópé.

Ilyenkor szemem lábad
 könnybe
 mint ahogy megíratott a
 bizonyos könyvben.

Kicsalogatnám zsebkendővel
 de nem harap rá.
 Horgára akaszt maga helyett
 némi cicakakát

Tüsszögéssel háborgatni kísérlem
 álmát,
 de ez a galád nem alszik, ébren
 vár rám.

Figyeli, mikor fogy el az orrtörlő
 papír,
 akkor előveszi a piciny borstörőt,
 s kinyír.
 
Hegyet rengető orkán percenként
 a lakbére,
 kiteszem szűrét rossz gazdaként
 a fenébe.

Orromba elefántként szívok
 sós vizet,
 abba aztán belé fojtom
 a szemetet.

Akkor aztán nem lesz hapci
 de orromat,
 viszketősre fogja csípni,
 a sóoldat.

A viszketés tüsszentésre késztet
 újólag,
 agyalok, mi értelme az egésznek
 utólag.

Most először
láttam is,
csináltam is.

Kevés volt a cefréből.
Örültem is,
morogtam is.

A kifőzde csípőből,
nem vállalta is,
nem ért rá is.

Bevásároltam rézüstből.
Kicsi is,
drága is.

De legalább nem függök.
Keveset is,
olcsóbban is.

Hogy miből veszek időt,
talány is,
hiány is.

A pepecselés nem irigylendő.
Három órát is,
fél napot is.

A minőség szembetűnő.
Erős is,
finom is.

A hatás nehezen kiheverhető.
Mondták is,
érzem is.

A felesleg pénzé tehető.
Illegális is,
kockázatos is.

Ezért leszek zugélvező.
Izgi is,
szükség is.

Ha már lefőztem, mi lefőzhető
igyam is,
írjam is.

Semmi esély a változásra.
A magamfajták megettek.
Nem látták mit cselekedtek,
harapdáltak egyre-másra.

Nem kaptak rá utasítást.
Belülről fakadt a vágy.
Lappangó, puha, lágy:
a legkiválóbb buzdítás.

Nem lehetett igazam.
Sok lúd esete.
Mikor elestem
még suhogott a kasza.

A vér színében mosdottak,
de csak továbbszennyeződtek.
Nekik egy bűnbak kellett,
így kineveztek mocskosnak.

Nekik daloltam kedvesen,
verseimet intéztem hozzájuk.
Ha egymás hangját halljuk,
erősebbek leszünk – véltem.

Emberi hang halk a korbácsnak
veszett zuhogásához képest.
Sorsunk így lesz kínkeserves,
mert vakon esünk egymásnak.

Vagy nem enyémek voltak,
vagy én nem voltam övék,
de nem oszlott fel a sötét,
mely közibünk tottyant.

Ha majd támadni kell,
az ellent felismerik,
vagy a barátban lelik
azt ilyen szemekkel?

Nem vagyok kíváncsi
a gyászos eredményre.
Nem estem kétségbe,
nem vagyok akárki.

De hagyom tisztuljon
az agyakból a szenny.
Nem maradhat csepp sem,
hogy kötelet hurkoljon.

Szabad szellem érdemli,
szárnyalhasson kedvére.
De a rab fogolynak testvére,
míg azonos egymást nem érti.