A költő pennája

A költő pennája akár ügyes,
akár csapnivaló bolond,
ha gazdája az ami, véres,vizes,
tejes, nyálas, gennyes nyomot
hagy a fehér és talán szűzies,
remélve még nem használt papíron.

  Kettőjük közt további lényegi különbség,
csak a szorgalom értelmezéséből fakadhat.
Egyikük körmöl, nappallá téve az éjjelt,
a másiktól még a kaktusz is kiszáradhat.
Ez mindenkiét, amaz nem keresi önnön örömét
sem. Rest ölébe venni a füzetet s kezébe a tollat.

  Ennek tolla ütött-kötött, de megbecsült,
annak díszdobozában hever porosan.
Ez, ne adj Isten a lottónyeremény, ha beüt
sem cserélné le, óvná tovább gondosan,
az, nem leplezi a mindent kitöltő derűt,
ha a megkímélt pennán továbbadhat.

Madarat tolláról és az embert is,
a kifejezés eme ősi eszköze hivatott,
hogy árulójává legyen annak ki ír,
de annak is ki irkát róni elmulasztott.
Ezért iparkodjon, aki tud és bír!
Ki nem, költő címet ne bitoroljon!