Bizony akadnak dolgok, amiknek csak az ellenkezője nehezebb és kivitelezhetetlenebb, mint a színe. Ilyen a tapétázás, de nem akárhol, hanem egy radiátor mögött. Talán előtte még nehezebb lenne, de én most nem a radiátor előtti földtörténeti korokra gondolok, mert akkor pusztán abból a tényből kifolyólag is piszok nehéz lehetett tapétázni, hogy egész egyszerűen nem létezett tapéta sem, a már említett radiátorhoz hasonlóan. Én itt most konkrétan arra gondolok, hogy szőke, és mellei vannak és csak engem akar, illetve ez egy másik gondolatmenetem, ami perpetuum mobileként jár a fejemben és meg is akadályoz a normális gondolkozásban.
Ami publikus lett volna – ez megint fából vaskarika, hiszen minden megjelentetett írás publikus – az az a gondolatsor, hogy radiátor előtt, szóval nem a radiátor és a fal közötti részen nehéz csak igazán tapétázni, még akkor is, ha a legkiválóbb minőségű ragasztóval és tapétával rendelkezünk, ugyanis nincs hová ragasztani, kivéve, ha van szemközti fal, mert akkor oda lehet, de senki sem fogja tudni, hogy mennyire kreatívak vagyunk, de ez ne okozzon bánatot, mert, ha vigasztalódás közben szomorúságunkat bárkinek előadjuk, ne csodálkozzunk, ha többet úgy konkrétan még a köszönésünket sem fogja fogadni. Ilyenkor iratkozzunk be valamiféle csoportterápiára, ahol a többi anonim alkoholistának elmesélhetjük, hogyan is tapétáztuk le a radiátort elölről a szemközti falra vetítve és ez a hálátlan világ mennyire nem akar tudomást venni zsenialitással kevert kreativitásunkról és a macska marja meg, mert mást nem lett volna illendő írnom.
De térjünk rá második, legnehezebb tapétázási feladatra, vagyis a fal beborítása a radiátor mögött. Svédkulcsot, franciakulcsot használni nem ér, úgy ahogy lángvágót sem, szomszédot – alattunk lakót – eláztatni szigorúan tilos, gyereket kicsi keze végett felkérni nem tisztességes, akinek pedig robotra, vagy festő-mázolóra telik, az nyugodtan beáztathatja az alsó szomszédot.
Lehet úgy, hogy alulról dugjuk be – ez egy közkedvelt és bevett technika – van olyan, hogy oldalról – ehhez sem kell akrobatának lenni – és van amikor felülről, de ezt nem kommentálnám, ellenben belepirultam.
Az igazi ínyencek egy meleg, szűk lyukakon át dugják be – ezek lennének a fűtőtest tagjai – és miután bejutottak, kibontakoztatják, pontosabban kibontják az összehajtogatott, ám de előre megkent - lásd bővebben síkosítás – papírfecniket. Azok kis szerencsével akár képesek is szoros kapcsolatot kiépíteni a fallal, de úgy, hogy az első fűtési szezonban, az első pár napban, amikor a radiátor már 20 fokon izzik nem gondolja úgy, hogy szép csendesen leválik.
Ha bizonytalanok vagyunk, nem hiszünk magunkban, vagy a ragasztó gyártójában, még mindig alkalmazhatjuk a jól bevált módszert a szögelést. (A kalapács egészen jól be szokott férni és csak itt-ott verjük le vele a bordákról a festéket.)
Ha ez sem segít, márpedig az könnyen elképzelhető, még mindig van egy mindent vivő megoldás. Nem merek róla beszélni, mert különösen megterhelően hat a a szív-, és érrendszerre, valamint a bélbolyhokat is képes az utolsó szálig legyalulni, a homlokunkra ráncot barázdálni. Mindezek időtartama, intenzitása nagyban függ a vendégségbe – ejtsd háztűznéző érkezők létszámától és kritikai érzékének fejlettségétől. Kérek mindenkit, hogy ehhez csak abban az utolsó esetben forduljon, ha már tényleg, de valóban csak ez marad, ha más nem nyújt vigaszt, sem megoldást.
Hagyják a fenébe az egészet úgy, ahogy van tapétázatlanul!
Ami publikus lett volna – ez megint fából vaskarika, hiszen minden megjelentetett írás publikus – az az a gondolatsor, hogy radiátor előtt, szóval nem a radiátor és a fal közötti részen nehéz csak igazán tapétázni, még akkor is, ha a legkiválóbb minőségű ragasztóval és tapétával rendelkezünk, ugyanis nincs hová ragasztani, kivéve, ha van szemközti fal, mert akkor oda lehet, de senki sem fogja tudni, hogy mennyire kreatívak vagyunk, de ez ne okozzon bánatot, mert, ha vigasztalódás közben szomorúságunkat bárkinek előadjuk, ne csodálkozzunk, ha többet úgy konkrétan még a köszönésünket sem fogja fogadni. Ilyenkor iratkozzunk be valamiféle csoportterápiára, ahol a többi anonim alkoholistának elmesélhetjük, hogyan is tapétáztuk le a radiátort elölről a szemközti falra vetítve és ez a hálátlan világ mennyire nem akar tudomást venni zsenialitással kevert kreativitásunkról és a macska marja meg, mert mást nem lett volna illendő írnom.
De térjünk rá második, legnehezebb tapétázási feladatra, vagyis a fal beborítása a radiátor mögött. Svédkulcsot, franciakulcsot használni nem ér, úgy ahogy lángvágót sem, szomszédot – alattunk lakót – eláztatni szigorúan tilos, gyereket kicsi keze végett felkérni nem tisztességes, akinek pedig robotra, vagy festő-mázolóra telik, az nyugodtan beáztathatja az alsó szomszédot.
Lehet úgy, hogy alulról dugjuk be – ez egy közkedvelt és bevett technika – van olyan, hogy oldalról – ehhez sem kell akrobatának lenni – és van amikor felülről, de ezt nem kommentálnám, ellenben belepirultam.
Az igazi ínyencek egy meleg, szűk lyukakon át dugják be – ezek lennének a fűtőtest tagjai – és miután bejutottak, kibontakoztatják, pontosabban kibontják az összehajtogatott, ám de előre megkent - lásd bővebben síkosítás – papírfecniket. Azok kis szerencsével akár képesek is szoros kapcsolatot kiépíteni a fallal, de úgy, hogy az első fűtési szezonban, az első pár napban, amikor a radiátor már 20 fokon izzik nem gondolja úgy, hogy szép csendesen leválik.
Ha bizonytalanok vagyunk, nem hiszünk magunkban, vagy a ragasztó gyártójában, még mindig alkalmazhatjuk a jól bevált módszert a szögelést. (A kalapács egészen jól be szokott férni és csak itt-ott verjük le vele a bordákról a festéket.)
Ha ez sem segít, márpedig az könnyen elképzelhető, még mindig van egy mindent vivő megoldás. Nem merek róla beszélni, mert különösen megterhelően hat a a szív-, és érrendszerre, valamint a bélbolyhokat is képes az utolsó szálig legyalulni, a homlokunkra ráncot barázdálni. Mindezek időtartama, intenzitása nagyban függ a vendégségbe – ejtsd háztűznéző érkezők létszámától és kritikai érzékének fejlettségétől. Kérek mindenkit, hogy ehhez csak abban az utolsó esetben forduljon, ha már tényleg, de valóban csak ez marad, ha más nem nyújt vigaszt, sem megoldást.
Hagyják a fenébe az egészet úgy, ahogy van tapétázatlanul!
RSS Feed