A minap egy színvonalasra tervezett koncertet szerveztek a helyi művelődési központban, amit más néven Művészetek Házának neveznek, bár sosem tudtam eldönteni, hogy milyen művészeteknek ad hazát, abban pedig egészen biztos vagyok, hogy a művelődési és a központ szavak is túlzónak tűnhetnek, hacsak mondjuk példának okáért egy Vujity Tvrtkoval folytatott beszélgetés, vagy néhány „örökifjú” muzsikus sokadik búcsúkoncertje nem számítható a művelődés, vagy akár a művészetek körébe és szerintem nem.
A műveltséget nyomokban sem tartalmazó épület a maga tégláival sokat nem tehet, hacsak saját elhatározásából össze nem omlik és maga alá nem temeti, mind az üzemeltetőket – ha már az ég nem szakad rájuk – mind a kultúrkurvákat, – lásd bővebben közönség - akiket mindennel meg lehet venni, mindennek tapsolnak, ha kell, ha nem. (Utóbbiakat egyébként bizonyos kormányzó-pártok nagygyűlésein, felvonulásain is lehet fedezni nem csak nyomokban, hanem (a) Nyomorultakban.)
A műsorújságban Dvořák új szimfóniájaként jelent meg Dvořák Új világ szimfóniája, de senkit ne tévesszen meg ez az elnevezés, ahogy a helyi rádió műsorvezetőjét sem zavarta meg, hiszen ugyanezt konferálta fel többször is. De aggodalomra semmi ok – vagy éppen ezért van rá (?) - hiszen nem törtek ki zavargások, nem verték be a rádió ablakát, de szűkítsük a kört, nem volt egyetlen ember sem, aki betelefonált volna, hogy valami nagyon nincsen rendjén.
Hasonló sokkot már átéltem, mikor Cyrano de Bergerac egymás után kétszer is fonetikusan lett beolvasva anno a rádióban, tehát én már edzett vagyok (vagy immúnis).
Tulajdonképpen miért is ne lehetne kicsit másként. Amikor nézem a Dunát elgondolkodom, hogy Strauss vajon, mit fogyasztott, amikor kéknek látta meg, Petőfi a Tiszát szőkének – mondjuk az az is, főleg Rakamaznál – miért olyan fontos, hogy Csajkovszkijnál is pont az 1812-es évszámhoz ragaszkodjunk, hiszen nem mond az többet, mint mondana 1811, vagy éppen 1813. Az Egy kiállítás képei komoly csalódást okozhatnak azoknak, akik egyetlen kiállításon sem voltak még életükben és amikor betévednek a hangversenyterembe, akkor szintén átverve érezhetik magukat, hiszen ott egy fia kép sincs kiállítva. Ilyen erővel elvárhatnák, hogy akár két, vagy esetleg három kiállítás képeit is felhalmozzák, ha máshol nem is a zenekari árokban, ami azért roppant helytelen megközelítés, mert az erre kijelölt és fenn összedőlésre kárhoztatott épületben még zenekari árok sincs.
Folytathatnám a sort Schubert Nyári nyulazásával a Téli utazása helyett, Beethoven befejezett szimfóniáján át, Bach valamilyen (A,B,C,D) moll, valamilyen tokája és (centri)fugájáig, ami tetszik tudni i az, ami tádádádám, tárárárárááárám és a Hol volt, hol nem volt, volt egyszer az ember főcímében hangzik el. Lehet itt a Pillangókisasszonyból Molyanyóka, a Nibelung Gyűrűjéből karperec, Kodály művéből pedig Háry János Vitéz is. A szöktetés a kuplerájból ugyanúgy belesimulhat a műsortervbe, mint a Bőregér, Hotelló, Vivaldi hét évszakja (mivel a súgást rosszul is lehet érteni), a Bús özvegy, Picsárdás királynő, Marica bárónő, Vigyor országa, Suppétől (aki nem egy leves) a Nehézlovassági nyitány, a … folytathatnám a végtelen sort, de még el kell olvasnom néhány oldalt az Egri csillagok háborújából.
Nem lehet mindenki zene-, irodalom-, vagy művészettörténész, esetleg esztéta, aki a kulturális hírek szerkesztésével, ezen rovat vezetésével foglalatoskodik.
De tényleg, miért is nem?
A műveltséget nyomokban sem tartalmazó épület a maga tégláival sokat nem tehet, hacsak saját elhatározásából össze nem omlik és maga alá nem temeti, mind az üzemeltetőket – ha már az ég nem szakad rájuk – mind a kultúrkurvákat, – lásd bővebben közönség - akiket mindennel meg lehet venni, mindennek tapsolnak, ha kell, ha nem. (Utóbbiakat egyébként bizonyos kormányzó-pártok nagygyűlésein, felvonulásain is lehet fedezni nem csak nyomokban, hanem (a) Nyomorultakban.)
A műsorújságban Dvořák új szimfóniájaként jelent meg Dvořák Új világ szimfóniája, de senkit ne tévesszen meg ez az elnevezés, ahogy a helyi rádió műsorvezetőjét sem zavarta meg, hiszen ugyanezt konferálta fel többször is. De aggodalomra semmi ok – vagy éppen ezért van rá (?) - hiszen nem törtek ki zavargások, nem verték be a rádió ablakát, de szűkítsük a kört, nem volt egyetlen ember sem, aki betelefonált volna, hogy valami nagyon nincsen rendjén.
Hasonló sokkot már átéltem, mikor Cyrano de Bergerac egymás után kétszer is fonetikusan lett beolvasva anno a rádióban, tehát én már edzett vagyok (vagy immúnis).
Tulajdonképpen miért is ne lehetne kicsit másként. Amikor nézem a Dunát elgondolkodom, hogy Strauss vajon, mit fogyasztott, amikor kéknek látta meg, Petőfi a Tiszát szőkének – mondjuk az az is, főleg Rakamaznál – miért olyan fontos, hogy Csajkovszkijnál is pont az 1812-es évszámhoz ragaszkodjunk, hiszen nem mond az többet, mint mondana 1811, vagy éppen 1813. Az Egy kiállítás képei komoly csalódást okozhatnak azoknak, akik egyetlen kiállításon sem voltak még életükben és amikor betévednek a hangversenyterembe, akkor szintén átverve érezhetik magukat, hiszen ott egy fia kép sincs kiállítva. Ilyen erővel elvárhatnák, hogy akár két, vagy esetleg három kiállítás képeit is felhalmozzák, ha máshol nem is a zenekari árokban, ami azért roppant helytelen megközelítés, mert az erre kijelölt és fenn összedőlésre kárhoztatott épületben még zenekari árok sincs.
Folytathatnám a sort Schubert Nyári nyulazásával a Téli utazása helyett, Beethoven befejezett szimfóniáján át, Bach valamilyen (A,B,C,D) moll, valamilyen tokája és (centri)fugájáig, ami tetszik tudni i az, ami tádádádám, tárárárárááárám és a Hol volt, hol nem volt, volt egyszer az ember főcímében hangzik el. Lehet itt a Pillangókisasszonyból Molyanyóka, a Nibelung Gyűrűjéből karperec, Kodály művéből pedig Háry János Vitéz is. A szöktetés a kuplerájból ugyanúgy belesimulhat a műsortervbe, mint a Bőregér, Hotelló, Vivaldi hét évszakja (mivel a súgást rosszul is lehet érteni), a Bús özvegy, Picsárdás királynő, Marica bárónő, Vigyor országa, Suppétől (aki nem egy leves) a Nehézlovassági nyitány, a … folytathatnám a végtelen sort, de még el kell olvasnom néhány oldalt az Egri csillagok háborújából.
Nem lehet mindenki zene-, irodalom-, vagy művészettörténész, esetleg esztéta, aki a kulturális hírek szerkesztésével, ezen rovat vezetésével foglalatoskodik.
De tényleg, miért is nem?
RSS Feed