Agyamentland óriási tengeri felségterülettel rendelkezett. Élénk kereskedelmet folytattak a környező országokkal. Messze földön híres és megbízható üzleti partnerként tartották számon a parányi ország lakóit, akik kivétel nélkül abból éltek, hogy valakinek eladtak valamit, amit - nem, nem elvettek mástól, hanem - maguk állítottak elő, maguk termesztettek, tenyésztettek.
Sokat költöttek a biztonságra is. Komoly hadiflottával rendelkeztek, amelyek útjukra kísérték a kereskedelmi konvojokat, nehogy azokat kalózok fosszák ki.
Aztán egy nap egy adminisztrációs hiba következtében (lásd bővebben: választási csalás) huszonharmad rangú röplabdajátékos került a trónra, aki nem volt hajlandó tudomásul venni országa teljesítőképességét, jellegét és azt az egyszerű tényt, hogy az gyakorlatilag felemelkedését a tengernek köszönhette.
Elgurult a gyógyszere – az újságok csak úgy fogalmazták meg ezt a jelenséget, hogy reform – és elkezdett ötletelni, de úgy, hogy kő kövön nem maradt. Dilettantizmusa vetekedett alaptalan önbizalmával, határtalan egoizmusával és tudatlanságával. Szerencsére kiegészült ez rosszindulatával és hataloméhségével.
Amit pozitívumként értékelhetünk, hogy roppant szorgalmas volt, így gyakorlatilag 4-5 év alatt sikerült néhány száz évvel visszafejleszteni országát és csírájában elfojtani mindazt, ami esetleg reménnyel kecsegtetett volna.
Napestig sorolhatnám eszementnél eszementebb ötleteit, de az nemhogy örömet nem okozna, hanem kifejezetten fájdalmas lenne a számomra és a tisztelt olvasóra nézve is. Elég, ha egyetlen intézkedését és annak következményeiről számolok be.
A röplabdapályák nyitottak voltak, fűtésük viszont nem volt megoldott. Hatalmas máglyákkal igyekeztek forró hangulatot teremteni, ha már a játékkal a sportolók nem tudták ezt kiváltani a mérsékelten lelkes szurkolótáborból. Igen ám, de az ország nyersanyagban szegény volt és a világítótornyok üzemeltetéséhez szükséges fát is importból szerezték be.
A király persze nem értette mire is használatosak a világítótornyok, amiket ő pusztán valami flancos izének tartott és meg volt győződve róla, hogy a hangulatvilágításon kívül más szerepet nem töltenek be. Mivel tanácsadói butasága vetekedett az övével, nem akadályozták meg, hogy rendeletileg elvonja a tornyok megvilágítására szolgáló famennyiséget.
A világítótornyok lassan sötétségbe borultak, ám a röplabdapályák sem lettek melegebbek, bárhogy is tüzeltek a csillagos ég alatt. A kereskedelmi hajók – többek között szinte a teljes honi flotta – vagy a parti szikláknak csapódott, vagy zátonyra futott. Egy-egy apály idején kisebb csónakokkal rohamozták meg a fogyatkozó készletekkel rendelkező lakosok a megfeneklett hajókat és kirabolták őket. Majd később szétszedték őket és a fát ugyancsak a máglyára hordták.
Kis idő múlva minden idegen hajó elkerülte az agyamentlandi felségvizeket. Az országra abszolút és relatív értelemben is – ha szabad ilyen szabatosan, ámde stilisztikailag roppant nem helyénvalóan fogalmaznom – sötétségbe borult.
Erre is van megoldás – gondolta a király, aki nem szerette volna, ha hú, akarom mondani hű alattvalói rájöjjenek, hogy tök hülye és tulajdonképpen egy akasztani való gazember.
FIGYELEM! A MOST KÖVETKEZŐ RÉSZ ALKALMAS ARRA, HOGY MÁSOK NYUGALMÁT MEGZAVARJA, A GYOMRUKAT FELKAVARJA, EZÉRT TOVÁBBOLVASÁS CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!
(Máskülönben, ha volnának, a hajóvonták találkozása is tilos volna.)
A megoldás kézenfekvő volt: kiszúrták minden újszülött szemét, így azok nem tudtak különbséget tenni éjszaka és nappal között. Sötétben minden tehén fekete, viszont annál nehezebb megtalálni és a meg nem talált tehenet megfejni. Így a gyerekek éhesek maradtak, majd szép lassan csontig soványodtak és/vagy éhen haltak. További folyamodvány, hogy a nem létező emberek
De miről is beszélek? Tanulság? Hol itt a tanulság? Ki tanult ebből egy fikarcnyit is?
Elárulom: mindenki más Agyamentlandon kívül. Mindenhol tűzparancsot léptettek életbe azzal szemben, aki csak egy tapodtat is tesz egy világítótorony irányába. Lehet, hogy meglepő lesz a befejezés, ami akár tanulságként is szolgálhat: egyetlen alkalommal sem került sor fegyverhasználatra.
Most kaptam a hírt, hogy a fenti hír hallatán, azt értékelve és elemezve az agyamentlandi Tudományos Akadémia az oktatás, nevelés területén elért kiemelkedő tevékenységéért az „Ország Pedagógusa” címmel tüntette ki a királyt. Arról hír nem érkezett, hogy fent említett a nagy sötétségben odatalált-e a díjátadóra.
Sokat költöttek a biztonságra is. Komoly hadiflottával rendelkeztek, amelyek útjukra kísérték a kereskedelmi konvojokat, nehogy azokat kalózok fosszák ki.
Aztán egy nap egy adminisztrációs hiba következtében (lásd bővebben: választási csalás) huszonharmad rangú röplabdajátékos került a trónra, aki nem volt hajlandó tudomásul venni országa teljesítőképességét, jellegét és azt az egyszerű tényt, hogy az gyakorlatilag felemelkedését a tengernek köszönhette.
Elgurult a gyógyszere – az újságok csak úgy fogalmazták meg ezt a jelenséget, hogy reform – és elkezdett ötletelni, de úgy, hogy kő kövön nem maradt. Dilettantizmusa vetekedett alaptalan önbizalmával, határtalan egoizmusával és tudatlanságával. Szerencsére kiegészült ez rosszindulatával és hataloméhségével.
Amit pozitívumként értékelhetünk, hogy roppant szorgalmas volt, így gyakorlatilag 4-5 év alatt sikerült néhány száz évvel visszafejleszteni országát és csírájában elfojtani mindazt, ami esetleg reménnyel kecsegtetett volna.
Napestig sorolhatnám eszementnél eszementebb ötleteit, de az nemhogy örömet nem okozna, hanem kifejezetten fájdalmas lenne a számomra és a tisztelt olvasóra nézve is. Elég, ha egyetlen intézkedését és annak következményeiről számolok be.
A röplabdapályák nyitottak voltak, fűtésük viszont nem volt megoldott. Hatalmas máglyákkal igyekeztek forró hangulatot teremteni, ha már a játékkal a sportolók nem tudták ezt kiváltani a mérsékelten lelkes szurkolótáborból. Igen ám, de az ország nyersanyagban szegény volt és a világítótornyok üzemeltetéséhez szükséges fát is importból szerezték be.
A király persze nem értette mire is használatosak a világítótornyok, amiket ő pusztán valami flancos izének tartott és meg volt győződve róla, hogy a hangulatvilágításon kívül más szerepet nem töltenek be. Mivel tanácsadói butasága vetekedett az övével, nem akadályozták meg, hogy rendeletileg elvonja a tornyok megvilágítására szolgáló famennyiséget.
A világítótornyok lassan sötétségbe borultak, ám a röplabdapályák sem lettek melegebbek, bárhogy is tüzeltek a csillagos ég alatt. A kereskedelmi hajók – többek között szinte a teljes honi flotta – vagy a parti szikláknak csapódott, vagy zátonyra futott. Egy-egy apály idején kisebb csónakokkal rohamozták meg a fogyatkozó készletekkel rendelkező lakosok a megfeneklett hajókat és kirabolták őket. Majd később szétszedték őket és a fát ugyancsak a máglyára hordták.
Kis idő múlva minden idegen hajó elkerülte az agyamentlandi felségvizeket. Az országra abszolút és relatív értelemben is – ha szabad ilyen szabatosan, ámde stilisztikailag roppant nem helyénvalóan fogalmaznom – sötétségbe borult.
Erre is van megoldás – gondolta a király, aki nem szerette volna, ha hú, akarom mondani hű alattvalói rájöjjenek, hogy tök hülye és tulajdonképpen egy akasztani való gazember.
FIGYELEM! A MOST KÖVETKEZŐ RÉSZ ALKALMAS ARRA, HOGY MÁSOK NYUGALMÁT MEGZAVARJA, A GYOMRUKAT FELKAVARJA, EZÉRT TOVÁBBOLVASÁS CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!
(Máskülönben, ha volnának, a hajóvonták találkozása is tilos volna.)
A megoldás kézenfekvő volt: kiszúrták minden újszülött szemét, így azok nem tudtak különbséget tenni éjszaka és nappal között. Sötétben minden tehén fekete, viszont annál nehezebb megtalálni és a meg nem talált tehenet megfejni. Így a gyerekek éhesek maradtak, majd szép lassan csontig soványodtak és/vagy éhen haltak. További folyamodvány, hogy a nem létező emberek
- Nem válhattak röplabdajátékossá
- Nem válhattak szurkolóvá
- Ha léteztek volna sem látták volna sem a labdát, sem a meccset
- És ráadásul baromi hideg maradt a röplabdapályákon.
De miről is beszélek? Tanulság? Hol itt a tanulság? Ki tanult ebből egy fikarcnyit is?
Elárulom: mindenki más Agyamentlandon kívül. Mindenhol tűzparancsot léptettek életbe azzal szemben, aki csak egy tapodtat is tesz egy világítótorony irányába. Lehet, hogy meglepő lesz a befejezés, ami akár tanulságként is szolgálhat: egyetlen alkalommal sem került sor fegyverhasználatra.
Most kaptam a hírt, hogy a fenti hír hallatán, azt értékelve és elemezve az agyamentlandi Tudományos Akadémia az oktatás, nevelés területén elért kiemelkedő tevékenységéért az „Ország Pedagógusa” címmel tüntette ki a királyt. Arról hír nem érkezett, hogy fent említett a nagy sötétségben odatalált-e a díjátadóra.
RSS Feed