Tollkoptató Művészeti Kezdemény
Kövessen
  • Főoldal
  • Rólam
    • Magamban beszélek...
  • Ízelítő írásaimból
    • Mesék >
      • Félperces mesék
      • A láthatatlan bátorság
      • Az élet vize
      • Elfogadás
      • Kicsit rossz, kicsit jó
      • Férjválasz
      • Mese a láthatatlan erőről
      • Szépek szépe
      • Ez már valami
      • A fenyő
      • Okosék országa
      • Nyúlkrampusz
      • Nyúlkrampusz 2
      • A meg nem értett tehetség
    • Líra >
      • Haiku >
        • Az évszakok játéka
      • Limerick >
        • Harc a zavaron
        • Englishman in Europe
        • Pokol
        • Lukat a csövön
        • A biogazdász
        • A nőorvos
        • Az "erényes" nő
        • Távolság
        • Férfiak
        • Euro limerickek
    • Próza >
      • 40 perc
      • A verseny
      • Az inkvizíció
      • Együtt
      • Megy a juhász a szamáron...
      • Nemiség és egyebek...
      • Eső szalonna
      • -Tlan, -tlen
      • Vérvétel
      • A törzsvásárlói kártya
      • Az ember, aki ráért
      • A macska
  • Műhelytitkok
    • Félreértelmező szótár
  • Szövegmágus
    • Megrendelési információk >
      • Árlista, megrendelés
  • Melegen ajánlom
    • Bonyolítok
    • Scribd
    • Miskolci Muzsikusok
    • Hangfelhő/Soundcloud
    • Még több vers
    • Még több kortárs vers
    • Még több kortárs irodalom
  • Közös többszörös
    • Poéma
    • Poét
    • Piszkozat
    • Pearltrees
  • Elmélkedések
  • Szikrák
  • Szó nélkül soha!
  • Hallgasson
  • Könyvesboltom
  • Tégy mindent rendbe!
  • Kapcsolat

Sánta a zebrán

17/2/2015

0 Comments

 
Lábát maga alá húzva
a zebrán átvonszolta
előttem egy nyomorék,
akit más szóval illetnék

ha kifejezőbb lenne
esendő helyzetére,
magát, de nem élt
fogyatékkal, mint én

többel egy szikrával sem
ezért fejem fölvetettem
és arcát mohón vizslattam,
de nem láttam, amit láthattam.

Nem szorult szánalmára
se nekem, se másnak
megfeszített gerincével
s ferdén lógatott fejével

büszkébb szobrot róla
inkább mintázhattak volna,
mint rólam, ki terpeszkedve
meleg autóból az figyelte

a roncsnak tartott csonttákolmány
az úton, vajh milyen gyorsan kel át.
Nem nézett rám, de oldalról elkapott
tekintete mélyen a szívembe fúródott.

Érzem érdemesebb ő, hogy e földön
fájdalommentes napokat töltsön,
lábával a hideg aszfaltot tapossa,
miközben rongyszatyrát markolja.

De a sors kiszámíthatatlan és
a kegyelt ma nem más, mint én,
bármennyire is érdemtelen sorsvetés
még ha van is mi fájjon, nem kevés.

Egyszer talán fordul a kocka
és azt is tudom nem lesz gondja
zebrán átaraszoló népeket bámulni,
azon, ahogy eddig élt órákig ámulni.

Hálát ad esetleg, annak kiben bízik,
hisz, magát rábízza, ahogyan dívik,
de ugyanúgy teszi minden dolgát tovább
amíg előtte egyszer majd én kúszok át.
0 Comments



Leave a Reply.

    RSS Feed

    Archívum

    December 2015
    November 2015
    October 2015
    September 2015
    August 2015
    July 2015
    June 2015
    May 2015
    April 2015
    March 2015
    February 2015
    January 2015

    Kategóriák

    All

    "Próbáltam nem írni, aztán ez lett a vége."

     

Powered by Create your own unique website with customizable templates.