Falopás néhány strófába szedve

Szorgos népek munkazaja
törli szememből az álmot
a láncfűrész gyilkos dala
borít halmot, tölt meg árkot.  

Reggel, délben, este, éjjel
izzik a liget, az erdő,
mert lopják a fát oly hévvel,
hogy már józan eszet vesztő.

Hol van, aki rőzsehordón
kacag, út szélén megaláz,
az úr, az erdőt birtokló,
kit nyaláb gallytól hideg ráz?

Nem hasít húsába a hang?
Vagy csak a reccsenés bántja?
Szimfónia a géprobaj
s a fatolvaj dirigálja?

Fura, hogy engem gyötörnek,
láncolnak le gondolatok,
bensőm megoldást követel
s ezzel pártában maradok.

Én nem kellek, ötletem sem,
pihennek a hatóságok,
de marad, ki döngetni mer
s erényt kovácsolni kárból.


Csak legyen, aki sajnálja
és van, nem is oly meglepő,
a hasonszőrű barátja,
a rest, mellette heverő.