Árpi bácsi emlékére

Tudod mit kérdeztek a kollégáim,
amikor szomorúan újságoltam,
hogy itt hagytál?
Hány éves voltál, azt akarták tudni,
de azt nem is sejtették, valójában,
hogy ki voltál.


Persze a hivatalos verziókat
ismerik, hogy író, meg műfordító,
Gyűrűk ura,
köztársasági elnök, kommunista,
vagy liberális – összekavarható,
mint a csuda.


Néhány balga szólam, aztán hallgatás.
Csend. Halkan kattogtak az észkerekek.
Ki nem forgott
több, sőt inkább kevesebb, tétovázás,
szégyenszag, mindent ellepve terjengett.
Mind fuldoklott.


Meséltem nekik, milyen boldog voltam,
mikor visszaintegettél nevetve
fenn a várban,
és utána, hogy ügettem dalolva
emberséged morzsájával zsebemben
forró nyárban.


Lassan mosoly kúszott sápadt arcokra,
szétömlött az öröm az irodában.
Ragadós vagy
szerencsére s valamelyik csápoddal
belénk kúszol, megfogsz, majd velünk maradsz
míg a Nap, Nap.


Csak egy kicsit ritkábban találkozunk
és kötöttebb formában, de titkodat
nem hordozom
tovább, hadd lássák kitől is búcsúzunk,
s elkezdjük újraálmodni álmodat
egy jobb korról.