Majális

… és akkor egy ember
beszélt a kétségeiről.
Talán félt,csak igyekezett,
ezt senki ne vegye észre.
De én megjegyeztem őt,
akár az elmúlt tíz esztendőt.

Hozzá tartozott a káosz
és a pátosz, ahogy a ránc,
ami lassan marta fájón
magát az arcba, Eurót
amit e helyt még nem látsz
és nem is fogsz, ha vársz.

Ha ma azt ünnepled,
amid már nincs, vagy épphogy
fülednek, sem szemednek
hinni nem mersz, feledned
nem kell sokat, csak olykor.
Nem jő el a vágyott jobb kor.

Pedig esélyét egykor kivívtuk,
csak közben értékesebb lett
egy hússal körbevett luk,
- lehet szőrös is, kinyaljuk -
igen, amire céloztam az egy segg
a szabadságnál úgy látszik szebb.

Egyenlő esélyek, normák
lázba nem hozzák a népet,
csak a gömbölyded formák
- “Adj virslivel egy kis tormát!” -
és eszik tovább a pépet
s dicső korokról regélnek.

Mint az az ember az elején,
aki látta mi van és mi lehetne,
de szólni nem mert, remegett, félt,
úgy veszítjük el mind a reményt,
pedig minden jobban is mehetne,
ha eszedre hallgatnál nem a beledre.

Tölts még egy pohárral és harapj nagyot!
Böfögj utána és feküdj a füvön végig!
Jövőre megteheted-e még, nem tudhatod,
de ahogy elnézem csak erre van hajlamod.
Hagyod feledtetni, akik a létedet védik,
kik szerint az európai nem rombol, épít.