Hó hó hó

Nem akadtam el az úton,
nem fogyott ki benzinem,
nem ettem a sárga hóból,
s másik autóba sem ültem.

Olvastam, néztem a híreket
közben simogattam a kokárdám
s valami böködte a szememet
de nem a fránya mokkáskanál.

A válságstáb összeült,
kézbe vették a dolgokat,
nem lett túl sok sebesült
pedig tenni nagyon akartak.

Addigra elmenekült ki tudott,
mint betyár a hatóságok elől,
SMS-t biztos helyről fogadott,
ki ráfázott már nem először.

Küzdve küzdj és bízva bízzál
ember, de csak magadra számíts
s hasonló szegény ördög meglásd
aki erőt vesz magán s kiszabadít.

Mert ki veled azonos szögből látja
a tornyosuló hegyet – momentán hóból -
gondodat megérteni csak az fogja,
teszi dolgát, s nem ígérget a stúdióból.

Az szemrehányást nem tesz, ellenben
pokrócot válladra terít, mozdonyt,
autót foglal, kórházba juthass egyben,
ételt, hajlékot kínál s fizetségre nem gondol.

Az előítéletet befedte a hideg paplan,
márciusi karácsony tüze a szívekben
az első zokszóra rögtön lobbant
pedig az angyalok maradtak a mennyben.

Lám a félázsiai nép, aki megnevelés,
átformálás előtt áll, labanc segítséggel
a sok parancsot teljesítőt kikerülvén
mentette egymást és mi menthetetlen.

Azt kívánom, bárcsak egész évben havazna
akkor értenénk meg, az állam mi magunk vagyunk,
tennénk amit belsőnk diktál s megkövetel a haza,
és mikor hátranéznénk, látnánk jó irányba haladunk.

Itt a bizonyíték, hogy a józan ész a segítő lélek
képes legyőzni a viszontagságokat a lehetetlent,
következményét megkésett intézkedésének
a távol maradt király kedvenc miniszterének.