Őrjöng künn
a fékét vesztett
szélvihar.
Meg nem szűn.
A dermesztő rémület
felkavar.

Dühödt sárkányt,
vagy griffmadarat
képzelek,
ki óriási szárnyát
szélesre tárja
s szélt kever.

Azt gondolom
a földbálna
fú mérgesen.
Meggyilkolom
- jár a szájam,
de a szigonyt nem lelem.

Lehet, hogy az ördög
a dudájából eresztette
ki a haragos gázt
és most azon röhög
mindről ki jön szembe,
lemarja a mázt.

Ennél értelmesebb
magyarázatot magunknak
bevallani nem merünk
s minél sekélyesebb
felelősségtudattal
bírunk, annál inkább rettegünk.

A gyakori légőrület,
nem ám a véletlen műve,
bár így szeretnénk.
A markáns fuvallatcsődület
civilizációnk bűne
s jót tenne, ha beismernénk.

Neszez a retesz,
csikorog az ajtó,
odanézek félve,
egy piros ruhás apó.

Por a subája,
csizmája mocskos,
kócos szakálla,
ide-oda csapdos.

Tél van az tuti,
a Mikulás is lehet,
ám rossz ránézni
olyannyira remeg.

Pirospozsga nyista,
borvirág annál több,
mondom: „Itt a lista!”
de ő csak kiröhög.

„Ne nevessél Télapó!”
- förmedek rútul rája,
„Hol az ajándékom?”
-kérdem s lekonyul a szája.

„Az óraállást kérem!”
- fordítja a kockát,
„A buszon verekedtem”
- folytatja monológját.

Az állam leesett s koppant,
aláírtam, majd távozott a vendég,
az órámra néztem és láttam,
hét múlt csak, így nem adom fel a reményt.

Éjjel egy manó,
de lehet, hogy ördög,
aludtam nem tudom,
torkomba homokot öntött.

Reggel a vizespohárért nyúltam,
de tartalma nem borult rám,
valaki azt is kiitta, vagy kipocsolta,
mert nedves volt a párnám.

Sivatagi menekült kobold
rendetlenkedik a szobában,
magával szárazságot hozott,
csillapíthatatlan bánatában.

Szórja tikkadt könnyeit
és a nyelvem máris tapad,
végigsimítja rajtam kezeit,
s irhám nem nyúlik, szakad.

Porzik szőnyeg, függöny,
nyálkahártya, hámréteg,
szüntelen forog és sürög
nem fér ő sem a bőrébe.

A radiátor csövén jött be,
nem láttam, csak hallottam,
s itt vár az üde kikeletre,
míg nem lesz a fűtés elzárva.

Van, akinek van, hogy nincs,
vagy, ami van az drága kincs.
Van, akinek van, mégse nincs
annak kincse sehol sincs.

Élt egyszer egy író,
szívemhez közelálló
szókimondó,
sosem tódító,
valóságot ábrázoló
el nem mismásoló
szókimondó,
sosem tódító,
tömegeket célzó,
de el nem találó
szókimondó,
sosem tódító,
mert a tartalmas szóból
nem nőtt ki még szobor
szókimondó,
sosem tódító
ezért a bűzös demagógtól
intett óva ez a remek író,
a szókimondó
a sosem tódító,
de más elfoglaltságot
talált magának mától
a szókimondó
a sosem tódító
nem rettent az örökkévalóságtól
vissza és eltávozott. Rosszkor (?)
a szókimondó
sosem tódító
utánozhatatlan író,
szívemhez közelálló.

Már Advent első vasárnapja?
Főzés mellett, vasaltam ma.
Egy gázlángot gyújtottam,
ennyivel most megúsztam.

Jövő héten már
Télapó után
takaríthatok serényen
szemlesütve, szerényen.

Hét nap múlva jön a másik
kötözhetek guba-máslit,
akad felhasogatatlan fa,
s némi szénpakolás, ha ha ha!

Negyedik Adventet, ha megérem
egy csendes sarokkal is beérem,
de félek ez csak édes álom,
én mindenkinek ezt kívánom!