Aminek nincs határa

Meglepetés erejével
az emberi gyarlóság
azt hiszem fogalmazásom lágy
rám nem hat már.

Konkrétan és ténylegesen
az elrettenthetetlen pszichopaták
tömegére gondolván
papírom bemocskolám.

Milyen hatalmas az ember!
Mennyi aljasságnak kínál hont
álnokságnak kapaszkodót
biztosat, megnyugtatót.

Hány szállal varrja magát
a hús-földbe
a testet nem feledve,
csak beljebb és beljebb.

Tetőtől talpig átitatja.
Minden szava,
minden pillantása
rögvest elárulja.

És nem merek hinni a szememnek.
Mert agyam más ritmust ver,
másként kalapál szívem
s e virtust a sírba viszem.

Síromra majd ez lesz írva:
itt nem nyugszik, mert hitt
mindnek, ki szemfényt veszt, ámít
s őrlődik, mint mind ki az emberségre számít.