Utam

Az élet leteper.
Homokágyba illeszt.
Bazaltkockaként,
makadámot képez.

Járatja rajtam
ekhós szekereit.
Bőrömön csúszkál,
bordáimba hasít.

Keréknyomát
vési agyamba,
nagyon mélyen,
s ki nem zakkanna.

Kiálló köveimen
bakkan néha,
felugornék előle,
ha nem lennék béna.

De húz a föveny,
kavicsból megágyazva
nyoszolyám, derekam
apró porrá zúzza.

Egyre többen hajtanak
időtálló utamon.
Tömörödik a föld,
belsőm buggyan a szájamon.

Volna szép aszfaltsztráda
tudnék feltápászkodni
ha mindenki azon járna,
de mindenki el is kerüli.

Rajtam ingyen gázolhatnak.
Karbantartást nem igénylek
és örökké változatlan marad
az irány merre eldőltem.