Vallomás

Unitárius vagyok.
Bár nem ennek születtem. Mégis.
Unitáriusként adok, s kapok.
Kikkel naponta találkozok nem értik
S ami ennél fájóbb mit érzek, nem azt érzik.

Rejtély övez.
Így volt eddig is, de kapóra jött a tudat,
Hogy nem az vagyok, hanem emez
De e rejtély másnak több, mint titok. Utálat.
Maga helyett engem, hogy tarthasson a bódulat.

A métely.
A tudatlanság fojtogató indái lehúzzák
Tábort vert a kétely
A gyanakvás, mit a megismeréssel zúzzák
Boldogabb tájak lakói. S fenemód megússzák.

Nem kapnak ragályos kórt.
Mert tudni, érteni akarják a nyilvánvalót
Keresnek, olvasnak s váltanak szót
E hitnek, eszmének, felfogásnak „mementót”
Állító tanújával, ki nem titkolja el a valót.

Van, aki közel jut.
A közelségtől függően gazdagszik belőle.
De olyan is, ki helyben fut
És mégsem fejlődik sem ereje, sem erénye
Ő nem, de én tudom: ő is Isten teremtménye.

Különös vagyok.
Ma mindenki az, ki ha van mivel, él vele.
Sokat gondolkodom,
Mert jutott mivel és élek, de nem visszaélek véle
s mindent tudva hívőnek az unitáriusok közt a helye.