Miért szeretem Miskolcot (Figyelem! Felelősséget nem vállalok)

Miért szerethető ez a város?
Miért? Szerethető ez a város?
Elfogult-e az itteni lakos?
A bevándorolt, vagy az őshonos?

  Minek hisz jobban a szemének,
vagy a rázúduló élménynek?
Előítélet, vagy valós tapasztalat,
mi építi, vagy bontja a véleményfalat?

  Én manapság szívesen nosztalgiázom.
Emlékképeimből kirakosgatom,
milyen volt e város, mibe szerettem bele,
s mint kisdedet engem is nyugtat ez a mese.

  Mert érzem otthon, biztonságban vagyok,
ha alábbi história-leltáramba beleolvasok.

Mit hallok ha azt mondom Miskolc?

Házunk alatt a fúrócsörömpölést
A gyár felől pörölydübörgést
Fizetésnapkor a részeg üvöltést
Hajnali ébresztő gyári tülkölést
Száz iskolában a reggeli csengetést
A magasról szabadon lezúgó vízesést
Parkokban, tereken gyermeki nevetést
A labdázást tiltóval a gyáva feleselést
A várost lenéző, alaptalan megvetést
Bármerre indulva, ismerős köszönést

  Mit látok, ha azt mondom Miskolc?

A gyár felé forduló 1 D-t és az egyest
A Forinton zúgó vásárlótömeget
Avasi szürke, de élő paneltengert
A mindenhol épülő lakótelepeket
Az ezrével sietve munkába igyekvőket
A kettőkor söröző reggeli műszakot
A zöld Bükköt, a piszkos Szinva patakot
A Villanyrendőrt s mit onnan bárki láthatott.
A kolóniát, a vájárlakásokat, kollégiumot
Az egyedülálló tapolcai barlangot

Hogy én csak a múltban élek?
Ez a vád igazán nem érhet.
De idetévedt vándornak,
csak dicső korokról éneklek.

Nem rajtam múlt és most sem múlik
az, hogy daloskönyvem nem gyarapszik.
Ne várja tőlem senki, hogy a vendégnek
olyat énekeljek, mit magam sem élek meg.

  Igazán újat, eredetit, jellemző értéket,
korábbra, így magasabbra tett mértékkel
utóbbi húsz év alatt alig-alig találtam.
Még alszik Miskolc, még hallgat a dalárda.