Ki a fene vagy te?

Ki a fene vagy te, hogy megmondod
nekem mi az a művészet?
Talán magadról csak nem gondolod,
ha eleget evett már az enyészet,
bírálatot mondani ezért van jogod?

Jártál iskolába és ott tanították neked,
mi az a szín, forma, szöveg, dallam,
amivel mások tetszését elnyerheted,
ha úgy, vagy akár így azt majdan
kőből faraghatod,vászonra felkenheted?

Nem. Te már értőnek születtél. Látom.
Csalhatatlan csaknem minden érzékszervem.
Az ilyen „kritikust” messziről kiszimatolom.
Jó ízlésed párosult tévedhetetlenségeddel,
csak az önvizsgálatod dalát nem hallom.

  Mikor elcsicserged a visszhangnak
világfájdalmad okát zúgó korbáccsal
hátadon, magadat büntetve marad
csak alap arra, átszámolva alkotásaidat,
szavad más művész húsába is marhat.

  De addig nem pajtikám, míg az asztalt
meg nem teríted műremekeiddel,
másokkal is körbeülteted, nem barátokkal
kik jóllaknak avas morzsa-étkeiddel,
akkor bújhatsz elő sajátos bírálatoddal!

Az is csak egy lesz az ezerből, millióból,
nem szebb, jobb, csak más talán.
De nem általad kitalált kánonból
kiollózott cikkelykazal a választás.
Meríts velem az érzékek tiszta forrásából.

Aztán ne lepődj meg, milyen szomjas
vagy a jóra, mit tudtál csak nem sejtettél
eddig, de most kritikád arcodon csattant,
visszapattanva lelkemről, mit sértettél,
száz kifogást rázúdítva, mind alaptalant.

  Én nem haragszom, de óva intelek
hagyj fel ezzel a dicső mesterséggel,
nincs érzéked, hidd el nem áll jól neked!
Ha a kesztyűt ezek után mégis felveszed,
tudd én is,mert kezem nem állhatja véredet.