Szombat ide, vagy oda
kelnem kellett, jó szokás
szerint várt a dolgozda
csak semmi nyafogás.
Befogom a szájam
mert ezért fizetnek.
Nejemnek órában
én örülnék a pénznek
Próbafutam levezetése
felvételiző aspiránsoknak
nem a tanár büntetése.
Arra ott vannak a hétköznapok.
Eltelt, letelt, szép volt. Vége
mára éppen elegendő,
de ha új körnek lenne esélye
lennék ismét felügyelő.
Reménysugarunk közben
Európa boldogabb felére
Bécsbe érkezett egyben
s most nő a gazda fejére.
Ő építi, én rombolom a
családi kapcsolatokat
a nap végére hagyva
neve napján anyámat.
Délután aludhattam
ami nagy szó igazán.
Mivel árut ritkán kaptam
a szabadidő piacán
Segítséggel megtelt
éléskamránk gyomra
java rendelésre termett
apraja vállam nyomta.
Spontán szervezett béketüntetés
vezetőinek zsebe dugig tele.
Számháború harcosai pénzéhes
serege boldog. Lezajlott a cserebere.
Eladták becsületüket, mi igazán sosem volt.
Nem volt nagy az ára, de annak amit főztek
sem íze, sem állaga nem európai. Emiatt folt
mégis nemzeten és nem csak rajtuk esett.
Est, vagy inkább éj fénypontja
felvételi eredmény vizslatás
A kölöknek lett második legtöbb pontja,
nem csalás nem ámítás.
kelnem kellett, jó szokás
szerint várt a dolgozda
csak semmi nyafogás.
Befogom a szájam
mert ezért fizetnek.
Nejemnek órában
én örülnék a pénznek
Próbafutam levezetése
felvételiző aspiránsoknak
nem a tanár büntetése.
Arra ott vannak a hétköznapok.
Eltelt, letelt, szép volt. Vége
mára éppen elegendő,
de ha új körnek lenne esélye
lennék ismét felügyelő.
Reménysugarunk közben
Európa boldogabb felére
Bécsbe érkezett egyben
s most nő a gazda fejére.
Ő építi, én rombolom a
családi kapcsolatokat
a nap végére hagyva
neve napján anyámat.
Délután aludhattam
ami nagy szó igazán.
Mivel árut ritkán kaptam
a szabadidő piacán
Segítséggel megtelt
éléskamránk gyomra
java rendelésre termett
apraja vállam nyomta.
Spontán szervezett béketüntetés
vezetőinek zsebe dugig tele.
Számháború harcosai pénzéhes
serege boldog. Lezajlott a cserebere.
Eladták becsületüket, mi igazán sosem volt.
Nem volt nagy az ára, de annak amit főztek
sem íze, sem állaga nem európai. Emiatt folt
mégis nemzeten és nem csak rajtuk esett.
Est, vagy inkább éj fénypontja
felvételi eredmény vizslatás
A kölöknek lett második legtöbb pontja,
nem csalás nem ámítás.