Catullushoz

Nem hiszem, hogy nem érteném a versed,
az idő sem tompította el bennem a lelket,
melyet ingerelni, vagy csillapítani
igyekeznél nagyszerűnek tűnő soraid
segítségével.

Bár téged ez már hidegen hagy, mint engem
poéziszed drága ókori imádott szellem,
mégis lejegyzem e sorokat, miket ránk
utódokra hagytál, amilyen a mi formánk.
Sajna.

Repkednek költeményeidben a szavak
csak leszállni valahogy sehol sem akaródznak.
Lebegnek, lebegnek, egyre feljebb és feljebb
észre sem veszed, ahogy olvasótáborodat veszted.
Szép lassan.

Nagyszabásúnak ismer ország-világ,
nem is kétlem, valaha lábad előtt hevert száz
és ezer délceg herceg s üde leány extázisban
falva-buja soraidat kacarászva a pocsolyában
fertelmesen.

Félreteszlek jó öreg. Amit tudtál megadtad.
Többet nem várok. Nem ismertem meg benned magamat.
Ötletet még megoldás szintjén sem remélek tőled,
inkább abban segítettél, hogy mi az, amit mellőzzek.
Egy életre.