Béka a kútban

Estefelé nyugalomban,
mikor mindent meglocsoltam,
hallok ám egy fura hangot,
ahogy a kút kávája alatt vartyog.

Mintha kecskét falaztak vó'n be
oly szívfacsaró, bús a mekegése.
Vízi kecske, kúti gödölye
fedett kútba, hogy másztál be?

Lekapom a kútkalapot,
összetákolt drótrácshálót
a kávájára támaszkodok
víz tükrére rápillantok.

  Kecske nincs egy parányi se,
de akkor mi mekeg remegve?
Nézem innen, nézem onnan
nem igazodom ki a titokban.

  Lehet, hogy kecskebéka,
ki a nevét onnan kapta
mekegős a brekegése,
de lehetetlen megfejése?

  Vagy ha el tudom kapni,
akkor a sajtárt aládugni
mégis érdemes lehet?
Mennyi kérdés emberek!

Ha az amire gondoltam,
élhet-e vizes pokolban,
lent a sötét hidegben
félig-meddig dermedten?

Mert ha a nyirkos palota
békánk lakályos otthona,
nem háborgatom én nem,
azzal a fránya vödörrel.

Már sikerült majdnem
lendületből beesnem,
mikor rövid kötelén
a vödröt leengedém.

  Kitámasztottam sarkammal
tíz karmommal megmarkoltam
a facsigát, mit lustaságból
nem vettem le állványáról.

Így maradtam fent én la
s alant a bujkáló kis béka
ha az volt, mert én nem láttam
bármi is volt hagytam a csudába.