Az én augusztus huszadikám

Még az este jött a gyorshír.
Magyarok szívükben
az ünnep melegével,
Ceglédre fakultatív
látogattatást tettek,
pár százan, vagy ezren.

A Ustream segítségével
nyomon követhettem
a kialakuló politikai
platformot minden kellékével.
Épp a világot váltották meg,
alig győztem kivárni.

Még tiszta szerencse,
kamera volt a helyszínen
(hiszen vittek magukkal).
Nincs elég színes képzelet,
ha dokumentálva nem lenne
mit is mondtak volna.

Nem idézhetem őket,
a hazafiakat, a bátor
denevérembereket,
kik Cegléd-Gotham
homokján tábort
verni kénytelenek.

Rágalmazás, becsületsértés
közösség elleni izgatás,
váltotta keverve egymást
a kormány gyors vesztét
sugalmazó megdöbbentő állítás,
helyesbítek keserves könyörgés.

Minősíteni nem akarom
az ott elhangzottakat,
Bándy Katát is belekeverve.
Saját fontosságukban lubickoló
oknyomozók hiénavihogása,
nálam a biztosítékot kiverte.

Még szerencse, hogy igaz
magyar emberek voltak,
nem holmi idegenszívűek.
Az elhangzó sok panasz,
csak azok szájából hangozhat
ocsmányul, hisz hüllővérűek.

Mondom szerencsére
ünnepre hangolt honfitársak
baráti eszmecsere során
a rózsanemesítésről csevegtek,
csak hátulról érkező elszólásaik
tartottak ébren négy hajnali órán.

Jó volt hallani, mennyi higgadt,
értelmes és civilizált nép is
él kis hazánkban. Jóindulattól,
megértéstől, majd kipukkadt
a konfliktust nem gerjeszteni,
de megoldani szándékozó.

Már borítékolható, következő
nemzeti ünnepünket is mentesen,
minden elhajlástól fogjuk megülni.
Ennek biztos tudata felemelő,
ezt az augusztus húszat „egyesek”
nem engedik soha, de soha feledni.