Már több mint három éve, hogy a szomszédunk
hogyan is fogalmazzak, hiszen halottakról,
vagy jót, vagy semmit -szóval jobb létre
szenderült.
Érthetetlenül és értelmetlenül hosszúra nyúlt
hagyatéki eljárás után több vevő a vásárlástól
-köztük én is- visszalépett, nem hirtelen,
s véletlenül.
Kicsi falu, kevés lakossal, de nagy békével.
Nem az volt a fontos, hogy ki vegye meg a házat,
hanem az, ki ne legyen szomszédunk. Kirekesztők
nem vagyunk.
Miután egyik lakos csalhatatlan üzleti érzékével
komoly vásárlási szándékáról adott tanúbizonyságot
a jogügylet lebonyolításával, mint megnehezítőt
nem játszunk.
Nyélbe is üttetett, s betelepíttetett a régi-új
lakó, ki a faluban korábban is házzal bírt
ismeretlen az állandó polgárok előtt nem volt,
csak nekem.
Aztán egy napon véget is ért az aki bujt-bujt
megjelentek tetemes háznéppel, miről a fáma nem írt
odamentem mert meglepődésemen jólneveltségem uralkodott
s leviziteltem.
Körülbelül akkor beszéltünk először és azóta sem többet.
Nem leszek képmutató igazán nem is bánom, hogy témánk
közös, mit megvitatnunk kellene, még nem körvonalazódik
egyáltalán.
Mindenre számítva én hosszútávú békére rendezkedtem be
bízva abban, hogy nem akarja és nem meri átlépni a határt
mi portáink és szellemiségünk között mélyen húzódik.
Másként halál!