Általában csodálom az embereket.
Nem okvetlenül emberi mivoltukat,
erényeiket valamint gyarlóságaikat.
Azt, hogy semmibe veszik az életet.

Nem vállalják túl magukat,
munkahelyükön, munkában,
meg éppen nem szakadnak,
s ha meghalnak,űrt nem hagynak.

Fontosak ők, azok akarnak lenni,
vagy inkább látszani szeretnének.
Látszani jónak, bölcsnek szépnek,
de restek érte bármit is tenni.

Maszatolnak valamit, elmormognak,
elmorzsolnak egy hazug imát,
aztán várnak, várnak egy csodát,
sült galambot,de elé nem cammognak.

  Csak úgy vannak. 24 órájában a napnak.
Jönnek-mennek, tesznek-vesznek,
eredménnyel is - dicséret a kivételnek -
de igazából csak időt pazarolnak.

  És én mivel vagyok különb náluk?
A meg nem értett tehetség, a zseni,
aki tiszta viszonyokat teremteni,
képtelen, mert folyton zátonyra fut?

  Nekem nem sikerült az élet?
Mit szóljon, ki ma is rabszolga?
Ki fájdalmát, bánatát, szóba
beleönteni sosem volt képes?

  Tudom én egyáltalán mit beszélek,
vagy mások szemében a szálkát,
látó, de a magáéban, a gerendát
sem sokalló emberként fenekedek?

Nézem kiben, milyen kivetnivalót,
csúfságot, megvetendőt lelek.
Önigazolást csak ettől remélhetek?
Ha így van, ne kapjak ennivalót!

  Orromon több levegő ne áramoljon,
ha nyelvem csak más szapulására,
és nem az ízek mustrálgatására,
szép szavak formálására használom!

Ítéltessek meg írásaim alapján,
más által, magam dicsérete büdös.
S ha igazságom finom s nem különös,
Bírálhatok tovább a kipróbált jogán.

Olyan szépen levágták a füvet,
de olyan alaposan, takarosan,
ha összeszedem minden erőmet,
hibát nem találok hamarosan.

Még a levágott fű sem takarja
a többi gazt, hogy megfulladjon.
Markolónak falánk vaskanala
nyalábolta, kazalban ne rohadjon.

Szegélyvágó, züm-züm brigád
imbolygott ott jobbra-balra,
bokrot kímélt,óvta a kis fát,
a gépesített,kipucoló banda.

Hogy reggel hatkor megkezdték,
kiheverem valahogy, bár fura,
csendrendeletet megszegték,
s nem büntetett az önkormányzat ura.

Bokrok tövén nyíló szemétkupac
is itt felejtődött, ki tudja miként,
de nem elégedetlenkedem, ugyan!
Örülök, hogy nem hozták ide másokét.

Egy reggel arra ébredt a bölcs polgármester,
eh be cudarul áll szeretett városa szénája.
Nosza, gyorsan öltözött és megreggelizett,
sietősen pattant kocsijába, már várta irodája,
közben elolvasta újságját, hisz nem ő vezetett.

Bújta a lapot, komorult ábrázata a jóságos,
cikkről cikkre haladva halványult el arca.
Valamikor gimnazistaként még jól sakkozott,
logikája első osztályú, segítette oly sok bajban,
kitörve fogságából,okozott neki most nem kis gondot.

Ím így vélekedett: „Ha a cenzúra, mit bevezettünk,
működik és az újság, mit olvastam le merte közölni,
mekkora lehet az igazi baj, miről nem merünk,
tudomást sem venni?” s orcája kezdett kipirulni,
persze mértékkel, hiszen politikus volt „emberünk.”

  Mire hivatalába ért, már csak a jól megszokott,
tenyérbemászó flegmaság terült el orcáján,
az aktatologatáshoz sem értő lakájhad mosolyt,
vagy inkább kínvigyort láthatott fizimiskáján,
ha rá és nem átnéztek volna rajta, mint egy ablakon.

Megfogant az ördögi terv: „Minden, mit a lapok
- cenzúrázatlan, vagy megvásárolt nem számít -
megírtak, számba veszem és egykettőre kijavítom,
elém bizony legyőzhetetlen akadályt senki nem állít!”
Ahogy ezt kiötlötte, úgy tűnt két centit is nőtt állítom.

  Parancsot osztott a sisere hadnak, ki álomból riadt,
azt sem tudták mihez kapjanak, mibe fogjanak,
így ész nélkül rohangáltak fel s alá, s mindnek akadt
horgára kisebb-nagyobb „hal”, hogy le ne maradjanak,
belógatták újra és újra a különleges „horgászbotokat”.

Egészséges étek a hal, de bizony kipattogtak attól,
amennyit belőle falniuk kellett, a sikeres fogás után.
Fene hitte volna, helyi pocsolyánkban pontytól,
harcsáig, minden kezünk közül siklót megtalál,
a rutintalan, készületlen, akta-súlyemelő világbajnok.

  Túl gazdag lett a fogás, sokat kellett pucolni,
halpénzzel legfeljebb a gyerek játszott boltost.
Kezdeti buzgalom után, a horgászok feladni
kezdték a gondok kifogdosását s indokot
kerestek, miért ne kelljen munkájukat végezni.

A „szálkáktól” majd megfulladt a polgármester,
átlátott ő a szitán, vagyis ez esetben a szákon.
Aktáiból máglyát rakott s belocsolta benzinnel,
aztán lobbant a láng, minek gyújtását újságon
próbálta meg elsajátítani,mint látjuk: sikerrel.

Égett az újság és lángolt az aktahalmaz,
probléma, gond ezzel örökre elrendezve.
„Amiről nem írnak, nem lehet fájdalom az.”
vélekedett magát felelősség alól felmentve.
Csak az a baj, az egészből egy szó sem igaz.

Elkésik, átgázol, leül,
feláll,motoz,fészkel,
bogarász, odébb ül,
vakaróz,megjegyez,
levesz, felvesz, ráül,

Rádöbben, elolvas,
nem ért, megbeszél,
megért, elsuttog,
kicsomagol,lenyel,
félrenyel,felkrákog,

Köhög, tüsszög,cuppog,
csámcsog, büfög, esemesez,
ficereg, orr-túr, telefonoz,
bambul, lankad,csicsereg,
nassol, helyesel, beletapsol.

Nem ért, nem fog fel,
lefitymál, végigsír,
nem érez át, nem remeg,
kinevet, összpontosít,
szégyenkezik, felébred,

  Tapsol, tapsol, nem tapsol,
felpattan, átgázol, öltöz,
siet, ráér, lábat tipor, tarol,
fellök, odébb tol, kivesz,
megelőz,elégedett,vigyorog.

Hazamegy, vetkőzik,
bekapcsol, agyat mos,
bezabál, lefekszik,
mered, alszik,horkol,
s az egészet elfeledi.

Ma lefejtették és elővillant
négy hét rabság után a LÁB.
A gipsz már tovább nem bírta,
s a fejtőollónak megadta magát.

Felsóhajtottunk: „Megvan még!”
fakóbb bőrrel, sorvadt izommal,
de a röntgen nem mutatott törést,
így akár már indulhattunk is volna.

  Ám ekkor az orvos megálljt parancsolt,
s mi szót fogadtunk neki egy pillanatra.
Megspórolt nekünk egy hosszú sort
és legalább három kört a ispotályban.

Ortopédiára külön beutalóért mennünk,
már nem szükséges, hiszen ránézésre
akkora a lúdtalpa, hogy hanyatt löknünk,
nagyobbik kislányunkat nem is lehetne.

  Épp ott volt teljesen spontán, na mi?
Igen, egy elszigetelt gyógysegédbolt,
ami orvosok reklámja nélkül tengeti,
sanyarú „éltét” észak-svájci nívón.

Bementünk, kivártuk – bár indokot
tökölésükre szolgáltatni nem tudtak
- mivel nem volt, csináltak hát sort,
ezzel tőlünk értékes időt elloptak.

A pénzről ne is beszéljünk
és a TéBé finanszírozásról!
Gipszet Tüzépről szerzünk,
betétet Dzsepettótól máskor.

Ki a fene vagy te, hogy megmondod
nekem mi az a művészet?
Talán magadról csak nem gondolod,
ha eleget evett már az enyészet,
bírálatot mondani ezért van jogod?

Jártál iskolába és ott tanították neked,
mi az a szín, forma, szöveg, dallam,
amivel mások tetszését elnyerheted,
ha úgy, vagy akár így azt majdan
kőből faraghatod,vászonra felkenheted?

Nem. Te már értőnek születtél. Látom.
Csalhatatlan csaknem minden érzékszervem.
Az ilyen „kritikust” messziről kiszimatolom.
Jó ízlésed párosult tévedhetetlenségeddel,
csak az önvizsgálatod dalát nem hallom.

  Mikor elcsicserged a visszhangnak
világfájdalmad okát zúgó korbáccsal
hátadon, magadat büntetve marad
csak alap arra, átszámolva alkotásaidat,
szavad más művész húsába is marhat.

  De addig nem pajtikám, míg az asztalt
meg nem teríted műremekeiddel,
másokkal is körbeülteted, nem barátokkal
kik jóllaknak avas morzsa-étkeiddel,
akkor bújhatsz elő sajátos bírálatoddal!

Az is csak egy lesz az ezerből, millióból,
nem szebb, jobb, csak más talán.
De nem általad kitalált kánonból
kiollózott cikkelykazal a választás.
Meríts velem az érzékek tiszta forrásából.

Aztán ne lepődj meg, milyen szomjas
vagy a jóra, mit tudtál csak nem sejtettél
eddig, de most kritikád arcodon csattant,
visszapattanva lelkemről, mit sértettél,
száz kifogást rázúdítva, mind alaptalant.

  Én nem haragszom, de óva intelek
hagyj fel ezzel a dicső mesterséggel,
nincs érzéked, hidd el nem áll jól neked!
Ha a kesztyűt ezek után mégis felveszed,
tudd én is,mert kezem nem állhatja véredet.

Elég a tanulásból! A tudás mételye öl.
Előre a fizikum vertikumán magasabbra
csak, hogy elég tudományosként hangzzék!
Elő a labdával rúgd csak magasra föl!
Építs hozzá teret, s teríts rá gyepet, a játszma
vadul játszassék, de senki meg ne sérüljék!

  Ne nézd az árát, kerül amibe kerül,
forrást bányászunk hozzá a polgárok
lyukas erszényéből és meglásd,
sokan ezért vérvörösre verik tenyerük.
Elmarni hagyják munkahelyük s otthonuk
e mulatságért, de nincs is itt semmi gond.

Adóterhet elbírni már képtelenség,
de a súlyemelés egy másik sportág,
ezért, aki nemzeti játékunk nem tiszteli,
az egy oktondi, nemzetrontó ellenség,
kerékkötője fejlődésünknek nemdebár
hogy meggebedjen, csak azt érdemli.

Semmi mást nem fejlesztenek mint
az arénát, hol falábú gladiátorok
kapkodják füvön fetrengve a levegőt.
Egy halasztást nem tűrő feladat sincs,
csak a móka, kacagás és a játékok,
eközben a „drukkerek” keresik a betevőt.

  Mint hangyának egy stadionnyi táv
oly messze kerültünk a reménytől,
hogy jobb kor jő mely szüle végre,
észt, értelmet, s uralkodni az igazság
s nem egy focista fog stoplis cipőből,
akinek szűkössé vált a munkahelye.

Nosza ki a szabadra, a szép zöld gyepre!
Otthon ott érzi magát, hol e szín nyugtatja
s építészeti ideái mámorában úszik.
A helótahad mozdul, teremt a kérelemre,
mely ajkait e tárgyban hanyagul elhagyja,
Colosseumot épít neki, hogy lecsillapítsa.

  De nincs már hely hová,
nincs már pénz miből,
építeni új pályát lehet.
Nincs ki használná,
és ki nézné élvezetből,
de ahogy nézem a csatár még mindig remeg.

Régi Ludas lapján egykor
egy karikatúrára akadtam,
amin társaival Gábor Andor
egy asztalt ült körül lankadtan.

  Komoly urak, szerkesztők
összeráncolt homlokukkal,
poént faragtak,eperengetőt
füstfelhőben, rideg arccal.

  „Így születik a vicc.”
ez volt alája írva a képnek.
A mindennapokba mégis ez vitt
akkortájt egy kis örömöt a népnek.

  Gábor Andor teste már csak por,
a Ludas Matyi meg nem az ami.
De hol van ma a tréfa, a humor
igényli egyáltalán ma valaki?

Mert mit e névvel illetnek
tiltani kellene, nem sugározni
és teret tehetségtelen készítőjének
egy centimétert sem engedni.

  Akinek humora van mindent tud,
akinek nincs mindenre képes.
Sok képes emberrel utam összefut,
de ez egyáltalán nem nevetséges.

  Mert senki azt ne gondolja
a vicc, a poén tréfadolog,
komoly szellem uralta
alkotóját ki a sírban forog.

  Még szerencse, hogy a hant
felfogja ezt a sok blődséget,
mit ma eladnak a fogyasztónak,
ki vihogva fal be minden zöldséget.

  Légy közönséges és ne kreatív,
hozz egy sémát, ragaszkodj hozzá,
körömszakadtáig bármily negatív,
a plebsz felháborodva úgysem ront rád !

  Ha e mankót félredobod meghajlok.
Ha alázattal teli szívvel készülsz,
tiszteled a közönséget, hallgatód maradok
s tapsolok, akkor is ha ennek ellenére felsülsz.

Vége egy újabb szabad hétvégének
mit egyre kevésbe érdemlek meg.
Mert az idővel okosan mostanság,
ki érti miért, de bánok igen mostohán.

Ha kapok egy szabad délutánt
akkor sem eposzt, sem mondát,
de még egy novellát, vagy esszét
sem írok meg, sem egy vidám mesét.

Az pedig kész katasztrófa, ha magamra
hagynak itthon, úgymond alkotni egy napra
mert még annyi új értéket sem teremtek,
mintha nem óráim lennének, csak percek.

  Időzavarra panaszkodni, elég nonszensz,
többet kapok így az eredmény is szebb lesz.
De az ábra szerint egy lusta, trehány dög,
vagyok, egy felszántásra váró heverő rög.

Mert belém bizalmat vetni, hogy megjavulok
hiú ábránd, írok, olvasok majd megvakulok,
de érdemi eredményt nem adok egyet sem,
ki kezemből, pedig nincs irigység bennem.

Csupán a lehetőségek örvényének engedve,
merülök a megvalósítandó, tennivaló-tengerbe.
Versenyt futok az idővel, de az gyorsabb nálam,
gyalog soha nem győzhetem le a szárnyalásban.

Mennybe puffogtatását csend váltja
a lakótelepen a tűzijáték rakétának,
mire mindig vevője lesz a város
bármekkora kiadást szimatol.

A rakéta fénye vakít, robaja
süketté tesz de csak órákra,
és itt számolja el nagyon magát
a mélyen tisztelt városi tanács.

  Mert ahogy a csendben a sírás,
bősz étek nélküli fogcsikorgatás,
vagy ha fájdalmában jajgatni
kezd, az messze elhallatszik,

  A világosban látszanak a sebek,
és a dologtalan kérges tenyerek,
melyek kérnek kenyeret, munkát,
vagy távozva intik:”Isten hozzád!”

  Harsogóbb zene és több rakéta
kell, elnyomni, mit a nép hangja
kér és még mindig nem követel,
teszi a dolgát,ha van s nem szövegel.

  Több görögtűz, petárda szikrája,
talán polgárok szemének hályoga,
lesz, de romlásának helyi felelőseit,
rövidlátón is könnyedén felismerik.

Eldönthették tervek megvalósítására,
vagy tartalmatlan légvárak felhúzására
fejik meg a forrást, mi csak csordogál.
Szóljon ki itt tervet megvalósítani lát!