A butaság fala

Nem vagyok jól, eh de mit is beszélek,
szabályosan rosszul érzem magam.
Nem tervezek már, nem álmodom s remélek.
Úgy érzem körbevesznek néma, rideg falak.

  Erős kő a butaság, szinte áttörhetetlen
a sötétség habarcsa keményen köt.
Hatalmas, magas fal, megkerülhetetlen
hermetikusan zárja el a jövőt, a kecsegtetőt.

  A létrám rövid, bár kemény fából faragták.
Vézna a teste, könnyű a feje a faltörő kosnak.
Vaskampóval fogatott kötélhágcsóm elvágták,
ha a kiállásokon kúszom fel, menten lerúgnak. 

  Cirkusznak képzelik, én vélem arénának.
Vigyorogva csücsülnek a fal tetején szépen.
Szórakozásnak tartják, én élet-halál harcnak,
s vígan sütkéreznek gondolataim fényében.

Nézzetek csak sokáig és minél többen!
A fény melegít, a sötétben mutat utat!
Lesz ki közületek silányságára döbben,
s ti egyívásúak majd benne tisztelitek az urat.

Mert én pásztorotok nem leszek, nem terelek birkát.
Szép furulya szómra süket fületek, ezért juhászt nevelek,
ki ha kell kutyával, bottal, de fenemód érti csínyját-bínyját.
saját boldogságotok felé tartó durva tereléseteknek.