Bizony az ólmot bekapta
meghalt a földbe markolva.
Ezrekből egy, ő csak egy vöröskatona.
Nem más volt ő, mint a kis Szásenka.
Nem volt erre indíttatása soha,
semmi pénzért ő nem harcolna,
ezt még barátainak mondta,
mielőtt a hadsereg besorozta.
Jaj, dehogy is ment volna,
hiszen akadt neki annyi dolga
várta a kaszáló, várta a pajta,
családja sorsa nyugvott rajta.
De jött az ellen, a fasiszta horda,
hazájára törő fosztogató banda.
Pusztítottak, égettek Kijev, Moszkva felé tartva
s gyilkolták a népet, mintha maga Sztálin volna.
Lángolt, zokogott egész Ukrajna,
német s magyar csizma tapodott rajta.
Szerte hevertek temetetlen holtak,
kik egyformán ártatlanok voltak.
Irtotta a népet vérszomjasan korábban,
halálra éheztette elborult agyú elvtársa,
most a felszabadító Übermensch puskája,
forrasztotta a nótát e dalos nép torkára.
Kerekén fordított aztán Fortuna
e sok borzalmat megtapasztalva,
felhúzta a nyúlcipőt a sok fasiszta,
romokat és üszköt maga mögött hagyva.
Vérző testű hazáját háta mögött hagyva,
harcolt Száska, magyar földön parancsra.
Nem törtek falura, nem törtek városra,
csak ha náci lapult benne rút alattomban.
Sebészkés alig-katonának nem tartozéka,
így sok minden sérült meg a gyilkos harcban,
de egyikőjük sem nézte éppen hol van,
otthon voltak ők minden öldöklő tusában.
Magyarország féknek lett kikiáltva,
a menekülő fasiszták bölcs vezére által,
mert amíg a szovjet hazánkat bombázza,
annál később kerül sor a Birodalomra.
Ezért nem volt a szovjeteknek drága,
sem az ember, sem mit befal az ágyú szája.
Hullottak mint a szárnyaszegett madárka,
tudták a győzelemnek hatalmas az ára.
Ennek a kíméletlen harcnak lett áldozata,
hősünk, Ukrajnának polgára, katonája.
Eltemették s ráírták a hantjába szúrt fejfára:
Elesett harc közben 1945 januárjában.
De ki is volt hősünk, ki is volt Szásenka?
Szülötte volt a csodálatos Kárpátaljának,
így a másodrangú polgár létét megtapasztalta,
de duplán, mert az ukránt ő is csak tanulta.
Apja ruszin volt, de magyar volt az anyja,
így lett többszörösen kisebbségnek tagja.
Lelkét vissza Istennek Sándor néven adta,
hazánkért, magyarként, magyaroktól utálva.
meghalt a földbe markolva.
Ezrekből egy, ő csak egy vöröskatona.
Nem más volt ő, mint a kis Szásenka.
Nem volt erre indíttatása soha,
semmi pénzért ő nem harcolna,
ezt még barátainak mondta,
mielőtt a hadsereg besorozta.
Jaj, dehogy is ment volna,
hiszen akadt neki annyi dolga
várta a kaszáló, várta a pajta,
családja sorsa nyugvott rajta.
De jött az ellen, a fasiszta horda,
hazájára törő fosztogató banda.
Pusztítottak, égettek Kijev, Moszkva felé tartva
s gyilkolták a népet, mintha maga Sztálin volna.
Lángolt, zokogott egész Ukrajna,
német s magyar csizma tapodott rajta.
Szerte hevertek temetetlen holtak,
kik egyformán ártatlanok voltak.
Irtotta a népet vérszomjasan korábban,
halálra éheztette elborult agyú elvtársa,
most a felszabadító Übermensch puskája,
forrasztotta a nótát e dalos nép torkára.
Kerekén fordított aztán Fortuna
e sok borzalmat megtapasztalva,
felhúzta a nyúlcipőt a sok fasiszta,
romokat és üszköt maga mögött hagyva.
Vérző testű hazáját háta mögött hagyva,
harcolt Száska, magyar földön parancsra.
Nem törtek falura, nem törtek városra,
csak ha náci lapult benne rút alattomban.
Sebészkés alig-katonának nem tartozéka,
így sok minden sérült meg a gyilkos harcban,
de egyikőjük sem nézte éppen hol van,
otthon voltak ők minden öldöklő tusában.
Magyarország féknek lett kikiáltva,
a menekülő fasiszták bölcs vezére által,
mert amíg a szovjet hazánkat bombázza,
annál később kerül sor a Birodalomra.
Ezért nem volt a szovjeteknek drága,
sem az ember, sem mit befal az ágyú szája.
Hullottak mint a szárnyaszegett madárka,
tudták a győzelemnek hatalmas az ára.
Ennek a kíméletlen harcnak lett áldozata,
hősünk, Ukrajnának polgára, katonája.
Eltemették s ráírták a hantjába szúrt fejfára:
Elesett harc közben 1945 januárjában.
De ki is volt hősünk, ki is volt Szásenka?
Szülötte volt a csodálatos Kárpátaljának,
így a másodrangú polgár létét megtapasztalta,
de duplán, mert az ukránt ő is csak tanulta.
Apja ruszin volt, de magyar volt az anyja,
így lett többszörösen kisebbségnek tagja.
Lelkét vissza Istennek Sándor néven adta,
hazánkért, magyarként, magyaroktól utálva.
RSS Feed
