Amikor illetékes elvtársat a főnöke lekapta a tíz körméről erősen elgondolkodott a pályamódosításon.
„Nem érdemelnek ezek meg! Nem fizetik meg így sem azt a rengeteg szellemi terméket, amiből tavat csináltam és abban fürdettem őket. Majd hozzák fel az első emeletről azt a hülye Kuburcikot, na ő fog majd nekik nagy zöldségeket feltálalni, de akkor már késő, akkor már hiába sírnak vissza, én akkor már nagyon messze leszek. Ott, ahol szükség van rám, a kreatív gondolkodóra.” - morfondírozgatott magában és közben erősen összeszorította a fogait, nehogy visszaszóljon annak a főnöknek, akit éppen faképnél hagyni tervezett.
Elkésett reggel. Jogos volt tehát a letolás. Sokat késett, nagy szidást kapott. Úgy érezte soha nem is fog ez véget érni. Mintha nem pusztán a csúszása miatt kapott volna, hanem a főnök az összes problémáját, gondját rázúdította volna. Több volt ez, mint egy egyszerű dorgálás, ez itt kérem össztűz volt ellene, a nagy feltaláló ellen. Mintha a főnök személyes ügyként kezelte volna, mintha a tyúkszemére lépett volna.
És mégis miért? Mert reggel meg kellett várnia, amíg kinyit a közelben lévő barkácsbolt. Nem is lehetett másként, hiszen nem tudta bezárni az ajtaját. Táréváré mégsem hagyhatta. Felesége szerencsére otthon volt és vállalta, hogy egy kicsit ő is késik a munkából, amíg a nagy feltaláló szerez egy zárbetétet, ami sajnos szombat este tönkrement.
Próbált lakatost hívni, de az új vasárnapi zárva tartási rendeletek általi bizonytalanság miatt inkább nem vállalta, hogy házhoz megy. Az áruházak zárva voltak ugyanezen okból kifolyólag. A barkácsolós nagybácsi, akinek a sufnija minden kacattal telis-tele szokott lenni adott ugyan egy használt betétet, de nem egyezett a méret.
Sajnos a mérete másban sem egyezett, emiatt és éppen eléggé bánatos volt és főtt is a feje rendesen, mert úgy érezte, hogy a felesége talált valakit, akinek a mérete egyezett, pontosabban kitöltötte azt az űrt, amit ő nem tudott.
Vasárnap nem tudtak otthonról elmenni sehová, hiszen az ajtó … de mit is beszélek, hiszen már szombatról, vasárnapra virradóan is eltorlaszolt ajtó mögött aludtak. Ha nincs zár, akkor másként kell akadályt képezni. Olyan jól sikerült, hogy utána már alig bírtak kikecmeregni az odatolt komód mögül.
A felesége egész nap ideges és letört volt, hiszen az egész héten tervezett kuglipartira az istennek sem akart elmenni - mivel a lakás és az értékek megőrzése mindennél fontosabb volt számára, ráadásul igazságtalannak találta volna strázsának otthon hagyni asszonyát - a nagy feltaláló és így ő sem tudta a régóta dédelgetett álmát megvalósítani, hogy a barátnőivel lógjon egy picikét, mert bizony a férje nem állhatta a női csacsogást a lakásban.
Idegesen és nyűglődve telt az egész hétvége. Nem mondhatnánk, hogy kipihenték magukat, sőt igazából sokkal fáradtabban és lestrapáltan mentek dolgozni hétfőn, mint ahogyan pénteken megkezdték a hétvégét.
A rendelet bevezetése előtt néhány óra alatt tudták a hasonló akadályokat elhárítani és minden folyhatott tovább zavartalanul a maga medrében, de most...
… most, hogy a nagy feltaláló előrukkolt ezzel a bombasztikus ötletével, nemcsak a munkahelyén, hanem a családban is kiközösítették és komplett idiótának tartották és legyünk őszinték, nem is jártak messze a valóságtól. Most a saját bőrén tapasztalhatta, hogy milyen botor (ökör) volt, hogy beadta javaslatként a boltbezárási, szolgáltatáskorlátozási ötletét. Talán ez volt az igazi ok, hogy csikorgatta a fogát, de nemhogy ellentmondani, hanem megmukkani sem mert. Csak leszegett fejjel hallgatott. Aztán egy idő után, már legalább a szemét ki merte nyitni. Kínjában idegesen járatta tekintetét körül a főnöki irodában, ami nem nélkülözte az eleganciát és a praktikumot. Tekintélyt parancsoló tölgyfa íróasztal, vastag brokátfüggönyök – ha azokat behúzzák, be nem lát senki - erős, széles és minden bizonnyal kényelmes kanapé és egy kecses fogas, amin egy lila sál függött.
Túl messze volt attól, hogy alaposabban szemügyre tudja venni, de éppen olyan volt, amit a múlt vasárnap a barátnőivel töltött délután során felesége elveszített, de érdekes módon aznap ez sem rontotta el a kicsattanó jókedvét ...
„Nem érdemelnek ezek meg! Nem fizetik meg így sem azt a rengeteg szellemi terméket, amiből tavat csináltam és abban fürdettem őket. Majd hozzák fel az első emeletről azt a hülye Kuburcikot, na ő fog majd nekik nagy zöldségeket feltálalni, de akkor már késő, akkor már hiába sírnak vissza, én akkor már nagyon messze leszek. Ott, ahol szükség van rám, a kreatív gondolkodóra.” - morfondírozgatott magában és közben erősen összeszorította a fogait, nehogy visszaszóljon annak a főnöknek, akit éppen faképnél hagyni tervezett.
Elkésett reggel. Jogos volt tehát a letolás. Sokat késett, nagy szidást kapott. Úgy érezte soha nem is fog ez véget érni. Mintha nem pusztán a csúszása miatt kapott volna, hanem a főnök az összes problémáját, gondját rázúdította volna. Több volt ez, mint egy egyszerű dorgálás, ez itt kérem össztűz volt ellene, a nagy feltaláló ellen. Mintha a főnök személyes ügyként kezelte volna, mintha a tyúkszemére lépett volna.
És mégis miért? Mert reggel meg kellett várnia, amíg kinyit a közelben lévő barkácsbolt. Nem is lehetett másként, hiszen nem tudta bezárni az ajtaját. Táréváré mégsem hagyhatta. Felesége szerencsére otthon volt és vállalta, hogy egy kicsit ő is késik a munkából, amíg a nagy feltaláló szerez egy zárbetétet, ami sajnos szombat este tönkrement.
Próbált lakatost hívni, de az új vasárnapi zárva tartási rendeletek általi bizonytalanság miatt inkább nem vállalta, hogy házhoz megy. Az áruházak zárva voltak ugyanezen okból kifolyólag. A barkácsolós nagybácsi, akinek a sufnija minden kacattal telis-tele szokott lenni adott ugyan egy használt betétet, de nem egyezett a méret.
Sajnos a mérete másban sem egyezett, emiatt és éppen eléggé bánatos volt és főtt is a feje rendesen, mert úgy érezte, hogy a felesége talált valakit, akinek a mérete egyezett, pontosabban kitöltötte azt az űrt, amit ő nem tudott.
Vasárnap nem tudtak otthonról elmenni sehová, hiszen az ajtó … de mit is beszélek, hiszen már szombatról, vasárnapra virradóan is eltorlaszolt ajtó mögött aludtak. Ha nincs zár, akkor másként kell akadályt képezni. Olyan jól sikerült, hogy utána már alig bírtak kikecmeregni az odatolt komód mögül.
A felesége egész nap ideges és letört volt, hiszen az egész héten tervezett kuglipartira az istennek sem akart elmenni - mivel a lakás és az értékek megőrzése mindennél fontosabb volt számára, ráadásul igazságtalannak találta volna strázsának otthon hagyni asszonyát - a nagy feltaláló és így ő sem tudta a régóta dédelgetett álmát megvalósítani, hogy a barátnőivel lógjon egy picikét, mert bizony a férje nem állhatta a női csacsogást a lakásban.
Idegesen és nyűglődve telt az egész hétvége. Nem mondhatnánk, hogy kipihenték magukat, sőt igazából sokkal fáradtabban és lestrapáltan mentek dolgozni hétfőn, mint ahogyan pénteken megkezdték a hétvégét.
A rendelet bevezetése előtt néhány óra alatt tudták a hasonló akadályokat elhárítani és minden folyhatott tovább zavartalanul a maga medrében, de most...
… most, hogy a nagy feltaláló előrukkolt ezzel a bombasztikus ötletével, nemcsak a munkahelyén, hanem a családban is kiközösítették és komplett idiótának tartották és legyünk őszinték, nem is jártak messze a valóságtól. Most a saját bőrén tapasztalhatta, hogy milyen botor (ökör) volt, hogy beadta javaslatként a boltbezárási, szolgáltatáskorlátozási ötletét. Talán ez volt az igazi ok, hogy csikorgatta a fogát, de nemhogy ellentmondani, hanem megmukkani sem mert. Csak leszegett fejjel hallgatott. Aztán egy idő után, már legalább a szemét ki merte nyitni. Kínjában idegesen járatta tekintetét körül a főnöki irodában, ami nem nélkülözte az eleganciát és a praktikumot. Tekintélyt parancsoló tölgyfa íróasztal, vastag brokátfüggönyök – ha azokat behúzzák, be nem lát senki - erős, széles és minden bizonnyal kényelmes kanapé és egy kecses fogas, amin egy lila sál függött.
Túl messze volt attól, hogy alaposabban szemügyre tudja venni, de éppen olyan volt, amit a múlt vasárnap a barátnőivel töltött délután során felesége elveszített, de érdekes módon aznap ez sem rontotta el a kicsattanó jókedvét ...