Új tápot rendeltünk a kutyának. Kényes jószág, nem finnyás, születési rendellenesség miatt nem ehet akármit, illetve ehet, csak akkor nem alszunk tőle és takaríthatunk. Szóval kiszórtuk neki a tápot, ám az még este is érintetlen maradt, sőt reggel is és aztán lőn este. A második nap.
Gondoltam magamban, hogyha éhes lenne, úgyis enne, de az idő előrehaladtával spártai nevelői elveim elébe helyezkedett aggodalmam.
Vajon miért nem eszik? Bánatos talán? Megsértette valami a száját, vagy valóban ennyire borzalmas lenne az új táp íze?
Hamar előkaptam egy spatulát és egy elemlámpát és töviről hegyire átvizsgáltam emésztőrendszere első traktusát. A nyelőcsövét már nem mertem megbolygatni, mert fene különös tekintettel pásztázta kezeimet. Elváltozást persze nem leltem. Aztán elmeséltem neki két viccet és előadtam neki egy rövid jelenetet egy új darabomból és jót nevetett, tehát a kedélyállapota is rendben. Lassan a tálja felé hajoltam, megszaglásztam az étkét, de semmi furcsát nem észleltem, vagyis azt igen, hogy összeszaladt a nyál a számban.
Már nem volt visszaút. Egy szemet kettétörtem és kicsit megnyaltam. Pompás íze volt, így habozás nélkül számban landolt a két fél, ami pillanatok alatt morzsákra esett.
Egy szem nem szem, gondoltam és ugyanebben a pillanatban már egy következőt ropogtattam és egy újabbat, egy újabbat és megint egy újabbat. Ott álltam négykézláb a földön és jóízűen falatoztam. Addig-addig tömtem magam, amíg a tál teljesen ki nem ürült és a baj nem jár egyedül, mert a feleségem pont ebben a pillanatban toppant be. Az ámulattól tátva maradt a szája és még veszekedni is elfelejtett.
Aztán emlékezni kezdett és elhordott – teszem hozzá és ő is így diktálja joggal – mindenféle elmebetegnek, és egyidejűleg kilátásba helyezte, hogy többet nem fog főzni – nem pont ezekkel a szavakkal – de arra ne számítsak, hogy ilyen prémiumtápot kapok, mert abba a család anyagilag összeroppanna.
Ez még nem is lett volna önmagában akkora baj, de ő tovább gondolta a dolgokat és azóta csak velős csontot kapok, persze velőtől alaposan megtisztítva.
Jó hír, hogy egyre jobban sikerül kijönnie a konyhapénzből és a hallásom, szaglásom is sokat javult, ébren alszok, de ami a legfontosabb, hogy a kutya elszégyellte magát és azóta eszi azt a nyamvadt tápot.
Lelkiismeret furdalása lehet, mert időnként, hagy nekem egy keveset a táljában.
Gondoltam magamban, hogyha éhes lenne, úgyis enne, de az idő előrehaladtával spártai nevelői elveim elébe helyezkedett aggodalmam.
Vajon miért nem eszik? Bánatos talán? Megsértette valami a száját, vagy valóban ennyire borzalmas lenne az új táp íze?
Hamar előkaptam egy spatulát és egy elemlámpát és töviről hegyire átvizsgáltam emésztőrendszere első traktusát. A nyelőcsövét már nem mertem megbolygatni, mert fene különös tekintettel pásztázta kezeimet. Elváltozást persze nem leltem. Aztán elmeséltem neki két viccet és előadtam neki egy rövid jelenetet egy új darabomból és jót nevetett, tehát a kedélyállapota is rendben. Lassan a tálja felé hajoltam, megszaglásztam az étkét, de semmi furcsát nem észleltem, vagyis azt igen, hogy összeszaladt a nyál a számban.
Már nem volt visszaút. Egy szemet kettétörtem és kicsit megnyaltam. Pompás íze volt, így habozás nélkül számban landolt a két fél, ami pillanatok alatt morzsákra esett.
Egy szem nem szem, gondoltam és ugyanebben a pillanatban már egy következőt ropogtattam és egy újabbat, egy újabbat és megint egy újabbat. Ott álltam négykézláb a földön és jóízűen falatoztam. Addig-addig tömtem magam, amíg a tál teljesen ki nem ürült és a baj nem jár egyedül, mert a feleségem pont ebben a pillanatban toppant be. Az ámulattól tátva maradt a szája és még veszekedni is elfelejtett.
Aztán emlékezni kezdett és elhordott – teszem hozzá és ő is így diktálja joggal – mindenféle elmebetegnek, és egyidejűleg kilátásba helyezte, hogy többet nem fog főzni – nem pont ezekkel a szavakkal – de arra ne számítsak, hogy ilyen prémiumtápot kapok, mert abba a család anyagilag összeroppanna.
Ez még nem is lett volna önmagában akkora baj, de ő tovább gondolta a dolgokat és azóta csak velős csontot kapok, persze velőtől alaposan megtisztítva.
Jó hír, hogy egyre jobban sikerül kijönnie a konyhapénzből és a hallásom, szaglásom is sokat javult, ébren alszok, de ami a legfontosabb, hogy a kutya elszégyellte magát és azóta eszi azt a nyamvadt tápot.
Lelkiismeret furdalása lehet, mert időnként, hagy nekem egy keveset a táljában.
RSS Feed
