- Mondja maga egy tetű?
- Nem kérem. Még véletlenül se tévesszen össze! Csótány vagyok.
- Biztos, hogy nem poloska?
- Nem! Hát ilyen jellemtelennek nézek én ki?
- Ami azt illeti igen. Elsőre bélféregnek néztem volna, de most, hogy megszólalt eloszlott minden kétségem: Ön nem egy féreg, hanem kettő, sőt egy egész tenyészet.
- Már említettem volt, hogy csótány vagyok, szabatosabb néven svábbogár.
- Mondja, most felvág? Az egész környék egy tetűnek tartja. Egyedül én szavaztam magának bélférgességet. Nem mondhatja, hogy semmibe sem veszem.
- Én ezt nem állítottam, csak bátorkodtam megjegyezni, hogy félre méltóztatott ismerni. Én igazolni tudom három generációra visszamenőleg, hogy a családban mindenki csótány volt.
- Biztos, hogy egy fél vándorpatkány sem fordult meg maguknál?
- Akkor azt nem tagadnám. Egy vándortetű ugyanolyan pedigré, mint a svábbogárság. De nem értem, miért akar nekem mást bebeszélni, mint ami vagyok, vagy amivé lettem?
- Én sem értem, de azt érzem, hogyha Önre nézek a hányinger kerülget...
- Engem szintúgy. Ne gondolja, hogy kivételt képez! Amit csinál, gondol, tesz és ami mindennél a legfontosabb, ahogyan teszi olyan alávaló és utánozhatatlanul undorító, hogy azt már tanítani lehetne.
- Ne dicsérjen, mert menten zavarba jövök!
- ...
… és ez így ment addig, amíg egy szép napon meg nem haltak.
RSS Feed
