- Mi az utolsó kívánságod? - lépett oda a jegyellenőr Szabó János törzsgárdataghoz, akinek sikerült az elmúlt évtizedekben összegyűjtenie egy villamos árának megfelelő mennyiségű vonaljegyet és bérletet.
- Tessék?! - kérdezett vissza Szabó János látszólag és nem látszólag még mindig bizonytalanul.
- Mi az utolsó kívánságod? - dörögte a jegyellenőr és baljóslatúan pumpálni kezdett kezével, mintha még mindig jegylyukasztó lenne benne, de azt ugye már évtizedek óta kivonták a rendszerből.
- Hogy-hogy utolsó kívánság? - kérdezte most már egészen remegő szájjal és térdekkel Szabó János törzsgárdatag – Miféle utolsó kívánság?
- Leginkább a tiéd – felelte szemével hunyorítva a jegyellenőr, aki úgy magasodott áldozata felé, mint egy óriási esernyő. De napos idő volt.
- Az enyém? - kérdezte egészen cseppfolyósan – Egészen biztosan nem kever össze valakivel?
- Miért, látsz te valakit magad mellett, mögött, alatt? – nevetett fel röfögve saját célt tévesztett poénján az ellenőr – Vagy netalántán kancsinak nézel? Hm?!
- Ó nem, dehogy – szabadkozott Szabó János törzsgárdatag – Csak olyan hihetetlen, hogy pont velem, pont nekem és pont itt esik meg ez a szerencse. Nem mindenki mondhatja el, hogy epekedve arra vár egy ilyen kedves, jól nevelt, udvarias izé...khm fiatalember, hogy az utolsó kívánságát is teljesítse az embernek.
- Te most szívatsz engem? - bizonytalanodott el az ellenőr – Te egészen biztosan szívatsz engem.
- Ugyan hová is gondol kedves uram – engedte láttatni elülső fogait - ugyan miért szívatnám? Egészen egyszerűen afelett érzett örömömet nem vagyok képes feldolgozni, hogy ekkora szerencsében kegyeltetett az ég, miszerint lehet egy utolsó kívánságom, mielőtt …
- … mielőtt?
- … mielőtt leszállok te majom! - és ezzel egyidejűleg a peronra lépett. Az ajtók (jobb oldalon) záródása után egy kisebb fügét is mutatott az ellenőrnek, aki szemével kísérte a kifutó villamos ablakain át. A tízezredik utasnak járó egész évre szóló bérletet szégyenkezve adta le a végállomás forgalmi irodájában, ahol a főnök ismételten megdorgálta és kioktatta, hogy 25 év hóhéri szolgálat ide, vagy oda, jegyellenőrként változtatnia kell az utasok érdekében kommunikációján, hiszen munkába állása óta két embert szállítottak szívinfarktussal és egy utast asztmás rohamokkal kórházba, miután szóba elegyedett velük.
- Tessék?! - kérdezett vissza Szabó János látszólag és nem látszólag még mindig bizonytalanul.
- Mi az utolsó kívánságod? - dörögte a jegyellenőr és baljóslatúan pumpálni kezdett kezével, mintha még mindig jegylyukasztó lenne benne, de azt ugye már évtizedek óta kivonták a rendszerből.
- Hogy-hogy utolsó kívánság? - kérdezte most már egészen remegő szájjal és térdekkel Szabó János törzsgárdatag – Miféle utolsó kívánság?
- Leginkább a tiéd – felelte szemével hunyorítva a jegyellenőr, aki úgy magasodott áldozata felé, mint egy óriási esernyő. De napos idő volt.
- Az enyém? - kérdezte egészen cseppfolyósan – Egészen biztosan nem kever össze valakivel?
- Miért, látsz te valakit magad mellett, mögött, alatt? – nevetett fel röfögve saját célt tévesztett poénján az ellenőr – Vagy netalántán kancsinak nézel? Hm?!
- Ó nem, dehogy – szabadkozott Szabó János törzsgárdatag – Csak olyan hihetetlen, hogy pont velem, pont nekem és pont itt esik meg ez a szerencse. Nem mindenki mondhatja el, hogy epekedve arra vár egy ilyen kedves, jól nevelt, udvarias izé...khm fiatalember, hogy az utolsó kívánságát is teljesítse az embernek.
- Te most szívatsz engem? - bizonytalanodott el az ellenőr – Te egészen biztosan szívatsz engem.
- Ugyan hová is gondol kedves uram – engedte láttatni elülső fogait - ugyan miért szívatnám? Egészen egyszerűen afelett érzett örömömet nem vagyok képes feldolgozni, hogy ekkora szerencsében kegyeltetett az ég, miszerint lehet egy utolsó kívánságom, mielőtt …
- … mielőtt?
- … mielőtt leszállok te majom! - és ezzel egyidejűleg a peronra lépett. Az ajtók (jobb oldalon) záródása után egy kisebb fügét is mutatott az ellenőrnek, aki szemével kísérte a kifutó villamos ablakain át. A tízezredik utasnak járó egész évre szóló bérletet szégyenkezve adta le a végállomás forgalmi irodájában, ahol a főnök ismételten megdorgálta és kioktatta, hogy 25 év hóhéri szolgálat ide, vagy oda, jegyellenőrként változtatnia kell az utasok érdekében kommunikációján, hiszen munkába állása óta két embert szállítottak szívinfarktussal és egy utast asztmás rohamokkal kórházba, miután szóba elegyedett velük.
RSS Feed
